Elsőként Arnolddal ismerkedtem meg. A vörös hajú, szakállas, keret nélküli szemüveget viselő férfi úgy ült le velem szemben, hogy majdnem összeért a térdünk, és ugyanazzal a lendülettel átnyújtotta a névjegyét. Egy ingatlanforgalmazó cég igazgatója, szakterülete irodák és bemutatótermek lízingelése. Hm. Ez nem valami érdekes. (Bing!) Másodikként Allan jött, egy barátságos, lezseren öltözött fiatalember, aki korábban a New York-i Knitting Factory szórakozóhely volt anyavállalatánál dolgozott, jelenleg pedig egy szórakoztatóipari marketingcéget és egy karriertanácsadó vállalkozást vezet. Benne láttam fantáziát, de mielőtt többet megtudhattam volna róla, a csengő megint megszólalt. (Bing!) Őt Scott követte, aki „okleveles hipnotizőrként” egy stresszoldó technikával akart megismertetni. (Bing!) Aztán jött Ron, egy halk szavú szabadúszó író, őszülő hajjal (Bing!), majd Marvin, a hatvanas éveiben járó ügynök, aki rám egyáltalán nem volt kíváncsi, de nagyon szeretett volna eladni nekem egy videoblogolásra és videós közösségépítésre alkalmas Web 2.0-ás rendszert, amely, úgymond, „forradalmasítani fogja az internetet”. (Bing!!!)
FORGÓSZÍNPAD. Félreértés ne essék, mindez nem egy rapid randin történt. A rendezvényt gyors üzleti kapcsolatteremtésnek (speed networking) hívják, s annyiban hasonlít a rapid randikhoz, hogy a résztvevők az este folyamán mindössze 4 perces beszélgetéseket folytatnak egymással. Hogy miért mentem el? Természetesen azért, mert írni akartam erről az egyre népszerűbb jelenségről, de abban is reménykedtem, hogy találkozom néhány érdekes vállalkozóval, akikről érdemes összehozni egy sztorit.
Bár ez az utóbbi elképzelésem nem jött be, a formának – a hipnotizőröket és az ügynököket leszámítva – megvannak az előnyei. A speed networking könnyű lehetőséget biztosít arra, hogy az érdeklődők névjegyet cseréljenek és sallangmentesen váltsanak pár szót egymással. Az sem utolsó szempont, hogy a Marvin-féle agresszív házalókat gyorsan le lehet rázni.
A rapid kapcsolatépítés a 2002-2003-as gazdasági lejtmenet idején alakult ki, de csak az utóbbi időben terjedt el szerte az Egyesült Államokban. Azt a rendezvényt, amelyen a BusinessWeek nevében én részt vettem, a Networking for Professionals szponzorálta. Ez a társaság most még csak New Yorkban működik, de jövőre ki akarja terjeszteni a tevékenységét további öt városra, Chicagóra, Phoenixre, Los Angelesre, Miamira és San Franciscóra. Újabban már vállalatok is szerveznek belső speed networking „szeánszokat”. A Chubb biztosítótársaság például januárban próbálta ki ezt a módszert, hogy feldobjon egy fogadást, amelyet egy hölgyek számára rendezett hálózatépítési fórum után tartottak. A Deloitte Touche Tohmatsu tanácsadó és könyvvizsgáló cég néhány irodája szintén felfedezte a rapid networkinget. A társaság dallasi részlege a hagyományos koktélórák helyett ezzel a megoldással segít a fiatal munkatársaknak megismerkedni a mindig úton lévő szenior partnerekkel.
Az újdonságra rákaptak helyi kereskedelmi kamarák, ágazati szervezetek és szakmai csoportok is. A pénzügyi szektorban dolgozó nők szövetsége (FWA) júniusban tartotta első ilyen rendezvényét New Yorkban. Az ötletgazda Janet Handal, az FWA életstílus-bizottságának társelnöke büszkén említi, hogy az eseményről lelkes tudósítások jelentek meg a médiumokban. Handalnek az adta az inspirációt, hogy hallott a rapid randikról a jógatanárától, akitől kölcsön is kért egy hetven centis bronz gongot, hogy így tegye viccesebbé az ismerkedést. „És borral kezdtük – teszi hozzá -, ami mindig jó ötlet.”
De nem árt a víz sem. Annyiszor kell bemutatkozni a nagy lármában, hogy az embernek kiszárad a szája. Az este végére én is teljesen kimerültem. Elkövettem azt a hibát, hogy a belső körben foglaltam helyet, ahol négypercenként névjegytartóstul, jegyzetfüzetestül és táskástul át kellett ülnöm a szomszéd székbe, míg a tizenöt ember, akivel beszéltem, a külső körben végig a helyén maradhatott.
AJÁNLÁSOK. Valahányszor ügyvéddel, technológiai vállalkozóval vagy pénzügyi tanácsadóval kerültem szembe – nagy részük már sokadszorra volt ott, ezért választották bölcsen a külső kört -, megkérdeztem tőlük, hogy sikerült-e valaha is ügyfelet fogniuk így. A legtöbbjük nemmel válaszolt, de elmondták azt is, hogy a megismertek közül sokan ajánlották őket másoknak. Kifelé menet még beleakadtam Scottba, a hipnotizőrbe, aki megint győzködni kezdett a stresszoldó technikáról. Marvint viszont már ügyesen kikerültem, és elrebegtem egy kis hálaimát, amiért sztorit mégiscsak könnyebb szerezni, mint ügyfelet.
Percemberek
Magyarországon is terjedőben van a rapid randi intézménye, amely Amerikából speed dating néven indult hódító útjára. A klasszikus modell szerint egy este 7 hölgy és 7 férfi találkozik egy kellemes helyen. Páronként 7 perc van arra, hogy kiderüljön, a résztvevők szimpatikusak-e egymásnak. Az idő lejártát általában csengetés jelzi; ezt követően a partnerek egy úgynevezett szimpátia-lapon – egymástól függetlenül – bejelölik, szívesen találkoznának-e a másikkal újra. Majd indulhat is a következő beszélgetés egy másik – az este folyamán összesen 7 – asztalnál. Miután mindenki találkozott mindenkivel, a résztvevők elbúcsúznak és távoznak. A leadott lapokat a szervezők összesítik, s kölcsönösnek bizonyult szimpátia esetén rövid időn belül értesítik az érintetteket, megadva a választott személy elérhetőségét. A többi már rajtuk múlik. A speed networking hasonlóan működik, csak ott az ismerkedés célja az üzleti kapcsolatok építése.
