Gazdaság

Házi készletezés

A megszorítások miatt sokan építőanyagba fektették a pénzüket, s ez hiányt okozott; téglához, cementhez csak protekcióval lehet azonnal hozzájutni.

Nosztalgikus hangulatba kerülhet, aki mostanság építőanyagot szeretne vásárolni. A kereskedők nem viccelnek, amikor két-három hetes, esetleg másfél hónapos türelmet kérnek egy-egy nagyobb tétel teljesítésére. A nyár második felétől ugyanis valósággal eltűntek egyes termékek az építőanyag-piacról; téglából például ma szinte nem létezik gyári készlet, jóllehet a gyártósorok teljes kapacitással termelnek.

A gyártók és kereskedők az idei évre visszafogottan terveztek, s az első hat hónap minden várakozásukat alulmúlta. Bodnár György, a Wienerberger Téglaipari Zrt. kereskedelmi igazgatója, a Magyar Téglás Szövetség szakmai elnöke szerint minden idők legrosszabb első félévét zárták. Akkor senki sem számított rá, hogy az építőiparban egyébként hagyományosan holtszezonnak számító júliusban, augusztusban váratlan fordulat történik. A kormány megszorító intézkedéseinek hírére villámgyorsan reagált az építési és az ingatlanpiac. Noha az első félévben a tavalyinál 20 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki, a már korábban engedélyeztetett, de esetleg csak későbbre tervezett beruházásokat, aki tehette, igyekezett felpörgetni. A tömeges lakásépítés új lendületet vett. A befektetők azt látták, hogy a hosszabb ideje stagnáló lakáspiac hirtelen megmozdult, a jó ideje még eladhatatlannak hitt ingatlanok egyszeriben keresettek lettek, mert sokan ingatlanba menekítették megtakarított pénzüket a kamatadó elől. A kereskedők tudnak olyan vásárlókról is, akik pánikba estek, hogy a megszorító intézkedések, valamint az energiaárak emelkedése miatt jelentősen drágulni fognak az építési anyagok, ezért elkezdtek bespájzolni. Sokan most gyorsan, egyben megvették az anyagot tervezett családi házukhoz, amit esetleg majd csak jövőre terveznek építeni. A gyártóktól szerzett információink szerint azonban nem várható jelentősebb áremelés – ezt a normál körülmények között tapasztalható verseny garantálja. Az építési piacon ugyanis inkább stagnálás jellemző, nem is olyan régen még túltermelésről, készlethalmozódásról panaszkodtak az építőanyag-gyártó társaságok.


Házi készletezés 1

VÉLETLEN EGYBEESÉS. A keresleti sokk mellett az ország észak-keleti régiójában egy szerencsétlen véletlen is közrejátszott a hiány kialakulásában. „A Holcim Hungária Zrt. hejőcsabai gyárában le kellett állítani a zsákos cement kiszolgálását” – erősítette meg a kereskedőktől származó információnkat Richard Skene, a svájci cementipari csoport magyarországi leányvállalatának elnök-igazgatója. Lapzártánkkor a Holcimnél bíztak abban, hogy napokon belül újra tudják indítani a zsákos cement kiszerelését. A nógrádi és heves megyei kereskedők a kiesett mennyiséget addig is a határon túlról, illetve a Duna-Dráva Cement Kft. váci üzeméből igyekeznek pótolni. Ennek következtében viszont a váci gyár hagyományos partnereinek kevesebb áru jut. „Ma napi három kamion cementet kapunk Vácról, ami fele a szokásosnak” – mondja Csűrös Péter, a Raab Karcher termékmenedzsere, aki úgy becsüli: mintegy 10 százalékos forgalomnövekedést könyvelhettek el az utóbbi másfél hónapban. Az általános építőanyag-hiány okait illetően ugyanakkor kevésbé határozott, mint a téglaszövetség vezetője. A helyzetképet viszont kiegészíti azzal, hogy nemcsak falazó, illetve bizonyos tetőfedő, de szigetelő anyagokból is hiány mutatkozik. Egyes gyártók erre az évre már nem is fogadnak el megrendelést. Ez utóbbi termékcsoport piacán a régi panelépületek hőszigetelésére igénybe vehető állami támogatások hoztak élénkülést, ami úgy tűnik, teljesen készületlenül érte a gyártókat.

A józanabb piaci szereplők tisztában vannak vele, hogy a hiányhelyzetet okozó keresletélénkülés csak átmeneti. Sőt arra számítanak, hogy a 2007-ről előrehozott beruházások, vagy csak beszerzések miatt a következő év első felében, esetleg egészében megint visszaesik majd a forgalmuk. Az építési piacot meghatározó alapvető körülmények ugyanis nem javultak, kizárólag a hisztéria eredményezte a gyors felfutást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik