Gazdaság

Galaktikus szemétdomb

Egy nappal elhalasztották az Atlantis leszállását az amerikai űrhivatal illetékesei, mivel az űrrepülő környezetében lebegő tárgyat észleltek.

Ez amellett, hogy a felszerelés fontos darabja is lehetett, akár végzetes sérülést is okozhatott volna az űreszköz burkolatán. Az eset a halmozódó űrszemét veszélyeire hívja fel a figyelmet; a NASA ezért külön programban foglalkozik a Földünkhöz közel keringő, mesterséges tárgyak jelentette kockázatok vizsgálatával.


Galaktikus szemétdomb 1

A becslések szerint legalább százezer kisebb-nagyobb földi eredetű szilárd objektum kering bolygónk körül óriási sebességgel, amelyek nemcsak az űrhajókban, hanem az űrsétán részt vevő asztronautákban is kárt tehetnek. Ezek közül 10 ezernek nagyobb az átmérője, mint 10 centiméter, de az ennél apróbbak sem jelentenek kisebb veszélyt, hiszen az általuk ütött lyuk, például az asztronauták szkafanderén, végzetes is lehet.

Az űrszemét legnagyobb része az elhasználódott, vagy megsemmisült űreszközökből, például a műholdakból származik, ám a tárgyak között akadnak az űrhajósok által elejtett szerszámok (Ed White amerikai űrhajós 1965-ben például fél pár kesztyűjét hagyta el), vagy akár az űrállomások személyzete által kidobott hulladékok is.

Az űrkutatók jelenleg speciális radarok és teleszkópok fejlesztésén dolgoznak. A NASA tervei szerint így hamarosan olyan eszközök állnak majd rendelkezésre, amelyek az űreszközökre szerelve észlelik az űrszemetet, sőt, meg is semmisítik azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik