A józan ész modellje

– Munkásságának talán legfontosabb állítása szerint az embereket nem pusztán az önérdek, hanem a kedvesség és a tisztességesség is vezérli. Valóban jobbak az emberek, mint amilyen képet a közgazdaságtan festett róluk?

– Különböznek attól a képtől: bizonyos módon jobbak és rosszabbak is. Dühbe is gurulhatnak, és bosszút is állhatnak. Mindazonáltal szeretném azt hinni, hogy összességében valamivel jobbak.

– Foglalkozott a halogatás közgazdaságtanával is. Ön szerint az idén nyáron mikor cselekedett helyesen az, akinek a futball-világbajnokság idején kellett egy határidős feladatot elvégeznie: ha az elején látott neki a munkának, akár azon az áron is, hogy elszalaszt egy-egy meccset, vagy ha inkább a halogatást választotta, kockáztatva, hogy összecsapnak a feje fölött a hullámok, és a végén esetleg a döntőt kell kihagynia?

– A világbajnokság azért nem olyan érdekes, mint Johnny Depp filmjei, amelyekről az eredeti dolgozat szólt… Egy ilyen helyzetben az egyes emberektől függ, hogy mi a helyes magatartás. Azt viszont a halogatás pszichológiáját – és közgazdaságtanát – ismerve hasonló esetekben előre meg lehet jósolni, hogy jó néhányan végül a döntőről maradnak majd le.

– A szenvedélybetegségek hátterét szintén vizsgálta. Közgazdász szemmel valaki miért kezd el inni vagy cigarettázni?

– Sok meglátás abban a típusú munkában, amit végzek, egyáltalában nem meglepő azok számára, akik nem közgazdászok. Az emberek azért szoknak rá például a dohányzásra, mert kortársaik részéről nyomás nehezedik rájuk, szeretik a cigarettázást és alulbecslik a jövőbeli költségeket – ez különösen a fiatalokra igaz -, továbbá nem fogják fel, hogy mennyire addiktív ez a szokás. Ezek az okok hihetőek, a legtöbbünk tisztában is van velük, de ezek a szempontok mindeddig nem szerepeltek a közgazdasági modellekben. E meglátások a pszichológia vagy pusztán a „józan ész” területéről származnak, én csak lefordítom őket a közgazdaságtan nyelvére.

– Miért most váltak fontossá a pszichológiai meglátások a közgazdaságtan számára?

– Mivel optimista vagyok a tudomány működését illetően, azt mondhatom, ez részben azért alakult így, mert ma ez volt a megfelelő következő lépés. Mindeddig megszámlálhatatlan kutatás folyt a racionális döntésekkel kapcsolatban, a gazdasági folyamatok szubjektív, lélektani elemeit viszont kevesen vették górcső alá. Elérkezett a pillanat, hogy jobban feltárjuk ezt a területet. Ezt segítette sok előttem dolgozó tudós kitartó munkája, akik meg akarták győzni, és végül meg is győzték a közgazdászokat ezeknek a kutatásoknak a szükségességéről és hasznáról. A közgazdaságtan, minden frusztrációm és kritikám ellenére, jóval nyitottabb a változásra, mint más társadalomtudományok.

– Mennyiben fektet le ez a kutatási irány új alapokat, illetve mennyiben tekinthető a hagyományos elméletek kiegészítésének?

– Az emberek különböző nézeteket vallanak erről. Szerintem a munkám eredményei száz százalékig az eddigi elmélet kiterjesztésének tekinthetők, valahogy úgy, ahogyan például annak idején az információ közgazdaságtana. Ma még furcsának, idegennek tűnhet ez az irányzat, de véleményem szerint húsz év múlva már integráns része lesz a közgazdaságtudománynak, megőrizve annak eddigi eredményeit, ám egyúttal új felismeréseket is nyújtva.

– Egyik cikkében említi a „kis számok törvényét”, vagyis azt a hibát, hogy az emberek kis számosságú mintából vonnak le következtetéseket. Ha valakinek egymást követően két rossz tanácsot adott a befektetési tanácsadója, mit javasol, váljon meg tőle, vagy inkább várjon, hiszen a két hiba nyomán megnőtt az esély, hogy az átlaghoz húzás következtében legközelebb helytálló tanácsokat ad?

– Nem lesz népszerű a következő kijelentésem, de szerintem mindenkinek meg kellene válnia a befektetési tanácsadójától, és egyszerűen, közvetítők nélkül, a részvénypiacba fektetni. Pontosan az olyan döntési hibák az okai annak, hogy a pénzügyi tanácsadási iparág olyan nagyra nőtt, mint a kis számok törvénye. Nyugodtan leírhatja: pénzügyi tanácsadót alkalmazni nem bölcs döntés!