Mert a legnagyobb felelőssége a magyar demokráciában a miniszterelnöknek van. A parlament 2004 őszén a tétova és felelőtlenül osztogató Medgyessy Péter helyett az agilis Gyurcsány Ferencet választotta meg. A kormányfő szavakban nem hagyott ugyan kétséget afelől, hogy reformokat készül elindítani, kész megváltoztatni a késő kádári struktúrákat és mentalitást, a szavakat azonban nem követte tett, tombolt a tartalom nélküli marketingpolitizálás. Ennél is szomorúbb azonban, hogy hiába hívták fel – mondhatni: éjjel és nappal, no meg este is – a figyelmet hazai és külföldi gazdasági elemzők, szakértők a gazdaság, s azon belül is az államháztartás sanyarú helyzetére, a miniszterelnök és kormánya rendre csak a valóság megszépített mását ismételgette. A ma ismert makroadatok közül mindegyik jelentősen romlott az elmúlt fél évben, s az ország – gazdaságpolitikai mutatók miatt – Európa szégyenpadjára került.
Egyes körökben egészen a legutóbbi napokig tartotta magát az a városi legenda, hogy a kormányfőt is „megvezették”, valójában ő sem ismerte a gazdaság valós állapotát. Nos, ez az elmélet, ha valaki is komolyan hitt benne, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével megdőlt. A miniszterelnök tisztában volt az államgazdaság rossz helyzetével, és az arra adandó – a lakosságot fájdalmasan érintő – válaszok szükségességével, de politikai okokból ezt eltitkolta. Egy cél vezette őt és pártját: megnyerni a választásokat. Ezért a kormányoldal szemében minden módszer megengedett volt, így a hazugság is. A cél szentesítette az eszközt.
Abban persze igaza van a kormányfőnek, hogy hazugság dolgában az ellenzék sem áll jobban! A Fidesz szintén hazudott, ami a helyzetértékelést és az arra adandó terápiát illeti. Nem volt igaz ugyanis – amint a parlamenti választási kampányban hangoztatták -, hogy „rosszabbul élünk”, és nem volt igaz az sem, hogy az adócsökkentés és a költségvetési kiadások növelése egyszerre ne taszítaná még nagyobb válságba az országot. Ha a Fidesz végrehajtja, amit meghirdetett, Magyarországon rövidesen egy argentin-mexikói típusú válság alakult volna ki, amely után a talpra állás még keservesebb lett volna, mint az a konvergencia-programból kinéz. Nyilvánvaló tehát, hogy a Fidesz is mást valósított volna meg, mint amit megígért a kampányban, igaz, valószínűleg más hangsúlyokkal, mint a szocialisták. De a hazugságvizsgáló az ellenzéki párt esetében is jelzett – volna. A Fidesz egyetlen „mentsége”, hogy nem került kormányra, így a romló gazdasági mutatókban a felelőssége kisebb.
A magyar gazdaság és belpolitika rákfenéje, hogy a két nagyobbik párt az utóbbi öt-hat évben egymásra licitálva próbálta a költségvetésből „bagóért megvenni” az embereket, nem törődve a gazdasági törvényszerűségekkel. Senkinek nem volt bátorsága szembe nézni azzal, hogy a kádári struktúrák fenntarthatatlanok, az országban olyan modernizációt kell elindítani, ami rövid távon áldozatokat követel. Gyurcsány Ferenc – a szocialista és a fideszes politikusok közül – erre elsőként szánta el magát, és ezért a hazai és a külföldi üzleti világ szemében még mindig reménykeltőbb, mint Orbán Viktor. A hazugságok dacára is. Utóbbi ugyanis az elmúlt egy évben rendre közgazdaságilag értelmezhetetlen elképzelésekkel állt elő (miközben pártjának liberális szárnya sürgeti a szocialisták programjával szembeni megvalósítható alternatíva kidolgozását).
A Magyar Televízió előtt történt hétfő esti – bizonytalan indítékú – véres események után az országnak most mindenekelőtt nyugalomra, párbeszédre és hazugságmentes, tiszta beszédre van szüksége. A tét egyre nagyobb: a hitelét vesztett kormányfőnek, kormánynak és a nagyobbik ellenzéki pártnak együtt kell kihúznia a gödörből az országot, mert együtt taszították bele. És ha erre nem képesek, az a jelenlegi politikai elit alkalmatlanságát bizonyítja.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
