Belegondolván a szlovák-magyar kapcsolatok erőteljes romlásának alig néhány hetes történetébe, meggyőződésem, hogy a vita lényegét dermesztő pontossággal fogalmazza meg Bibó István egyik klasszikus tanulmányának címe: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága.
Gömöri Endre, újságíró
Leszállva Bibó magasából, nézzük meg, mi történt voltaképpen. Egyes incidensekkel nem foglalkozom. Azok ismertek. Két fontos különbség azonban van közöttük. Az egyik: az egymást követő és erősítő provokációk első tettesei szlovákok voltak. A másik: a szlovák oldalon a kiszemelt áldozatot fizikailag bántalmazták. A magyar jobboldal peremén megtűrt és időnként felhasznált szélsőjobb rohamosztagai „csak” verbálisan (értsd: ordítozással), transzparensek vásznára rótt átkozódásokkal válaszoltak. (A Hatvannégy Vármegye mozgalom pozsonyi tüntetésének puszta terve is őrültség volt: annyi, mintha Slota emberei próbálnának tüntetni Budapesten.) Mind a provokáció, mind pedig a rá adott válasz a maga módján undorító, ám az mégsem tagadható, hogy az első ütés a szlovák oldalról érkezett.
Ezt azért fontos leszögezni, mert itt nem a „ki kezdte” gyerekes vitájáról van szó. Mindkét országnak – sőt, az Európai Unió egész szervezetének – elemi érdeke feltárni a szlovák-magyar viszony hirtelen megromlásának okait. A közvetlen politikai okot könnyű megtalálni. De irtózatosan nehéz lesz olyan kompromisszumot kidolgozni, amely (mint az előző nyolc évben) ismét elviselhető, netán reményteljes nyugalmat hozna a szlovákiai magyar kisebbség életébe.
„TÖRTÉNELMI” TETT. Az említett közvetlen politikai ok neve: Robert Fico, a szlovák kormányfő, egyben a magát szociáldemokratának nevező párt vezetője. Azért vélem jogosnak ezt a definíciót, mert Fico és pártja a nemzetközi mozgalom hosszú történetében elsőként tette meg, hogy egy választási győzelem után a koalíciós alternatívák közül a soviniszta és kisebbségellenes szélsőjobbot választotta partnerként a jobbközép pártok helyett. A világos közös szándék a (hasonlóan jobbközép) Magyar Koalíció Pártjának eltávolítása a hatalomnak még a környékéről is. Így lett Fico legerősebb partnere Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt hírhedt, közönséges stílusú, betegesen magyargyűlölő vezére. Mellette szinte ártalmatlannak tűnhetne a másik partner, Vladimír Meciar ex-kormányfő – ha a maga idejében nem hozott volna a magyar kisebbséget sújtó intézkedéseket. A különbség köztük az, hogy Meciar közben „tanult”. Most így beszél Slotáról: „néhány esetben igaza van” de „vulgáris nacionalista megnyilvánulásai tehertételt jelentenek”. (Egy példát említett Meciar, amelyben Slotának „igaza van”: a magyar párt „túl nagy hatalomhoz” jutott az előző kormányban.)
Rudolf Chmel, aki a júniusi választásokig Szlovákia kulturális minisztere volt, joggal nyilatkozta: „Ma szalonképes társaságban már senki nem jelenhet meg szélsőséges partnerekkel.” Fico ezt megtette, és ezzel két partnerének foglya lett. A politika fő irányát meghatározó koalíciós tanácsban permanens kisebbségben van Meciarral és Slotával szemben. Ebben a helyzetében nem vallhatja be, hogy Slota belépése a hatalomba összefügg a magyar kisebbség egyes tagjai ellen intézett brutális fizikai támadásokkal. Nem ismerheti el, hogy Slota feltűnése jelzésértékű volt: üzenet a szlovák szélsőjobb legprimitívebb híveinek, hogy „szabad a pálya”. Egy ilyen gesztus önvallomás lenne arról, ami az igazság. Arról, hogy övé a végső felelősség a magyar-szlovák kapcsolatok hirtelen és viharos romlásáért.
ÁLTALÁNOSSÁGOK ÉS TABUK. Ez a helyzet ad magyarázatot arra, hogy a krízis feloldását célzó tárgyalásokon – így külügyminiszteri szinten is – szlovák részről általánosságban elítélnek minden szélsőséges akciót, és a rendőrség valóban fellép a tettesek ellen, de minden utalás a kormány összetételének szerepére tabu marad.
Ezért (szigorúan személyes) véleményem szerint az eddigi és várható tanulságok a következők: 1. Olyan kétoldalú megállapodás, amely politikai változást hozhat, a fenti okok miatt a lehetetlenséggel határos. 2. A visegrádi négyek szervezete mai állapotában alkalmatlan a közvetítésre. A két lehetséges közvetítő ország helyzete: Varsóban ultra-konzervatív ikerpár regnál, míg Prága az állandó kormányválság állapotában él. 3. Barroso, az EU „miniszterelnöke” a múlt héten fogadta Ficót, aki megismételte: „nem lát kapcsolatot” Slota pártjának kormányzati jelenléte és az „egyes, személyeket érintő incidensek” között. Barroso válaszának első mondata – „Nagyon határozott és nyílt véleménycsere volt” – diplomáciai nyelvből magyarra fordítva kemény vitát jelez.
Ismét kiderült: illúzió volt azt hinni, hogy az uniós tagság automatikusan megoldást hoz két tagállam vitájára. Az EU is harci terep, még ha vannak is eszközei az európai normákat sértő politikai magatartás szankcionálására.
Ez európai vita. Csak Európa színe előtt számíthatunk olyan megoldásra, amely elkerüli a „nyomorúság” bibói csapdáját.
