– Vajon a jegybank elnöke érdekelt-e a gyenge forintban? – érdeklődött nálunk a napokban egy külföldi gazdasági diplomata. Megígértük neki, hogy tolmácsoljuk a kérdést…
– Egyáltalán nem.
– Akkor miért van az, hogy az utóbbi időben az Ön minden nyilatkozata után esik a forint az euróval szemben?
– Ezt eddig nem vettem észre, bár a múlt csütörtöki gyengülés után még a kollégáim is azt mondták, hogy azt esetleg a jegybanknak a konvergencia-programról alkotott véleménye idézte elő. De megnéztük, és érdekes módon a forint már hamarabb is gyengült, mint ahogy a vélemény napvilágra került. Úgyhogy arra jutottunk, valószínűleg az Európai Központi Bank háza tájáról érkező hírek befolyásolták az árfolyamot. Szerintem a jegybanknak az a feladata, hogy valós képet fessen a magyar gazdaságról, és ha ettől a valóságos képtől a befektetők egy kicsit jobban megijednek, az még mindig jobb, mint ha egy nem valós kép alapján egy tévképzet alakul ki.
– Általánosságban mit gondol, mi a jelentősége egy jegybankár szóbeli megnyilvánulásainak, verbális intervenciójának?
– Rendkívül fontosnak tartom, és komolyan is veszem ezt. Ám egészen különleges helyzetnek vélem a mostani magyarországit, mivel a kormány kommunikációja éveken keresztül olyan mértékben vált hiteltelenné, ami egyszerűen elképesztő. Nemhogy egy fejlett országban vagy uniós tagállamban, de egyáltalán bárhol a világon. Ebben a helyzetben a jegybanknak az a feladata, hogy reális képet fessen az ország gazdasági helyzetéről. Az utóbbi néhány évben sajnos – és ezt a kollégáim szemére is hányom – mindig nagyobb lett az államháztartási hiány, mint ahogy azt előre jeleztük. Éveken keresztül óriási vitákat folytattunk a kormányzattal, hogy mi mindig sokkal nagyobb hiányt mondtunk, mint amit ők bevallottak, ám végül a valóság még a prognózisunknál is sokkal rosszabb lett.
– A konvergencia-program kapcsán többször is nyilatkozott az elmúlt héten, hol megértőbben, hol kritikusabban. A véglegesített és Brüsszelnek megküldött dokumentumról mi a véleménye?
– A Magyar Nemzeti Bankban úgy látjuk, hogy először a konvergencia-programok történetében, az anyagban valóságos számok szerepelnek. Ezt sokan pozitívumnak tartják, szerintem meg minimum feltételnek kellene lennie. A dokumentum tényleges intézkedéseket fogalmaz meg az államháztartási hiány csökkentésére, s ez a folyó fizetési mérleg deficitjét is mérsékelheti majd. Az intézkedések hatásait is reálisan mutatja be. Ugyanakkor maguk az intézkedések nem jó irányba mennek, nem jó irányba viszik a gazdaságot. Megvan annak a veszélye, hogy a mostani egyensúlytalanságok újratermelődnek, lelassul a gazdasági növekedés, csökken a versenyképesség. Jövőre a 4,5 százalékos államháztartási hiánycsökkentés reális; onnan kezdve viszont minél távolabb megyünk, annál homályosabb a kép.
– Konkrétan mire értette azt, hogy „most a nagy kapkodások kora következik”?
– Én az adóemelést kapkodásnak tartom. Olyan programot kellett volna kidolgozni, amelyben nem nőnének az adók. Meg kellett volna nézni, mi a probléma – a megalapozatlan béremelések, a megalapozatlan szociális transzferek például -, és azokat kellett volna orvosolni. A gazdaságnak a terhelés legalábbis szinten tartására, majd fokozatos csökkentésére van szüksége. A GDP arányában a magyar adóterhelés most, a konvergencia-program után 38,9 százalék lesz, ami nagyon magas. Nekem az a meggyőződésem, hogy 30 százalék körülinek kellene lennie ennek az aránynak. Azt elfogadom, hogy a jelenlegi 36 százalék körüli szintről nem lehet azonnal ide lemenni, de az, hogy felvisszük majdnem 40 százalékra, és egyébként nem is csökken majd a program szerint, szerintem nagyon helytelen. Nem tudunk majd versenyezni más környező gazdaságokkal, Szlovákiával, Romániával, Horvátországgal, ahol sokkal alacsonyabb az állami elvonás mértéke.
– Feltételezhetően a monetáris tanács (MT) hétfői ülésén is volt szó a konvergencia-programról. Egységes ennek a megítélése a tanácstagok körében?
– Abban maradtunk, és ez az MNB törvény alapján a helyes álláspont, hogy a tanács nem véleményezi a konvergencia-programot. Beszélgettünk róla persze, most is és korábban is.
– Pedig a monetáris politikának valamilyen módon reagálnia kell. Legalább arra, hogy a 2008-as inflációs cél az MNB közleménye szerint is veszélyben van, a 2007-est pedig teljesen elsöpörte a Gyurcsány-csomag.
– Ebben, érdekes módon, viszonylag egységes az MT. Három kérdéskört kiragadtunk a konvergencia-programból. Ezek az infláció, a gazdaság sérülékenysége, valamint a stabilizáció fenntarthatósága. Az infláció terén elég egyértelmű az álláspont: a jelenlegi monetáris kondíciókkal számolva az ütem magasabb lenne, mint a cél. Nem is csak az a baj, hogy 2007-re nagyjából 3 százalékpontot ad hozzá az inflációhoz a kormányzati adó- és áremelések hatása, hanem az is, hogy még ezt leszámítva is magasabb lenne 3 százaléknál a fogyasztói árak növekedési üteme. Ez alapvetően nem tőlünk függ, nem is tudnánk és nem is lenne helyes ez ellen küzdeni, ezek átmeneti hatások. Abban is egyetértettünk: meg kell próbálnunk a monetáris politikával kiszűrni azt, hogy a 2008-ra vonatkozó, elsősorban a várakozások hatására megemelkedő, beragadó infláció kialakuljon. Az én álláspontom szerint addig kell szigorítani a monetáris kondíciókat, amíg el nem érjük a 2008-as inflációs célt. Nem mondanám, hogy ez az MT álláspontja is, de hát ez következik a jegybank inflációs célkövetési rendszeréből. Ha ezt – a kamatemelést – nem tettük volna meg a múlt héten, akkor valószínűleg 4 százalék körüli inflációval kellene számolnunk 2008-ra. Ami a sebezhetőséget illeti, ott már jobban megoszlanak a vélemények. A múltkori közleménybe egy mondatban beletettük, hogy vannak, akik úgy látják, a konvergencia-program miatt csökken a gazdaság sebezhetősége. Csökkenhet – így fogalmaztunk, azt hiszem. Mások meg úgy látják, hogy a piac véleménye nem ez volt, és inkább a program következtében gyengül a forint, nem az én nyilatkozataim miatt. Bízunk benne, hogy ha a kitűzött hiánycsökkentési célokat valóban eléri a kormány a következő években, akkor a sebezhetőségünk is mérséklődik. A stabilizáció fenntarthatóságáról pedig még jobban megoszlottak a vélemények az MT-ben, ezért inkább abban maradtunk, hogy amikor történik valami, akkor majd értékeljük, mit kell tennünk.
– Mit gondol, ha majd a jövő év első negyedében az Önével együtt néhány „héjaként” ismert tanácstagnak is lejár a mandátuma, megszűnnek ezek a véleménykülönbségek? A kormányfő új kinevezései révén „galambdúccá” válhat a tanács?
– Nem tartottam helyesnek az MT bővítését sem. Ennek ellenére nincsenek döntő különbségek a tanácstagok között, nem gondolom hogy ha ennek az említett négy embernek a mandátuma lejár, akkor más monetáris politika lesz Magyarországon.
– Jelenleg hogyan értékeli a fiskális és a monetáris politika kapcsolatát?
– Én a jó együttműködésnek azt tartom, ha mindenki teszi a saját dolgát, s ha a kormány így lép, akkor mi úgy reagálunk rá. Ez a fajta együttműködés meg is van. Egyébként nagyon sokat javult a viszony az utóbbi időben. Kollégáim is csodálkoztak rajta, hogy a konvergencia-program először fest valóságos képet a tényleges helyzetről. Egybeesnek a számaink – egyik alelnököm szerint persze csak azért, mert a mi számainkat használja a kormány, mivel Almunia Eu pénzügyi biztos Brüsszelben felhívta a figyelmet arra: véget kell vetni a kozmetikázásnak és a „statisztikai reformoknak”. A szakmai együttműködésben soha nem volt semmilyen fennakadás, azonban voltak olyan időszakok, amikor valamilyen politikai szándék félresöpörte ezt. A konvergencia-program kapcsán mindenesetre nem volt ilyen.
– Azért Önt is érték olyan vádak, hogy a Pénzügyminisztérium részéről érkező, politikai indíttatású kritikákra politikai színezetű válaszokat ad.
– Nem emlékszem ilyen politikai válaszokra, szerintem ezzel a váddal csak a valóságos mondanivalómat próbálják meg hitelteleníteni. Számokkal kapcsolatban nem lehet politikáról beszélni. Sose értettem, hogy ha 9 százalék államháztartási hiányt mondunk, akkor az politika, ha 6-ot, ami mondjuk a kormány előrejelzése, akkor az meg nem. Ha azt kérdezem, miért nem mondják meg a hiányt, abban mi a politika? Abban inkább van, hogy nem mondják meg.
– Amikor többes szám első személyben beszél, akkor egy másik vád ugrik be: az, hogy az Ön kijelentései a konvergencia-programról még a jegybank szakmai apparátusának véleményével sincsenek összhangban.
– Egyetlen hiányszámot sem én találok ki, ezt a jegybank szakértőitől veszem át. Kétségtelen, hogy elmondtam egy rossz mondatot, ami abból a szempontból volt helytelen, hogy még nem volt hivatalos jegybanki álláspont a konvergencia-programról. Ezért hangsúlyoztam azt, hogy ez a magánvéleményem. Általában szakmai kérdésekben nincs magánvéleményem, a konvergencia-program azonban tényleg egy olyan dolog, amiről az MT-nek hivatalos véleménye nincs. A stábnak sincs véleménye, nekik az a kötelességük, hogy megnézzék, korrektek-e a számok vagy nem. A mostani konvergencia-program számai pedig korrektek voltak.
– Szeptemberre várható a brüsszeli reagálás a programra. Mit vár ettől, és mennyire befolyásolja az uniós megítélés a monetáris politikát?
– Nem tudom, miként fog Brüsszel reagálni, mindenesetre van néhány érdekes kérdés. Például az, hogy a decemberi programtól miért tér el annyira a mostani, s a decemberi helyzet bemutatása miért volt annyira más, mint jelenleg: mi történt néhány hónap alatt? Arról feltehetőleg nem foglalnak állást, hogy a program a magyar gazdaságot milyen irányba viszi, legfeljebb fenntarthatóságról. Nem mennék bele a találgatásba, elfogadják-e vagy sem, de az uniós fogadtatásnak kétségtelenül lesz piaci hatása, bár inkább rövid távon. Sokkal inkább az befolyásolhatja a jövőben a Magyarország iránti keresletet vagy a várakozásokat, hogy mi valósul meg a tényleges reformintézkedésekből, és azok milyen irányba visznek.
– Mindeközben adott esetben egy újabb hitelminősítői leminősítésnek is csak átmeneti piaci hatása lehet?
– A leminősítés mindig tartósan hat, de azt hiszem, ez is benne van a levegőben, a várakozásokban be van árazva. Én optimista vagyok a közeljövőt illetően, nem látok olyan hazai információkat, amelyek ha kikerülnek, nagyon megváltoztathatják a piac álláspontját. Inkább aggódom a nemzetközi környezet változásai miatt. Rendkívül kedvező számunkra a nemzetközi környezet, alacsonyak a fejlődő vagy felzárkózó országokkal szemben elvárt felárak, a kamatok, alacsony a nemzetközi infláció – de ez könnyen változhat. Sőt, minden jel arra mutat, hogy előbb-utóbb változni is fog. Nagy kérdés, hogy ez lassú változás lesz-e, amihez van időnk alkalmazkodni, vagy földrengésszerű, ami átrendezi a pénzpiacokat. S ha ez utóbbi lesz, akkor kérdés, mikor: amikor még magas a sebezhetőségünk, vagy amikor már csökkent valamelyest. Ezt látom a legnagyobb veszélynek. Fenntarthatatlan ez a rendkívül alacsony kamatfelár és ez a nemzetközi pénzügyi környezet, de még mindig fennáll. Ez különlegesen kedvező helyzet Magyarország számára, és azt kell mondjam, más helyzetben ilyen gazdaságpolitikát nem lehetett volna folytatni.
– Amit elmondott, az is az euró mielőbbi bevezetését indokolná, amit tudomásunk szerint Ön is támogatott korábban. Ennek ellenére megértéssel fogadta, hogy a konvergencia-programban nincs csatlakozási céldátum. Elfogadja tehát azt a kormányzati logikát, hogy most inkább ártana egy újabb időpont kijelölése?
– Azért árnyalnám a képet. Érdekes módon a véleményemnek csak az egyik fele került nyilvánosságra. Az, hogy talán jobb, ha nincs céldátum, mint ha hiteltelen időpont szerepel a programban. Ugyanakkor a céldátum hiánya a piacokat elbizonytalanítja, mivel egy időpont lehorgonyozza a várakozásokat. Ez a horgony persze az elmúlt esztendőkben sosem volt hiteles, s ennél az is jobb, ha nincs is ilyen. De ebben a kérdésben azért nem lennék ilyen egyértelmű. A magyar gazdaságnak az lenne a legjobb, ha lenne egy minél közelebbi, hiteles céldátum.
– A benyújtott program alapján mi lehet a hiteles időpont?
– Az alapján nincs ilyen. Én úgy gondolom, ez a program nem visz el minket az euró bevezetéséhez. Hiába csökken az államháztartás hiánya, ha az államadósság növekszik, az infláció emelkedik, s a kamatszint is nyilvánvalóan emelkedni fog, vagy legalábbis a piaci hozamok nőnek. Vagyis a négy konvergencia-kritérium közül legalább háromban távolodni fogunk az elkövetkező egy-két évben. Ezt követően is úgy gondolom, nincs biztosítva a programban a lecsökkent államháztartási hiány fenntarthatósága. Egy példa: két évig nem emelik az államháztartásban dolgozók bérét. Lehet mondani, hogy ez helyes intézkedés, vagy lehet kritizálni – mindenesetre a döntés hozzájárul ahhoz, hogy a hiány csökkenni fog. Ám ezt a végtelenségig nem lehet fenntartani. Az embernek az a tapasztalata, hogy ha két évig nem emelik a jövedelmeket, akkor a harmadik évben nem az inflációnak megfelelő emelés lesz, hanem a felhalmozódott feszültség valamilyen robbanást fog előidézni. Számtalan olyan terület van a programban, ahol mesterséges kiadás-visszafogással lehet elérni a hiány csökkenését, de ez nem biztos, hogy fenntartható lesz. Kérdéses, két év alatt hozzá tudják-e rakni a szándékhoz a megfelelő reformokat, átalakításokat, és fenntarthatóvá tudják-e tenni a növekedést. Talán akkor a program elvezethetne az euró-bevezetéshez. Ám azt hiszem, ez is a ködös jövőbe vész.
