Magyar kutatók azonban ettől eltérően, új felfogásban keresnek orvosságot a baj ellen, szerintük ugyanis az oltóanyaggal is gyógyítható.
Horváth István orvosbiológus úgy véli, a szervezet saját ellenanyaga, az antikoleszterin-antitest a vakcina kulcsa, és sikerült olyan immunizáló eljárást kidolgoznia, amely serkenti e fehérje termelődését. Az így felszaporított antikoleszterin-antitest pedig – némiképp leegyszerűsítve a testben zajló bonyolult immun- és biokémiai folyamatokat – megköti a fölös koleszterint, így a megfelelő enzimek lebonthatják azt. „Mindezt nyulakon végzett kísérletek bizonyítják” – állítja Horváth István. Az immunizálás hatására pedig nemcsak megelőzhető a baj, hanem a már kialakult érelmeszesedés is visszafejlődhet – még akkor is, ha az állatot annyi koleszterinnel etették, ami egy ember esetében napi kétszáz tojással érne fel.

Elmeszesedett ér. Új magyar megközelítés.
Az érelmeszesedés kialakulásának magyarázataként szóba került már baktériumfertőzés, érfal-sejt mutáció, daganatszerű keletkezés, vagy az erek hámjának sérüléséből egyfajta belső „varasodás” is. A magyar kutató elmélete szerint viszont a vér koleszterinszintjét valójában az antikoleszterin-antitest koncentrációja szabályozza: ha ugyanis valaki sok koleszterin fogyaszt, a szervezet antitest raktárai mintegy kimerülnek, és így a vérben is sok marad a koleszterin, ami végül az érfalakon felhalmozódva meszes plakkokat, ásványi anyagokkal telített lerakódásokat alakít ki.
Az antikoleszterin-antitest teória ma még megosztja a tudományos közvéleményt. Horváth István szerint viszont mihamarabb érdemes elkezdeni az emberi kísérleteket is, amihez nagyjából 500 millió forintos befektetésre lenne szüksége. A kutató jelenleg a nélkülözhetetlen engedélyek feltételéül szabott különleges laboratóriumi körülmények megteremtésén fáradozik.
