Pontosan egy évre rá, hogy a Duna-parton, a nyilasterror áldozatainak emlékére kiállított 60 pár vascipőből 4-et feszítővassal eltávolítottak, a street artot újabb durva támadás érte: az idén júliusban startolt budapesti, jótékony célokat szolgáló Cowparade 54 tehenéből 11-et a megrongáltak. Ezzel világcsúcstartóvá léptünk elő, ugyanis a kiállítás 40 nagyvárosban járt eddig, de sehol nem szenvedett el ilyen mértékű kárt. Külföldön a vandalizmus a kiállított tárgyak 8-12 százalékát sújtotta – ezt az arányt itthon augusztus közepére már jócskán sikerült túllépni, s a kiállítás ekkor még csak a félidejénél járt. A kár mértéke a hazainál kisebb volt olyan térségbeli városokban is, mint Bukarest, Moszkva vagy Pozsony.
Csikós Gergely fõszervezõ. 54 tehénbõl 11-et megrongáltak.
A rongálókon nem fogott ki az sem, ha a műalkotások vasbetonból készültek. Nemcsak összefirkálták, telekaristolták a kiállított darabokat, hanem volt olyan „művésztehén”, amelyet felgyújtottak, letépték a fejét és a dekoratív kellékeit, összezúzták, elmozdították. Csikós Gergely főszervező keserűen meséli: „A kiállítás szervezői igyekeznek szisztematikusan úgy megválasztani a helyszínt, hogy az emberek gyakran találkozzanak a szobrokkal, a lehető legkisebb veszteségnek kitéve azokat. Miután más városokban is rongáltak teheneket, szervezőként erre számítottunk, és a korábbi kárstatisztikákat vettük alapul: 10 százalékkal kalkuláltunk, 25 lett belőle…” Az anyagi kár meghaladja a 2 millió forintot, a helyreállítás egy-egy műnél akár három hetet is igénybe vehet.
MINDENNAPOS JELENSÉG. Könnyen meglehet, az utca embere a jelenség mellett könnyedén elmenne, ha a parádé szervezői nem kezdenek kampányba. A vandalizmus ugyanis hazánk nagyvárosaiban mindennapos, és nemcsak a műalkotásokat érinti. A közterület és közlekedés fenntartásáért felelős cégek évről évre hatalmas károkat kénytelenek elszenvedni (lásd a 30. oldalon). Évente közel félmilliárdos kár keletkezik csak a fővárosi tulajdonú vállalatoknál, az utcákon, parkokban, megállókban a falfirkák, szemetelések, erőszakos pusztítások nyomán. De a veszteségnek csupán egyik eleme az anyagi. Az erkölcsi kár még jelentősebb, hiszen az utcák és a járművek a szegénység, elhanyagoltság látszatát keltik, s a közbiztonságról is riasztó képet sugallnak.
Külföldi próbálkozások
SVÉD ÖNKÉNTESEK. Stockholmban „Papák és mamák a városban” néven indítottak egy érdekes programot. Ennek során középkorú önkéntesek rótták éjjel a város felkapottabb utcáit, így a fiatalok látták, hogy nemcsak övék a tér, van kontroll. Másrészt, ha baj volt, a szülők tudtak segíteni a rászorult fiatalnak.
HOLLAND LEDOLGOZÓK. Immár 20 éves a nagyszabású HALT program, amelynek lényege, hogy a vandalizmus miatt előállított fiataloknak le kell dolgozniuk, jóvá kell tenniük az általuk okozott kárt, de egyben a szemé-lyes problémáik rendezéséhez is segítséget kapnak. Fontos elem az is, hogy a vandalizmus sújtotta térségek lakóit is együttmű-ködésre kérik. Az eredmény: a lefülelt suhancok közel kétharmada végleg felhagyott ezzel a deviáns magatar-tással. Ugyanitt a kilencvenes években zajlott a sikeres Harleemi Alagút projekt, ahol egy hírhedt, festékkel teleszórt alagutat kitakarítottak, kivilágítottak, s egy kollégium örökbe fogadta azzal a céllal, hogy felügyelet alatt művészi graffitiket készítsenek benne. Ezt követően a helyet nem érte rongálás és felkapottá vált.
DÁN ÉJSZAKÁZÓK. Egy kísérleti pro-jektben az éjszakai élet különböző területén dolgozókat bevonták a drog-kereskedelem és vandalizmus mege-lőzésére irányuló erőfeszítésekbe. Szoros együttmű-ködés alakult ki a helyi önkormány-zatok, a rendőrség és az éjszakai szórako-zóhelyek között. Ennek hatására a klubokban csökkent a kiskorúak és az ottani, illetve a kültéri erőszakos események száma, javult a légkör.
Az elkövetők négyötöde tette elkövetése előtt minimum fél évvel kikerült az iskolából, s nem dolgozott, vagy alkalmi fizikai segédmunkát végzett. Így a rájuk szakadt szabadság terhe alatt igen sok időt töltenek a deviáns magatartást bátorító galeriben, amely felé igyekeznek igazolni az elkötelezettségüket. Nem azonosak a hip-hop szubkultúrát képviselő, utazgató graffitizőkkel; ez utóbbiak társadalmi háttere, motivációi eltérőek, és stílusukban is kifinomultabbak: nem feltétlen a pusztítás szándéka vezérli őket, hanem a területmegjelölésé és a jelhagyásé, még ha polgár- és rendőrpukkasztó szándékkal teszik is azt.
Kerezsi Klára, a Kriminológiai Intézet munkatársa aggasztó tendenciáról számol be. Bár a fiatalkori bűnözők köreiben mindig jellemzőek voltak a kisebb súlyú, vagyon elleni bűncselekmények, ezek között azonban újabban (a bizalommal való visszaélés, például az adócsalás, illetve a számítógépes bűncselekmények mellett) növekvő arányt képvisel a vandalizmus. Napjainkban 100 ezer emberre több mint 300 garázda eset jut évente. A listavezető Kelet-Magyarország, Hajdú-Bihar megyével az élen (ahol 450 körüli e mutató), illetve Budapest. De valójában a statisztika sem hiteles, mivel a kisebb mértékű rongálásokat gyakorta nyilvántartásba sem veszik.
Utasi Ágnes szociológus pár évvel ezelőtt a Századvég című folyóiratban már felhívta a figyelmet a jelenségre, összefüggésbe hozva azt a rendszerváltással: „A személyiség jogának a fokozott hangsúlyozása és betartása felbátorította a demokratikus jogokkal élni nem akaró bűnelkövetőket. Megszaporodott az utcai randalírozás, a közterületi rongálás, növekedett a rendetlenség, a bűn és a szemét. A közbiztonság csökkenésével párhuzamosan csökkent a biztonságérzet.” Statisztikák igazolják, hogy a demokratikus, jóléti államokban mindenhol bekövetkezett ez a fordulat, hiszen az individualizálódás és dezintegrálódás szétszakította a közösségeket, az emberek egymás iránti bizalma elapadt, s mindez az intézményes és családi kontroll alól kikerült, kallódó fiatalokat hátrányosan érinti. Ahogyan az összetartó közösségek kiüresednek, azok kontrolláló ereje is megszűnik, így az elvadult srácok a céltalan, erőszakos cselekmények következményeit sem mérlegelik. Nem véletlenül hangsúlyozza Jármy Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője a civilek szerepét, rámutatva: a vandalizmus, a graffitik ellen fellépni nem kizárólagosan a rendőrség feladata. A broken window (a betört ablak) elméletét citálja, amely azt mondja: ahol betörik az első ablakot, és a közösségben nincs annyi erő, hogy ezt pótolja, ott sokkal könnyebben törik be a következőt, s indul el a környezet a pusztulás útján.
A társadalmi szervezetek segítségével történő megelőzés létfontosságú – ugyanis a másik út, a büntetés hatástalannak tetszik. Számos esetben feljelentés sincs, mert a kár értéke a 10 ezer forintot sem éri el, márpedig az ilyen rongálásokból van a legtöbb. Gyakran gyermekkorú az elkövető, ezért nem büntethető. A rendőri figyelmeztetés mit sem ér, ha a galerik célja éppen a rendfenntartók heccelése.
Kerezsi Klára több sikeres nemzetközi próbálkozást is említ (lásd a 28. oldalon), amelyek – a videokamerás megfigyelésektől kezdve a polgárőri és önkéntes járőrözésen át az iskolai informáló kampányokig sok mindent bevetve – a világ számos helyén átütő sikert hoztak. Nálunk viszont hasonlóra még nem nagyon volt példa.
ELŐRE MEGFONTOLTAN. Vitatható azonban, hogy minden rongálás cél nélkülinek tekinthető-e. A tavalyi Duna-parti cipőeltávolítást aligha hirtelen felindulásból követték el, hiszen a célszerszámokkal dolgozó rongáló nyilvánvalóan felkészült tettére. Rengeteg szobrot és emlékművet politikai és világnézeti egyet nem értés miatt tesznek tönkre – így járt a hungaristák által festékkel leöntött Churchill szobor is a Városligetben. Elképzelhető, hogy a tehénrongálások mögött sem csak az értelmetlen pusztítás áll, hanem a jelhagyás szándéka, vagy a kulturális egyet nem értés kifejezése is. Csikós Gergely azonban úgy látja, a vandalizmus nem a teheneknek szól. Szerinte ez egyfajta agresszivitás, frusztráció levezetése, nem pedig véleménynyilvánítás.
Ennek ellentmondhat, hogy a Bazilika elől elcipelt és istenkáromlónak kikiáltott tehén kiállítása előtt már kaptak fenyegetéseket a szervezők, s magának az akciónak a kivitelezése is a spontaneitás ellen szól. Ugyanakkor az is tény, hogy az olyan katolikus érzületű városokban, mint Firenze, Prága vagy Varsó is állítottak ki teheneket templomok közelében, mégsem fordult elő a hazaihoz hasonló incidens.
Kárvallott közlekedési eszközök
VONATOK. A MÁV eszközei a garázdálkodók és graffitizők kedvencei, a vasútőrök növekvő létszáma ellenére. A társaság évente a Hősök terénél is nagyobb felületet kénytelen megtisztogatni a firkáktól, hiszen minden harmadik vasúti kocsi – közel 700 darab – eme szórakozás áldozatává válik. Csak ennek az éves költsége meghaladja a 200 millió forintot.
VILLAMOSOK. A BKV eddig is évi több mint 100 millió forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a rongálások miatt, ám a kárérték most jócskán megszaladhat, miután a nagykörúti új villamos, a Combino több példányát pár hét leforgása alatt megrongálták: maró festékkel, illetve karcolással tönkretették az ablakait. Hiába figyelmeztetett a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület a várható veszélyre, a cég nem szerzett be a járműhöz utastéri kamerákat, s az ablakok védőfóliázását is csak utólag kezdte meg.
BUSZOK. A villamosoknál használthoz hasonló technikával a nem egészen két évvel ezelőtt forgalomba állított Volvo buszoknak szinte mindegyik ablakát tönkretették már.
Szponzorok előnyben
Svájci mackó.
Sikersztori.
Sikerült szponzort találni a szeptember 10-én záruló Cowparade legtöbb műalkotása számára: az 57-ből csak 14 tehénért nem fizettek cégek. A rongálások miatt jelenleg több alkotást is restaurálnak, mielőtt újra kiállítják. A szervező Focus Brand Activition az eseménnyel a vállalati mecenatúrát is igyekszik megmozgatni azzal, hogy az alkotók ötleteit szponzori támogatással kelti életre. Ám például Zürichben, ahonnan 1998-ban elindult a Cowparade, már fordítottak a sorrenden. Tavaly nyáron a svájci várost műanyag medvék árasztották el, s az üzletek előtt ácsorgó macik jó része kapcsolódott a bolt profiljához. A szervezők ugyanis megkeresték a cégeket, a belvárosi üzleteket, szállodákat, hogy közülük melyek tudnak erre a célra egy mackó árának megfelelő összeget fordítani. A medvéket azután a szponzorlista ismeretében tervezték meg, mégpedig úgy, hogy a támogatók érdekeit és az esztétikai szempontokat egyszerre igyekeztek figyelembe venni. Ez az esetek túlnyomó többségében sikerült is. A május 22-e és szeptember 18-e között rendezett Teddy Summer keretében így a város összesen 634 pontján tudtak elhelyezni műanyag mackófigurákat.
