A magyar designerek hoznák a formát

Volt, aki 4 ezer eurót, vagyis több mint 1 millió forintot kínált a párizsi Prêt à Porter divatszalonon kiállított Electrolux mosógépért, és nem akarta elhinni, hogy a darab nem eladó. Pedig a mosógép műszakilag nem, csak a küllemében különbözött a többitől, konkrétan csíkos volt. Henrik Otto, a svéd cég stockholmi design központjának vezetője ezzel érzékelteti, mekkora hozzáadott értéknek bizonyulhat a formatervezés. A divatszalonon való megjelenéssel egyébként azt akarták kifejezni, hogy a háztartási gépek külsejének megválasztása ugyanúgy önkifejezési eszköz az emberek számára, mint a ruházkodás. A csíkos mosógép mellett bemutattak olyan hűtőgépeket is, amelyek ajtaján világított a minta. „A globális gazdaságban mindenkinek ugyanazok az erőforrá­sok állnak rendelkezésére, ami tehát megkülönböztethet vállalatokat egymástól, az a kreativitás és az innovációs képesség” – véli Takács János, az Electrolux regionális elnöke, a Magyar Formatervezési Tanács (MFT) tagja. Cége azonban, miközben a gyártást bővíti Magyarországon, tervezéssel itt nem foglalkozik. Takács szerint a kutatás-fejlesztés, a formatervezés, az innovációs tevékenység üzletileg csak úgy működőképes, ha globálissá tud válni, vagyis túlmutat Magyarország határain. Az itteni piac túlságosan kicsi. Ez azonban minden bizonnyal csak az egyik oka annak, hogy nálunk a formatervezés súlya lényegesen kisebb, mint a hasonló méretű európai gazdaságokban.

Cégfelfutás lázában

„A kilencvenes években egyszeriben egymillió vállalkozás jött létre Magyarországon, több százezerre tehető azoknak a száma, amelyek tevékenységéhez valamilyen formában kapcsolódhatna a formatervezés, de fogalmuk sincs erről” – panaszolja Pohárnok Mihály, a Design Terminál Kht. ügyvezetője. A mai gazdasági vezetőknek az iskolában nem tanítottak semmit a formatervezésről, ezért nem is számolnak vele – vázolnak egy okot a design-szakemberek. Ezzel szemben számos nyugat-európai államban az általános iskolák tananyagában is szerepel elemi szinten a formakultúra.

Kondor Edit porcelán kozmetikai edénycsaládja

Még a szakmai sikereket elérő formatervezők is ritkán látják viszont a hazai boltokban, amit megálmodtak. Két évvel ezelőtt Magyar Formatervezési Díjat kapott Kondor Edit, friss diplomás formatervező tucatnyi darabból álló, porcelán kozmetikai edénycsaládja. „Sok év munkája van a termékben, a tervezést hosszas kutatás előzte meg” – mondja a fiatal tervező, aki a hódmezővásárhelyi Alföld Porcelán Edénygyár (APE) Rt. ösztöndíjasaként végzett, és diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME).

Akármilyen alaposan kutattak is a világpiacon, nem találtak hasonló termékcsaládot. Egyelőre azonban a francia Guy Degrenne tulajdonában lévő APE Rt.-nél nem indult meg a gyártás. „Azt kell megvizsgálni, hogy a termék nem csak az országos, hanem az uniós piacon is megállja-e a helyét” – mondja Beharóczki István, a hódmezővásárhelyi gyár kereskedelmi igazgatója. Nem kizárt, hogy nem saját márkanéven, hanem valamely kozmetikai óriáscéggel összefogva lépnek majd ki a piacra, partnerük kozmetikai készítményeivel együtt kínálja majd a „szépészeknek” a magyar tervező által fejlesztett edénycsaládot. Az anyavállalat közreműködésével ugyanakkor jelenleg nemcsak a speciális kollekció piaci esélyeit igyekeznek meghatározni, hanem annak a lehetőségét is elemzik, hogy a Kondor Edit által papírra vetett forma egyéb porcelántermékekre is átültethető-e. A kereskedelmi igazgató szerint az év végéig dől el, mi lesz a termékcsalád sorsa.

A formatervezők és a designiparral szorosabb kapcsolatban álló üzletemberek a bizonytalanságok ellenére is úgy vélik, minden adottságunk megvan, hogy az innovációnak ezen a területén is komoly sikereket érjünk el a világpiacon. A tervezők és a vállalkozások ma meglehetős elszigeteltségben működnek, mindkét oldalon úgy látják: áttörést hozhatna, ha megteremtenék a lehetőséget az egymásra találásra. Ennek a színtere lehet a fővárosban az Erzsébet téri buszpályaudvar épületéből kialakított Design Centrum.

Leszálló ágban

„A magyar vállalkozások egyelőre nem elég nyitottak, és hiányzik az a fajta kockázati tőke, ami az eredeti ötletek megvalósításához szükséges volna” – ad gyors helyzetképet Nádas Gergely, az ABN Stúdió ügyvezetője, aki beleszületett a formatervezésbe, hiszen édesapja, Nádas László számtalan ipari formának – egyebek mellett a legendás Tünde robogónak – is szülőatyja. Ami a fogyasztási cikkek formavilágát illeti, a közeli jövőre nézvést nem túl optimista, szerinte egyelőre még leszállóágban vagyunk, miután a jellegtelen tömegtermékek iránti kereslet egyre csak növekszik.

A formatervezés üzleti értékét nem könnyű meghatározni. Nehéz ugyanis elválasztani, hogy egy új termék sikerében mekkora szerepe van a technikai tartalomnak, a designnak, az árazásnak. Valamelyest segíthet az eligazodásban, ha tudjuk, hogy Európa nyugati felén az ipari formatervezők javadalmazása átlagon felüli, ami nyilván tükrözi a feldolgozóipar értékítéletét. A designszektor egyik európai központjának számító Angliában, a brit Design Council adatai szerint a nagyobb ügynökségek tervezői naponta 700-1000 fontos, azaz 280-400 ezer forint körüli megbízási díjjal dolgoznak, s a kezdő tervezők napidíja is 80-120 ezer forint körül alakul.

Ezzel szemben ma Magyarországon egy megbízásért néhány százezer forintot számlázhatnak, ami – a nyugati mintával ellentétben – csak töredéke egy-egy új termék fejlesztési és bevezetési költségének. A hazai piac legfeljebb csak a vizuális kommunikáció területén fizetőképesebb – a formatervezők ugyanis keresettek reklámgrafikusként. A britek nemcsak a design támogatásában, de gazdasági súlyának meghatározásában is úttörők, évről évre összegzik az ágazat teljesítményét. A 2005-ös adatok szerint egy év alatt 43 százalékkal, 11,6 milliárd fontra nőtt a formatervezők és a design stúdiók forgalma, és a szereplők a piac további gyors növekedésére számítanak.

Az utóbbi öt-hat évben azért már nálunk is akadnak cégek – elsősorban a kis- és középvállalkozások – kezdik felismerni a formatervezés jelentőségét. A MOME hallgatói is egyre gyakrabban kapnak felkérést a lehető legkülönfélébb ágazatokból. A monori B&K Kft. például utcai illemhelyek tervezésére adott megbízást. Az úgynevezett infravezérlésű szaniter áruk (például automata kézmosók) gyártásával foglalkozó cég az utóbbi időben önkormányzati megrendelésre hat ilyen köztéri létesítményt állított fel.

„Ezeket a helyi igényeknek megfelelően, még a városi építészek tervezték” – mondja Döndő Attila, a társaság egyik vezetője. A siker láttán azonban típustervvel szeretnének előállni, s ennek elkészítését már a MOME hallgatóira bízták. A monori társaság a ritka kivételek közé tartozik, akárcsak az egészségügyi eszközöket fejlesztő Meditech Kft. Melegh László, a társaság ügyvezetője nem gondolja, hogy egy-egy új termék fejlesztésénél elég csak valamelyik tulajdonos, vagy vezető „szépérzékére” hagyatkozni. A közelmúltban egy új, karórába épített EKG egység „felöltöztetésével” bízták meg a MOME hallgatóit. Az elkészült tervek megvalósítása azonban forrás hiányában egyelőre várat magára.

Egyetemi forma

Hasonló elgondolás vezette a miskolci Bankó Kft.-t is, amikor az egyetemistákat megbízták, hogy öntsenek formába egy új, ragasztott fenyőből készült játszótéri játékcsaládot. „A játékok jellegét mi határoztuk meg, az egyetem hallgatói a formákat tervezték” – mondja Szakács Zoltán, a társaság fejlesztéseit irányító szakember a munkamegosztásról. Az első darabok rövidesen megjelennek a köztereken is. Arra, hogy miért fordultak profi tervezőkhöz, egyértelmű és világos választ ad: olyan mértékű a piaci verseny, hogy esélye sincs annak, aki a termékekhez nem ad hozzá semmi pluszt.

Vannak azonban olyan cégvezetők is, akik bár fontosnak tartják a formát, azt inkább maguk alakítják ki, esetenként nem is rosszul. Formatervezési Díjat nyert például a Corvus kisrepülőgép, amelyet lelkes repülősök terveztek és gyártanak, a nagyvázsonyi Hunique Bt. tulajdonosa által papírra vetett, ergonómiailag új nyereg pedig különdíjat érdemelt ki a Formatervezési Díj pályázaton. Székely Péter alapító-tulajdonos szerint a szellemi befektetés a díjhoz kapcsolódó publicitás révén egyértelműen megtérült a sznobizmusról közismert piacon.

Tapintható ország

Az ipari formatervezők, és azok a vállalkozók, akik már kipróbálták az együttműködést a designerekkel, egybehangzóan állítják: meg kell erősíteni az innovatív cégeket, mert a magyar ipar, és a tervezők számára nincs más megoldás, ha nem akarnak nyomtalanul eltűnni az elsősorban Ázsiából érkező, jellegtelen dömpingáru-tengerben. Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke szerint a következő években az a legfontosabb, hogy megszülessenek azok a magyar brandek, amelyek komoly húzóerőként szolgálhatnak mind az innovációs ipar, mind a gazdaság számára. „Tapinthatóvá kell tenni Magyarországot az innovatív tevékenységek világpiacán” – mondja. A brandek mellé kellenek tervező sztárok is, hogy meghatározzák a magyar design arculatát, és ezzel megteremtsék a lehetőséget a többi tervező számára, hogy eséllyel szállhassanak versenybe a nemzetközi piacon. Ma évente csak a MOME-n 100-120 formatervező végez, és köztük ott vannak a potenciális sztárok.

A klasszikus ipari formatervezésből egyelőre mégis csak néhányan élnek meg – legalábbis idehaza. Az európai piacon ugyanis számtalan olyan termékkel lehet találkozni, amely magyar tervezők asztalán született. Pohárnok Mihály azt mondja, meglepődnénk, ha tudnánk például, hogy hány nagy európai divatháznak hoztak komoly sikert, szerződésileg névtelenségre kárhoztatott magyar tervezők, akik a hazai ipar fogadókészsége, vagy képtelensége okán ma külföldön kamatoztatják tehetségüket. Szerződéseik, amelyek egy-egy nagy divatcéghez, vagy textilipari vállalkozáshoz kötik őket, szigorú titoktartást írnak elő. Tizenöt-húsz, javarészt olyan fiatal tervezőről van szó, akik vagy már az egyetemi évek alatt szereztek külföldi kapcsolatot, vagy szerencséjük volt, és valahol, egy külföldi kiállításon figyeltek fel a munkáira. Ők bizonyítékul szolgálnak arra, hogy felkészült és tehetséges tervezőkben nincs hiány Magyarországon, csak az a feldolgozóipari háttér hiányzik, amely – sikeres termékeken keresztül – elvinné hírüket a nagyvilágba.