– Vajon a csillagászat fejlődésének velejárója, ne adj’ isten valamiféle sötét összeesküvés folyománya, hogy kipaterolták a Plútót a bolygók elitklubjából?
– Szó sincs összeesküvés-elméletről. A fejlődés velejárója, hogy a tudósok időről időre új eredményeikhez igazítják a korábban megalkotott fogalmakat. A Plútónak – amely 1930-as felfedezése után nyerte el a bolygó státust – az okozta a vesztét, hogy a kilencvenes évek elejétől több hasonló méretű égitestet találtak a közelében. Ez szakmai körökben vitákhoz vezetett, majd a csillagászok a bolygó fogalmának újradefiniálását szorgalmazták. Erre a múlt héten, a Nemzetközi Csillagászati Unió prágai közgyűlésén került sor.
– Máshogyan nevezzük mostantól a világot, ahol élünk?
– A Föld megmaradt bolygónak, együtt azokkal az égitestekkel, amelyek csillag körül keringenek, közel gömb alakúak, és saját pályájuk mentén nincs a közelükben hozzájuk hasonló méretű égitest. Az újradefiniálás kiejtette az elitklubból a Plútót, amelyet mostantól törpebolygónak neveznek, s arról ismerszik fel, hogy hozzá hasonló méretű égitestek mozognak a pályája közelében.
– Nagy veszteség a Plútó leminősítése a tudomány számára?
– Nincs tudományos veszteség, inkább érzelmi, s leginkább talán az amerikaiaknak, ugyanis a Plútó felfedezője amerikai volt. Ha engem kérdez, bennem azért sem okozott lelki válságot a lefokozás, mert kutatóként a Marssal, illetve a bolygó felszínének vizsgálatával foglalkozom, tanárként viszont akkor is beszélek a Plútóról, ha ezentúl a törpebolygók közé tartozik, mert egy csillagászati szakkört vezetek a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban.
– Úgy tudom, nem is sikertelenül. Diákjai sorra nyernek ösztöndíjakat a NASA-ba, és munkásságáért két éve már Ön is bezsebelt egy állami kitüntetést.
– Mindkettő igaz, de talán arra büszkébb vagyok, hogy több szakkörös is járt már a NASA falai között, ahol személyesen vettek részt a Mars-kutató űrszondákat irányító tudóscsapat munkájában.
– Látom, lelkes, de nem zavarja, hogy a csillagászat nem hajt gyakorlati hasznot a világnak? Mondjuk, nem szállított még alternatív energiaforrást.
27 éves, nőtlen
Végzettsége: geográfus (ELTE TTK)
Kedvencek
Könyv: Douglas Adams: Galaxis útikalauz stoposoknak
Film: Az ötödik elem
Zene: Red Hot Chilli Peppers
Hobbi: távcsövezés
– Jó, majd gondolok erre, ha tojásrántottát sütök, de Önnek nem futott át az agyán, hogy égi jel volt az augusztus 20-i vihar, amely pont a nemzeti ünnepen csapott le másfélmillió emberre?
– Ilyesmi föl sem merül bennem. Pontosan lehetett tudni, hogy vihar lesz. Én tudtam, mégis kimentem. A vihar egy természetet kedvelő embert nem tarthat vissza a szabadtéri programoktól.
– Katasztrófavédelemből leszerepeltünk, de ha egy tekintélyes méretű aszteroida közelítene Magyarország felé, vajon észrevenné-e valaki, kapnánk-e riasztást róla?
– Az űr kémlelése folyamatos, a bolygófigyelő programok heti-havi rendszerességgel jeleznek. Legutóbb 2029-re volt riasztás, de azóta már kiderült, hogy nem akkor lesz vége a világnak. Talán 2880-ban? Ki tudja? Mindenesetre akkorra is van egy ilyen prognózisunk. Ha veszéllyel kell számolni, én a Nap irányából érkező kozmikus testektől tartanék, mert azokat csak az utolsó pillanatban vesszük észre, mivel a kisbolygó-kereső távcsöveket nem tanácsos a Nap felé fordítani. A néhány kilométeres átmérőjű testek egyébként regionális, a néhány tíz kilométeresek globális pusztításra képesek. Amiért mégsem tartok tőlük: ezek, – ha egyáltalán – néhány millió évente egyszer esnek be. A legutóbbi, amiről tudunk, 65 millió éve történt – szegény dinoszauruszok azóta is bánhatják…
– Ha mégis jönne egy üstökös, szedné a sátorfáját, és kiköltözne, mondjuk a Holdra? Egyre divatosabb arrafelé telket vásárolni.
– Eszembe nem jut ilyesmi! Jogilag alaptalan nyerészkedésről van szó, a Holdnak ugyanis nincs tulajdonosa, gazdasági hasznot tehát senki nem húzhat égi kísérőnk felparcellázásából.
