Ez azonban nem vonatkozik mindenkire – még a színész színészek mindegyikére sem -, például Colin Farrellre semmiképpen. Don Johnson folytatásaként Farrell, a Miami Vice Sonny Crockett detektívje egy dézsa alkohollal készült a szerepére, és viszonylag könnyedén hozta a szükséges formát: jól eltalált borosta, még tolerálható retró-bajusz, hátrasimított, hosszú haját fújja a szél a nyitott Porschéban és a még nyitottabb motorcsónakban, útban Kuba felé, és teljesen bulikész, mint azt a kelleténél eggyel több táncjelenetben bizonyítja. A másik rendőrt, Ricardo Tubbst Jamie Foxx alakítja, akinek a Rayért kapott Oscar-díj megfelelő ajánlólevél bármire, ráadásul állítólag ő kapacitálta Michael Mannt, hogy vállalja el a rendezést. Foxx – miként széria-elődje, a jelentéktelen és azóta felszívódott Philip Michael Thomas – a háttérben marad, a pózolást előzékenyen átengedi Farrellnek, a rendetlenkedést pedig Mann-nek.
A Miami Vice a nyolcvanas évek egyik amerikai tévésorozatát idézi meg: két bátor és cinikus rendőr a beépüléssel, vagyis a legveszélyesebb rendőri módszerrel próbálja elfogadhatóvá tenni saját amorális attitűdjét, amelybe az elcsábíthatóság éppúgy belefér, mint a megvesztegethetőség. A harmadik főszereplő a város. Miami a felszínen csupa jófejkedés, siker és pancsolás, a mély azonban évi ezermilliárd dolláros illegális üzletet rejt: kemény kábítószerek és nagy tűzerejű fegyverek kerülnek forgalomba a maffia közreműködésével. Egy ilyen ügybe táncol bele a két rendőr, gondosan ügyelve arra, hogy a lehető legtöbb mészárlás közben a lehető legkevesebb poént gyártsák le.
Michael Mann védjegyei – a magasból áttekinthető, egyszerre láthatóvá tett város, az egyértelmű karakterek – végig ott vannak a filmen, de: a Miami Vice-ban sok a panelsztori, a bűnügyi filmek kliséi, sőt, egy váratlan ötlettől vezérelve a kemény alvilági történet egy alkalommal átfordul csillogó James Bond-sztorivá. A Szemtől szemben tempóját, feszültségét, fojtott hangulatát egyáltalán nem, de az akciójeleneteit sem sikerült megismételni, annak ellenére, hogy azért itt is vannak golyók által leszakított végtagok, beszakított mellkasok, némi rendőr-gengszter romantika, valamint befejezés és magyarázat helyett egy kis szőnyeg alá söpört rasszizmus. Mann nemcsak egy végtelenül hosszú Linkin Park klipet készített, hanem kicsit elkapkodta a befejezést is: miután kinyírta az összes kolumbiai, ázsiai és orosz gengsztert, nehéz elképzelni, kivel tölti fel a második részt.
LIGETI NAGY TAMÁ
Miami Vice • Amerikai, 130 perc • Rendező: Michael Mann • Főszereplők: Colin Farrell, Jamie Foxx
