Ha nem lett volna bántóan rossz az a tárgyi környezet, ami a hatvanas években körülvette az embert, Pohárnok Mihály ma talán sokkal inkább festőművészként, mint a magyarországi formatervezés egyszemélyes intézményeként volna ismert értelmiségi körökben. Maga is elismeri, tulajdonképpen belesodródott ebbe a szerepbe, de nem nagyon bánja a dolgot. Nyilván az is közrejátszott a „pályaválasztásban”, hogy diplomáját nem a képző-, hanem az iparművészeti egyetemen szerezte: az előbbin túlságosan akadémikus volt a légkör. „Az ember a hatvanas években, ha akart venni egy kedvére való cipőt, széket, vagy gyerekkocsit, nehéz dolga volt” – mondja Pohárnok Mihály. Sok formatervező szakember végzett ugyan már akkoriban is, ennek mégsem volt, és sajnos ma sincs igazán látszatja az iparban. A kollégák unszolására állt az élére különböző kezdeményezéseknek.
Pohárnok Mihály: az igazán nagy gond az, hogy a kis- és középvállalkozásoknál nincs komoly formatervezési tevékenység.
Az új gazdasági mechanizmus bevezetésének évében, 1968-ban, néhány kollégájával létrehozták a Fiatalok Tárgyfórumát. Ez laza szerveződés volt, mégis sok szempontból az évtizeddel később, már egy kormányhatározat eredményeként, brit mintára létrejött Design Center elődjének tekinthető. Akkoriban kizárólag az Iparművészeti Vállalaton át vezetett az út a piacra, a sok biztatás ellenére azonban nem kaptak igazi lehetőséget, hogy kis szériában készülő egyedi portékájukkal megjelenjenek.
TÍZ KÍSÉRLET. A magyarországi formatervezés történetében is jelentős eseménnyé vált az 1972-es, „Magyar Design – tíz kísérlet” című kis kamara kiállítás szervezésében már mint a Corvina Kiadó művészeti vezetője vett részt. „Némelyik megvalósult, némelyik nem az ott bemutatott munkák közül, de ennél fontosabb volt a demonstráció, hogy mit is kellene a szakmának csinálni” – idézi fel Pohárnok. A tárlatnak – számukra is meglepő módon – igen komoly sajtóvisszhangja volt, sikerült tehát legalább a figyelmet felhívni arra, hogy minden eszköz adott az élhetőbb környezet, a korszerű tárgykultúra kialakítására. Az ipari tárgykultúrát tekintve azonban máig nem sikerült beérnünk a nyugat-európai országokat.
A hetvenes évek elején-közepén végre az akkori politikai elit számára is sikerült világossá tenni ezt a szomorú tényt, s 1975-ben kormányhatározat született az Ipari Formatervezési Tanács felállításáról, a Formatervezési Nívódíj alapításáról, és a gazdasági kamara mellett a Design Center felállításáról. Talán ezeknek az intézményeknek is szerepük volt abban, hogy a hetvenes-nyolcvanas években figyelmet keltő eredmények születtek a hazai formatervezésben, elég csak egy sor, mára már legendássá vált termékre gondolni, mint a Rubik kocka, az Ikarus buszcsalád, vagy a Szaturnusz étkészlet. A kilencvenes évektől tervezési programok aktív résztvevőjeként is jelen volt a magyar piacon Pohárnok, egyebek mellett a Malév, a Magyar Hitelbank, az Egis Gyórgyszergyár, a Gyermelyi Vállalatcsoport arculatterveinek kialakításában és megvalósításában.
„Az igazán nagy gond az, hogy a kis- és középvállalkozásoknál nincs komoly formatervezési tevékenység” – vélekedik. Szerinte mindent meg kell tenni, hogy megváltozzon ez a helyzet. Az irányítása alatt működő Design Terminál Kht. ebben szolgáltatóközpontként igyekszik közreműködni, adatbázist épít a magyar tervezőkről, kiállításokat és szakmai találkozókat szervez, ahol a gyártóknak és a designereknek módjuk lesz „egymásra találni”. Némi reményre adhat okot, hogy például a nemzetközi reklámipar már felfedezte magának a magyar tervezők értékeit, s a textiliparban is vannak már idegenlégiósaink a világpiacon.
