Borházmester

Szerencsés helyzetben van Laczkó Péter, mert a nyári kánikulában helyből össze tud hozni egy hűsítő fröccsöt: cégének két fő profilja ugyanis ásványvíz, illetve borok forgalmazása. A 42 éves üzletember szerint indirekt módon a bezártság, a vasfüggöny indukálta benne a vállalkozói hajlamot. Azt látta ugyanis, hogy a kamionosokon, a stewardesseken és a hajósokon kívül mások nemigen jutottak el a hőn áhított Nyugatra.

A hajógépész technikusi végzettséget szerző fiatalember 1982-től először a Budapest és Bécs között közlekedő szárnyashajón sajátította el az akkor lehetséges „kereskedelem” alapfogásait, majd később tengerre szállva Bejrúttól Casablancáig bejárta a Földközi-tenger kikötőit. Eközben nemcsak a tájakkal, az emberekkel, hanem a helyi cégekkel is megismerkedett – aminek egyenes következménye volt, hogy amikor 1989-ben „földre szállt”, egy hazai külkereskedelmi vállalatnál helyezkedett el.

VÍZIMPORT. A mindent eldöntő élmény is ekkor érte: hivatalból tárgyalt a szállítmánybiztosítással foglalkozó Francesco Parisi cég képviselőivel, akik – egy patinás olasz családi vállalkozásról van szó – a trieszti Miramarén lévő palotájukban fogadták. „A tárgyalóhelyiség olyan volt, mint valami kastélybelső, csupa antik bútor, a falon pedig az ősök megfestett portréi” – idézi fel. A fiatal üzletember 1991-ben ott érezte meg annak a mámorát, hogy milyen lehet egy sokgenerációs családi vállalkozás részesének, mi több, alapítójának lenni. Hazaérkezése után a feleségével 3 ezer forintos alaptőkével létrehoztak egy betéti társaságot ásványvíz forgalmazására.

„Abból indultam ki, hogy ebből a termékből mindenhol sok fogy, s a márka is adott volt, hiszen San Benedettót kaptunk védőitalként a hajón” – magyarázza kötődését az olasz világcéghez. Abban az időben itthon az emberek többsége vízként leginkább a csapvizet ismerte, legfeljebb feljavította szódás patronnal. Így amikor Laczkó Péter behozta az első kamionnyi ásványvizet, a vámosok szó szerint kiröhögték. Ennek ellenére a terméket jól fogadták. „Az első komoly megrendelőm a Déli ABC volt, ahol termékbemutatót is tartottunk. Kabos László volt az első vevőnk, egy egész kartonnal vásárolt.”

Bár az első időkben el kellett magyarázni az embereknek, hogy miért egészséges ásványvizet fogyasztani, az üzlet szépen beindult. Meglehet, az elsőségből fakadó előny is hozzájárult ahhoz, hogy az 1993-ban kft.-vé átalakult Lamicoop egy nagyon heterogén piacon is meg tudta őrizni pozícióját az import vizek forgalmazói között. „Szerencsénkre a magyar fogyasztók az ásványvizet nagyon hamar egy kategóriába hozták a sörrel, az üdítőkkel, ahol viszont már nem csak terméket, hanem életformát, stílust is választanak maguknak” – utal a hazai társadalom „trendkövető” hajlamára.

A hőskorban Laczkó Péter délelőtt öltönyös üzletemberként eladott egy tétel ásványvizet, s délután, mint szállító a saját furgonján kivitte az árut, majd kézzel megírta a számlát – ehhez képest 1993-ban már 50-60 millió forint értékben forgalmazott az olasz cég termékéből. „Túl azon, hogy a tulajdonos tiszteletbeli magyar konzul, és Bugacon van háza, a világ legnagyobb ásványvíz palackozója nyilván nem tartana fenn egy olyan üzleti kapcsolatot, amely nem hozza a megfelelő profitot” – érzékelteti a követelményeket a hazai „vezérképviselet” első embere. Jellemző, hogy amikor az olaszok még csak tesztelték az úgynevezett „sportkupakos” vizet, az Magyarországon elsöprő sikert aratott – ehhez az anyacég sok támogatást nem adott, viszont sikerült megszondázniuk a kelet-európai piacot. „Nem nagyon értették, hogy mit akar Magyarországon ez a motoregér, aki minden évben 30 százalékkal növeli az eladásokat” – jellemzi akkori helyzetét a Lamicoop első embere.

Voltak persze kudarcok is, amelyekből tanulni lehetett: a 2004-es hideg nyár még a Bokros-csomagnál is komolyabb tanulságokkal szolgált. „Hozzá kellett szokni, hogy megjelentek a multik is a sajátmárkás termékekkel, amelyek azonban a prémium kategóriá­ban nem versenyképesek” – vallja Laczkó Péter, aki manapság évi 9-10 millió palackos eladással büszkélkedhet. A milliárdos forgalmú cég vezetője a multik erőpolitikájával szemben a kis családi cégek intelligenciáját tudja csatasorba állítani, ahol nagyon erős a partnerkapcsolat – ebben a pillanatban 41 munkatárs dolgozik ennek érdekében.

SPANYOL KAPCSOLAT. Ez a filozófia vezetett el a másik fő profilhoz is: az annak idején a hajón szintén „védőitalként” fogyasztott sangría forgalmazása legalább annyira úttörő vállalkozásnak bizonyult, mint az ásványvízé. Az 1995-ben indított új „folyam” idejére a cégtulajdonos már túljutott azokon a kezdeti buktatókon, amikor úgy gondolta, hogy saját kezűleg lepakolja majd az ásványvíz raklapokat. A nyilvánvaló kudarcot akkor úgy védte ki, hogy vásárolt egy targoncát. A sangría-üzlet ehhez képest már profibban indult, s rövid időn belül trendet teremtett. „Én csak olyasmivel tudok kereskedni, amiben hiszek” – mondja Laczkó Péter. Vélhetően ez vezérelte akkor is, amikor felbuzdulva a jól működő spanyol kapcsolaton, kiutazott Madridba, bérelt egy kocsit és elkezdte felkutatni a míves helyi borkombinátokat. „A magyar boros ízlésvilághoz közel áll a mediterrán, tehát biztosra mehettem” – avat be döntésének hátterébe. Az importbor-piacon a maga 600 ezer palackos eladásával meghatározó szerepű Lamicoop tulajdonosa leginkább a régi céhlegények „tanulmányútjaihoz” hasonlítja saját kutakodását. Mint mondja, az egyébként kitűnő magyar borászoknak sem szégyen, ha megismerkednek fejlettebb technológiákkal. Ő már annak szellemében vásárol, hogy tudja: az európai piacon éveken belül óriási értékesítési problémák lesznek.

A közel 400 millió forintos beruházással ásványvízraktárból kialakított Tinto Fino borház korántsem holmi magamutogatásból lett olyan, amilyen. Laczkó Péter ugyanis – túl azon, hogy a mediterrán életérzés és formakultúra szerelmese – hasonló körülmények között szerette volna árusítani a nemes nedűket, mint ahogyan spanyol kollégái teszik azt. Az immár nyolc éve széles ibériai borportfólióval rendelkező társaság a belső kerengőre telepített kis „balkonokkal” igyekszik megidézni azon pincék hangulatát, ahonnan közvetlenül importálják az italokat. A itteni „spanyol borudvarház” közepén például egy 300 esztendős olajfa trónol, amelyet Laczkó Péter egyenesen Zaragozából hozatott. Néhány hónapos tapasztalat alapján már elmondhatja, hogy a vásárlók otthonosan érzik magukat az óbudai boráruházban, ahol átlagosan 40-50 percet is eltöltenek. Ez nem is csoda, hiszen tizennégy ország több mint 900 borát kell végigmustrálniuk.

„Láttam, ég nálad a villany, tehát te is utolsónak mész el a cégtől” – szokta mondogatni Hegedűs Vilmos, a szomszédos Budmil Zrt. tulajdonosa, aki szerint Laczkó Péter mániákusan keresi a kihívásokat. „Ez olyannyira magával ragadó, hogy amikor gyümölcsteákat kezdett forgalmazni, mi a boltjainkban adtunk a vevőinknek tea-mintákat ajándékba, ily módon is elősegítve a bevezetést” – tárja elénk a korrekt, de barátsággá nem vált kapcsolat lényegét. „A cégalapító jelenléte, személyes hite sohasem pótolható” – vallja a Lamicoop első embere, hozzátéve: ha egy cégvezető egy hétig félgőzzel dolgozik, bizony elveszti éves forgalmának 2 százalékát.