Emlékezetes: a búsképű lovag éppen regényeket, éspedig a lovagregényeket követve hódolt Dulcineának, pörölt Sancho Panzával, vívott meg szélmalmokkal, vélte sisaknak a borbély-tányért. Ám ami regényként előtte volt, nyersanyaggá változott. A regény ma számunkra az, amit Cervantes felfedezett. Ez a felfedezés már több mint négy évszázados. A kerek évforduló tavaly volt. A korszakot, vele kezdődött regényes korszakunkat nyitó könyv 1605-ben jelent meg. Az évfordulóra adták ki újból, zsebkönyvként is, több fordításban is Andrés Trapiello Cervantes-esszéjét. Az ötvenes éveiben járó szerző költő több esszét írt (egyet épp Don Quijotéról). Ezt életrajznak nevezi. Pontosabban: Cervantes életeiről készült rajznak. Róla ugyanis keveset tudunk. Trapiello, lévén újságíró is, elmulatozik azzal, hogy kifigurázza a sok tudóst, kik Cervantesről értekeztek. Köztük még Nabokovot, az írót is. A Lolita szerzője amerikai egyetemeken tartott irodalmi előadásokat. Cervantesről külön sorozatot, abszurdnak nyilvánítva a véleményt, hogy a Don Quijote volna minden idők legnagyobb regénye. Trapiello meg Nabokovnak ezt a vélekedését tekinti abszurdnak. S juttat tüskéiből Ortegának is, ki szintén könyvet írt a lovagról, s megalkotójáról, arra a következtetésre jutva, hogy stílusa élteti máig Cervantest. Holott, veti ellen ez az esszé, Cervantesnek igazából éppen stílusa nincs. Bizonyság rá, hogy utánozhatatlan. Trapiello hősét afféle csodának látja, „józan ész, irónia, kritikai szellem és szerénység” meglepő elegyének, ki öregedő, ismert, de másodrangúként ismert szerző volt, mikor a Don Quijotét közölte. Tőle ismerői legföljebb valami újabb másodrangút vártak. Jött helyette a búsképű lovag, ami volt annyira fontos, mint Amerika felfedezése évszázaddal azelőtt.
Andrés Trapiello: Las vidas de Miguel de Cervantes • Ediciones Destino, Barcelona
