Gazdaság

Terrorpánik a nyugati világban

Az amerikai és a brit titkosszolgálat közös felderítő munkája előzte meg azt a múlt csütörtökön több angliai városban egy időben végrehajtott rajtaütés-sorozatot, amelynek keretében 23 brit állampolgárságú muzulmán személyt vettek őrizetbe.












Terrorpánik a nyugati világban 1



Terrorpánik a nyugati világban 2

Terrorpánik a nyugati világban 3
Terrorpánik a nyugati világban 4

Az a vád ellenük, hogy egy nagyobb, a gyanú szerint az al-Kaida által irányított terrorista szerveződés tagjaiként 9-10 repülőgép összehangolt felrobbantására készültek. Ezek a járatok brit repterekről szálltak volna fel, s a terroristák állítólag nem is akárhol, hanem amerikai nagyvárosok fölé érve tervezték végrehajtani a végzetes robbantásokat. A leleplezés nyomán soha nem látott biztonsági intézkedéseket vezettek be elsősorban a brit és az amerikai légikikötőkben (képünkön a Londont kiszolgáló Gatwick repülőtér csarnoka látható), de szerte a világban is. Az első napokban szinte megbénult a fejlett világ légi forgalma; azóta a helyzet valamelyest javult, részben az óvintézkedések enyhítése következtében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik