Szerencsésebb lenne, ha a Fornetti annál maradna, amihez a legjobban ért, vagyis a frissensült pogácsánál, rétesnél. Szemes Gábor, a Don Pepe étteremlánc ügyvezető igazgatója ezekkel a szavakkal fogadta a kecskeméti Fornetti jövőre induló pizzaüzemének hírét – azok után, hogy júniusban hiába tárgyalt a cégvezetéssel a lehetséges együttműködésről. Pedig 36 üzletével a hazai pizzapiacon első Don Pepe egy „éles kanyarral” maga is újított, és az idén belevágott a bor-bizniszbe.
A Fornetti kétéves, összesen 3,5 millió eurós beruházással – a fele hitel – teljesen megújította termelési struktúráját kecskeméti és kiskunfélegyházi üzemében. A változtatással pizza és egyszerűbb olasz előételek, új termékcsoportok jövőre induló gyártását készítette elő. Mozgalmas piacra lép, hiszen a Hemingway-csoporttól új tulajdonoshoz került a piaci második Pizza Hut magyarországi franchise joga (lásd külön).
KOCKÁZATOK. A többek szerint kockázatos piacon ugyanakkor virágzik az Argus Capital befektetőcsoport tulajdonában lévő Pizza Marzano nemzetközi franchise hálózat közép- és kelet-európai tagvállalata is. A cég árbevétele a 2004. évi több mint 40 százalékos növekedés után tavaly is bő 35 százalékkal gyarapodott. Az üzemi nyereség pedig egy év alatt megtöbbszöröződött az itthon 3, Lengyelországban pedig 7 éttermet működtető hálózatban.
Szeletbár
A pizzák és az új termékek gyártására mintegy 800 millió forintos sütőipari beruházást hajtott végre a Fornetti, és mintegy 300 millió forint volt az informatikai fejlesztés, amelynek megtérülése öt éven belül várható. Hetente öt, 15-20 ülőhelyes üzlet nyílik, egy év alatt mintegy 250. A meglévő 2 ezer bolt egyharmada lesz majd képes pizzát is árusítani. A pizzériák berendezéseit a cégcsoport saját, új, kecskeméti bútorüzemében készítik majd. Más kérdés, hogy a magyarok mintegy 80 százaléka szerint felesleges étteremre költeni, és csupán 20 százalék járna el otthonról minden este vacsorázni, ha tehetné – állapította meg a GfK Hungária Piackutató Intézet egy tavalyi kutatása. Meglepő, hogy a többség (83 száza-lék) nem kedveli a gyorséttermeket. A különböző külföldi konyhák közül nálunk a magyar ízvilághoz közel álló olasz a legked-veltebb.
ÉTTERMI APÁLY. A piacvezető Don Pepe hálózat vezetője ugyan szerényebb, de azért nem megvetendő, 10 százalék körüli tavalyi bevételnövekedésről számolt be. Ám az idén júniustól – a kormányzati megszorításokat pedzegető első nyilatkozatok óta – alábbhagyott a magyarok pizzaétvágya. Szemes Gábor a Bokros-csomag idején szerzett tapasztalatból tudja, hogy a nadrágszíj-meghúzó intézkedések idején először a vendéglői étkezésről mondanak le a magyarok. Még azok is ritkábban járnak el otthonról, akik megtehetnék. Eközben az adóemelések, az 5 százalékponttal megugró áfa mellett drágul az energia és a munkaerő, és többe kerülnek az alapanyagok (a csirkehús és a liszt) is. Mégsem célravezető árat emelni, mert a vészesen apadó vendégforgalom miatt élesedik a verseny. S akkor még nem esett szó a Fornetti piacra lépéséről. Szemes Gábor mégsem az új riválistól, inkább az új tulajdonoshoz került régi konkurens, a piaci második Pizza Hut várhatóan agresszívebb üzletpolitikájától tart. A Don Pepe fő ellenfelei a vidéki terjeszkedésben a már bevezetett, „független” helyi pizzaéttermek.
Palásti József, a Fornetti franchise tulajdonosa is tudja, hogy új piaci szereplőként nehéz hónapok várnak rá a pizzapiacon. Meggyőződése azonban, hogy a gazdasági növekedés lassulása idején az új vevőket elérő termékújdonságokkal kell élénkíteni a kínálatot. A Fornetti nemcsak a lengyelországi gazdasági nehézségeken edződött, de a 2004-2005-ös szlovákiai megszorítások alatt is fejleszteni tudta a helyi franchise üzleteit. Nincs mese – mondja a vállalatvezető -, alkalmazkodni kell ahhoz a helyzethez, hogy a vevőnek kevesebb a pénze. Palásti József éppen ezért a pizza mellett egyszerűbb olasz előételekkel, így bruschettával (oregánós, foghagymás pirítóssal) és ciabattéval (fűszeres cipócskával) gazdagítja a termékpalettát. Reményeik szerint a piaci nehézségek ellenére a tavalyi 15-20 százalékos bővülés után 30 százalékra tudják felgyorsítani a cég növekedési ütemét.
A növekedési terveiben a magyar franchise a külföldi partnervállalatokra is épít, amelyek közül például a romániai árbevétele már meghaladja az anyaországit. A termékpaletta fejlesztésétől méltán vár a határon túl is további lökést Palásti József, de a pizza bevezetését a lengyel, a szlovák és a horvát piacon csak három, Ukrajnában tíz év múlva tervezi.
![]()
Új kézben a Pizza Hut és a KFC
![]()
![]()
Gazdát cserélt Magyarországon a Pizza Hut és a Kentucky Fried Chicken (KFC) franchise jogait birtokló – eddig a Hemingway-csoporthoz tartozó – Kentucky System Kft. Július 1-je óta a varsói tőzsdén jegyzett AmRest (American Restaurants) a tulajdonos. A Pizza Hut-ot és a KFC hálózatot Lengyelországban 1993 óta sikerrel üzemeltető AmRest Ukrajnában és Csehországban is jelen van. A tulajdonosváltás után a magyar leányvállalat AmRest Magyarországra változtatja a nevét. A tulajdonosváltást szeptemberben az „első” AmRest, azaz a 13. magyar Pizza Hut étterem megnyitóján jelentik be a Pólus Centerben.
![]()
![]()

