Erre az Ősrobbanás után fellépő elektromágneses sugárzás maradékának méréséiből következtettek, és e számítások során az is kiderült, hogy a világegyetem átmérője mintegy 156 milliárd fényév lehet. Az amerikai Carnegie Institution tudósai szerint azonban a kozmosz ennél idősebb, és ennek megfelelően, nagyobb is. E kutatók most úgy vélik, az Univerzum 18 milliárd éves és legalább 180 milliárd fényévnyi széles.

A Triangulum galaxis. Messzebb van, mint hitték.
Az új számítás alapját az adja, hogy a Földtől mintegy 3 milliárd fényévre fekvő Triangulum nevű galaxis bizony jóval messzebb van, mint azt korábban gondolták. Ebből kiindulva pedig úgy adódik, hogy az úgynevezett Hubble-állandó, amely tulajdonképpen az Univerzum egyetemes tágulásának mértékét jelzi, valójában kisebb, mint azt korábban feltételezték. Így viszont minden, korábban erre az állandóra épülő kalkuláció téves, és a valóságosnál kisebbnek mutatkozik, vagyis az Univerzum nagyobb is, idősebb is.
A tudósok számos mérési adatot hoznak fel elméletük bizonyítására, amelyen egyébként tíz éve dolgoznak. Szerintük érdemes korrigálni a széles körben elfogadott adatokat. Ennek érdekében most más, független kutatócsoportokat is a Hubble-állandó újraszámítására ösztönöznek.
