Besenyei Péter

– Az augusztus 20-i légi parádé repüléstechnikai részének kialakítását Önre bízta Dietrich Mattesitz, a versenyt támogató Red Bull főnöke. Lehet ennél jobb megbízást kapni?

– Ne higgye, hogy majd’ kiugrottam a bőrömből, amikor megkaptam a házi feladatot. Dietrich azzal keresett meg: szeretne egy, a Forma-1-es utazó cirkuszhoz hasonló versenyt a levegőben. A forgatókönyv kiagyalása egy évünkbe tellett, a legnehezebb feladat pedig az volt, hogy miként alakítsuk ki a 18 méteres kapukat úgy, hogy az esetleges tévesztések során ne sérüljenek a pilóták. Eszünkbe jutott a szárazjég, a színes füstcsík, a lézer és a vízsugár is, végül a felfújható bólyáknál maradtunk. Képzelheti, mennyire boldog voltam, amikor tesztelnem kellett ezek balesetmentességét.

– Miért, nem élvezte?

– Szárnyvéggel, de még légcsavarral sem kellemes becsapódni a bólyákba. Felszólításra még nehezebben megy, amit mutat, hogy harmadik nekifutásra találtam el a bólyát, mert mindig mellérántottam a kormányt.

– A helyszínválasztásba volt beleszólása? Egyáltalán, a tizenhárom város mindegyikében víz fölött, illetve hidak alatt kell manőverezni a repülővel?

– Ebbe nem volt beleszólásom, de a helyszínek változatosak. Angliában például egy szafari parkban, Berlinben egy műemléki repülőtéren zajlik a verseny. A budapesti háttér a Lánchíddal és a Parlamenttel kivételezett helyzetbe hozza az országot. Ezt azért mondom, mert ritka, hogy egymás után négyszer kaphattuk meg a rendezés jogát, miközben rengeteg város ácsingózik a verseny lebonyolítására.

– Nem lehet, hogy ez a gesztus kalapemelés Ön előtt?

– Örömmel venném, ha így lenne, ugyanis kellenek a komoly turistacsalogató események az országnak. Talán nem tudja, de sok külföldi turista érkezik a rendezvényre a magángépével. Olyannyira sok, hogy a tököli és ferihegyi repülőtereken ilyenkor nehéz „parkolóhelyet” találni.

– A hazai versenyen át kell repülni a Lánchíd alatt. Ilyenkor megemelkedik az adrenalin szintje, vagy teljes nyugalommal hajtja végre a manővert?

– Egyszer valaki megkérdezte tőlem: ha én hidak alatt süvítek el, ő hogyan magyarázza el az ötéves fiának, hogy ne nyúljon a konnektorba. Mire én azt mondtam: nem mindegy, ki és milyen felkészültséggel csinálja meg a mutatványt. Az embernek ismernie kell a saját korlátait. Nekem ez nem okoz gondot, még csak a pulzusom sem ugrik meg tőle. Persze, amikor először kaptam felkérést erre, izgultam, de ma már jobban aggaszt a víz szintje, úgyhogy remélem, megadatik nekünk a 8 méter a híd és a víz között a verseny napján.

– Van olyan extrém kihívás, ami félelmet tud ébreszteni Önben?

– Most például ki szeretném próbálni a sziklaugrást ejtőernyővel. Attól eléggé be vagyok rezelve.

– Pedig repülős körökben állítólag újabban a bátorságpróba, hogy sikerül-e mezőgazdasági géppel átrepülni az autópályák hídja alatt. Bevállalna hasonló trükköt?

– Repülővel nem csinálok rizikós dolgokat, pláne, ha nem vehetek előtte méretet a hídról. Ami viszont vonz, hogy műrepülőgéppel megnézzem a Hungaroring négyméteres hídját békaperspektívából. Egyszer már sikerült ugyan, de most nagyobb sebességre kapcsolnék.

– Ha már a békaperspektívánál tartunk, elárulja, hány fekvőtámaszt tud egyszerre lenyomni?

– Fénykoromban ment a 70, ma 30 sikerülne.

– Kár. Ha megvolna a 80, elmehetne Gripen pilótának, úgyis alig akad alkalmas jelentkező idehaza. Beállna közéjük, ha hívná a haza?

– Mennék, ha hívna, de ha nem, inkább maradnék a műrepülésnél.

– A személyszállító repülőgépeken alapesetben gondolom, unatkozik, de terrorfenyegettség idején nyilván más a helyzet.

– Ha béke van is, képes vagyok izgulni a felszállásnál, mert nem tudom, ki ül a fülkében, milyen a felkészültsége, miként reagál vészhelyzetekre. A kiújult terrorfenyegetettség persze nem simítja ki az idegeimet, mi több felháborít, hogy egy maroknyi kisebbség – a terroristák – új életformát kényszerítenek ránk.