Szerepet játszik a közszféra (állam, önkormányzatok, társadalom- és nyugdíjbiztosítás) deficitjében a vállalatok növekedési, illetve hatékonysági hiánya is, mert emiatt a szükségletektől elmaradnak a befizetések az ellátó rendszerekbe. Ez a részben valóságos, részben „könyvelt” – csak a hivatalos számviteli kimutatásokban megjelenő – vállalati hatékonysághiány elsősorban a vállalatok működéséből, stratégiájából, vezetéséből, magatartásából ered. 
Reszegi László, vállalati pénzügyi tanácsadó
A multinacionális vállalati szektor hatékonyságát nehéz megítélni. A belső transzferárak az adóoptimalizálás függvényében döntően – akár pozitív, akár negatív irányban – befolyásolják kimutatott hatékonyságukat, miközben eredményességük cégszinten valószínűsíthető, különben nem hajtanának végre újabb és újabb beruházásokat. A szabályozás, de akár az ellenőrzés (például a transzferárak piaci megalapozottságára vonatkozó adóellenőrzés) mozgástere igen korlátozott, az adóterhelés növelése nem feltétlenül vezet a bevételek gyarapodásához. Az elmúlt másfél évtized exportvezérelt növekedésében a multik játszották a főszerepet Magyarországon, elévülhetetlen érdemeket szerezve az átmenet relatív zökkenőmentességében. Ugyanakkor jelentős kedvezményeket kaptak és kapnak, elsősorban adókedvezmények formájában. Ez elengedhetetlen a tőkéért, a befektetésekért folyó versenyben, így viszont elmaradnak az arányos befizetések.
Az állam és a cégek
Az állam bevételei, s ezen keresztül a nagy ellátó rendszerek forrásai jórészt a vállalati szektor befizetéseitől függnek. Közgazdász szerzőnk írásaiban három egymást követő lapszámunkban vizsgálja vállalati szemszögből, hogy (1) miként okozhatja az állam saját bevételeinek csökkenését a rossz szabályozással, (2) az elosztás módjával, (3) végül kifejezetten a kis- és középvállalkozásokra ható előírásokkal.
A kkv-k legfontosabb problémáját sokan a tőkehiányban látják. Ennek részben ellentmond, hogy a bankok, a kockázati tőkebefektetők, a „befektetési angyalok” a megfelelő projektek hiányára panaszkodnak. Ma már középtávra, 5-7 éves futamidővel is van forráskínálat, s a finanszírozás feltétele kkv-k esetében inkább a vállalkozás, a vállalkozó hitelessége, a cég jövedelmezősége, a megtérülés. A fizikai dolgozóknál a műszakszám rendkívül alacsony. A folyamatos üzemtől eltekintve csak 17 százalékuk dolgozik két, és 8,8 százalékuk három műszakban, ami pazarló tőkelekötést és hasznosítást jelent.
Nem támasztja alá a tőkehiány elméletet az sem, hogy úgy tűnik, a tulajdonosok inkább tőkét vonnak ki vállalataikból. Számos jel mutat erre: a teljes céges szektorban 2004-ben a nyereségesek adózott eredménye 1851 milliárd forint, s a lényegében ebből kifizetett osztalék 1025 milliárdra rúgott. Mindeközben a veszteséges vállalatok 850 milliárd forint negatívumot mutattak ki. Nemzetközi összehasonlításban is magas a luxus gépkocsik aránya, a luxusvilla, illetve luxuslakás, a külföldi ingatlanbefektetések, a családi tartalék külföldi elhelyezése, az igényes turistautak száma és hasonlók. Míg korábban e vállalati szektorban a tulajdonosok szinte mindent – részben kényszerből – újra befektettek, ma kezd előtérbe kerülni a fogyasztás. 
A kkv szektorban ma jórészt összefonódik a tulajdonosi és a menedzsment funkció. A vállalkozók első generációja a ‘90-es évek elején már vagy pozícióban volt állami vállalatoknál, így eséllyel indult a privatizációban, vagy a kreatív, törekvő, önbizalommal teli kockázatvállalók rétegéből került ki. Ennek a generációnak szinte semmi mintája nem volt arra, miként kell tulajdonosként működni, s olyan átalakuló gazdaságban kellett helytállnia, amelyben nagyon sokan elbuktak. Mára ez a generáció nyugodtabb életet kíván (lásd a jövedelem-kivonást), ugyanakkor korban közel jár a visszavonulás idejéhez, esetleg utódlási problémákkal küzd. Csoda-e, ha legálisan, vagy félig szürkén tartalékokat képez azzal a néhány 10 vagy 100 millióval, amit a vállalkozásból kivon, annak fejlesztése helyett?
Meddig terhelhetők a multik?
Csak óvatosan növelhető a multinacionális vállalatok közteherviselése. E szektor igen érzékenyen reagál minden változásra, s globális szinten optimalizál. Gondoljunk a munka-intenzív, kevéssé szakképzett munkaerőt igénylő vállalatok egy részének kitelepülésére a minimálbér jelentős emelkedését követően. (2005-ben a textiliparban 18, a faiparban 12, a cipőiparban 7 százalékkal csökkent az egyébként sem magas foglalkoztatottság.) Az vizsgálható, hogy a befektetési kedvcsinálás korszakának lezárulása után milyen kedvezményeket kell fenntartani, illetve ezek alapján hogyan változik a multik terhelhetősége. Ez utóbbit nemcsak az adórendszer befolyásolja. Szerepet játszik benne az ország kockázati megítélése, az intézményrendszer és szabályozás kiépítettsége, stabilitása csakúgy, mint a bérszínvonal, a munkaerő képzettsége. Ám rövidebb távon e szektor hozzájárulásának, befizetéseinek növekménye – s így szerepe az elosztó rendszerek egyensúlyának helyreállításában – korlátozott lesz.
A hatékonysághiányhoz hozzájárul a kis méret is. Magyarországon a közvélekedésben már nagynak tartott vállalat az Európai Unióban még könnyen számíthat kis-, vagy mikrovállalkozásnak. Sok iparágban akár 50-60 százalékos hazai piaci részesedés kellene ahhoz, hogy egy társaság elérje a középvállalati kategóriát. A mérethátrány nemcsak technológiai, üzemméreti okokból okoz versenyhátrányt. A vezetés, az adminisztráció, az informatika és hasonlók olyan tételek, amelyek nem méretarányosak, kisebb vállalatnál a súlyuk nagyobb.
A hazai piac sokszor kicsi a megfelelő kapacitáskihasználáshoz. Kézenfekvő megoldás lenne az export erőltetett növelése, de a kkv szektorra az alacsony exportdinamika jellemző. Egy vállalatnak – különösen a kezdetekkor – a fő piacán kell megélnie, itt kell az összes költségére, a fixekre is fedezetet teremtenie. A külpiaci betöréshez lehet más árazást is használni: alacsony kapacitáskihasználás mellett a hazainál alacsonyabb árral, fedezettel is többleteredményt lehet elérni. Paradox módon a hazai piacon is egyre több olyan, jórészt külföldi versenytársat találunk – sok kis-középvállalatot, nem egyszer Kelet-Európából -, amelyek ezt a stratégiát követik. Tudomásul kell venni, hogy fő piacunk a régió, Európa. A jelenlegi alacsony exportarány (lásd táblánkat) nem tarható fenn.
KÉPZÉSIGÉNY. Mindezek miatt egy jelentős tehernövelés, forráselvonás nagy valószínűséggel felerősíti a magyarországi kkv szektorban meglévő gondokat. Kérdés, mit lehet tenni a gazdaságpolitika szintjén azért, hogy e szektor pozíciója javuljon, s hosszabb távon abszolút összegben nagyobb legyen a befizetőképessége. Amiben lehet társadalmi – kormányzati, kamarai és más – szerepvállalás, annak piac- és EU-konformnak kell lennie. A vezetői (tulajdonosi) képzés, tanácsadás az egyik legfontosabb tényező.
Fejlettebb országokban is elterjedt, hogy egy mikrovállalkozás elindításához, az üzletiterv-készítésben, az alapvető ismeretek megszerzésében segítséget nyújtanak valamilyen formában. Hasonló funkciót tölthetne be egy professzionális stratégiai tanácsadási rendszer kialakítása kritikus helyzetű, illetve kritikus fejlődési szakaszban lévő vállalatok számára. Nyilván nem közvetlen állami szervezéssel, de a közszféra minőségellenőrzésével, társadalmi szervezetek közreműködésével lehetne ezt kialakítani.
Sok helyen indokolt lehet – akár a kormányzati politika rangjára emelve – a tőkéhez jutás segítése, befektetőként, projekthitelek kamatszintjének befolyásolásával, amortizációs politikával, piacra jutás segítésével. Mindezt azonban csak erős és utólag is kontrollált feltételrendszerrel szabad megvalósítani a vállalkozás, a vállalkozó kockázatára, vagyis ha nem jön a szerződésben vállalt eredmény, akkor a „segítség” visszajár. A támogatást csak erős kivételként – komoly ipar,- vagy gazdaságpolitikai megfontolással – célszerű alkalmazni. Racionális döntéshozó tulajdonos esetében az ingyenes támogatás a hatékonysági követelmények mérséklését váltja ki: az ingyenes forrás után nem kell jövedelmet termelnie. Ez nem, vagy nem megfelelő mértékű bevételnövelést eredményez a nagy elosztó rendszereknél, vagyis nem éri el célját.
A vállalati szektor számára nem fejeződött be az átmenet. A vállalati szektor nem eléggé hatékonyságorientált, szemléleti, működési problémákkal küzd. Mindannyiunk kockázata az, hogyan képesek reagálni a vállalatok a nagy elosztó rendszerek hiánya miatt bekövetkező többletelvonásra.
