Ezek közül az emberre az egyik legveszélyesebb a baktérium okozta Lyme-kór, amelyre nem létezik védőoltás. A kullancsok ellen viszont lehet védekezni, és elpusztításukra magyar kutatók nemrég Európában egyedülálló biológiai fegyvert dolgoztak ki. Ennek hatóanyaga egy, csak az élősködőn élősködő gombafaj, amely megöli a vérszívót, s közben nem tesz kárt más ízeltlábúakban és a környezetben sem. Az új szert hazai vállalat gyártja majd, és hamarosan forgalomba kerülhet.

Gombával kezelt kullancsok. Hatékony irtószer.
A hagyományos rovarirtó vegyszerek általában nemcsak a kullancsokra, hanem más rovarfajokra is veszélyesek, sőt, az egyéb élőlényekre is károsak. Léteznek viszont olyan, a kártevők pusztítására használt készítményekben alkalmazható patogén gombák – ezek penésszerű élőlények -, amelyek kizárólag bizonyos ízeltlábúakat ölnek meg. Egyesek például csak a kullancsokat. Egy ilyen fajt talált Bózsik Béla Pál főorvos, a Lyme Borreliosis Alapítvány vezetője, és Bratek Zoltán, az ELTE növényélettani tanszékének kutatója. A páros sokáig kereste a speciális parazitát: a laboratóriumi kísérletek során 200-300 gombafajból választották ki azt a négyet, amelyek hatékonyan végeztek a kullancsokkal. Végül ezek közül sikerült egy olyan új fajt izolálniuk, amely aztán a Dunaszentgyörgy közelében végzett szabadföldi tesztben is bizonyította eredményességét. Míg az így kezelt területeken a vérszívók száma a következő évben is látványosan csökkent, a vizsgálatok szerint más ízeltlábúak – katicalárvák, fátyolkák – állományait megkímélte.
A hazai szúnyogirtásban már jártas Corax-Bioner Környezetvédelmi Zrt. vállalta a gombából készülő biológiai kullancsirtó szer termékfejlesztését és gyártását. Nagy Imre vezérigazgató szerint két éven belül már a kirándulóhelyeken, parkokban is bevethetik a biológiai fegyvert.
