Rettegve gondolnak a fejlett világ olajpiacain arra a több millió ázsiai – leginkább kínai – családra, akik az elkövetkező években autóvásárlásra adhatják a fejüket. Egy ilyen regionális motorizációs robbanásnak ma katasztrofális következményei lehetnek a világ olajpiacán, hiszen napjainkban a közel-keleti régióban fellángoló legkisebb válság is jelentős lökést ad a nyersanyag árának.
A piaci mechanizmusok persze jól ismertek, hiszen már legalább két esztendeje igen feszült a helyzet a nemzetközi olajpiacon. Ennek ellenére ma mégis mindenki igyekszik saját elméletet gyártani választói, ügyfelei, vásárlói számára, hogy megmagyarázza, most éppen miért ilyen méregdrága a kőolaj a világpiacon. Az egyik legnagyobb felhasználó, az Egyesült Államok szenátusának e tárgykörben készült legfrissebb – Levin-Coleman-féle – jelentése megerősíti azt a számos iparági szakértő által is hangoztatott tényt, hogy az egekbe szökő, mostanság 75 dollár környékén ingadozó olajárért – és főleg a drágulás sebességéért – legalább 20-25 dollár mértékéig a spekulánsok a felelősek. Azaz nem a kereslet és a kínálat változása a meghatározó, hanem a spekulációs célú tőke beáramlása az olajpiacokra.
Csúcsforgalom Pekingben. Kínában még éppen csak elkezdõdött a motorizációs robbanás.
KORLÁTOZOTT FELÜGYELET. Mindezek alapján az amerikai honatyák a szabályozás szigorítását javasolják. Tény: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslései is azt mutatják, hogy az elmúlt három évben 100-120 milliárd dollár spekulatív tőke áramlott a határidős olaj kontraktusokba. Ebből a szabályozott amerikai piacra, a New York Merchantile Exchange-re (NYMEX) úgy 60 milliárd dollár érkezhetett. A spekulatív tőke beözönlését az olajpiacra aligha lehet feltartóztatni – ezzel természetesen a szenátusi jelentés szerzői is tisztában vannak -, ám a piacok felügyeletében alapvető hiányosságok mutatkoznak. Miközben ugyanis a szabályozott piacokon lezajlott ügyletekről a tőzsdéknek jelentést kell tenniük a felügyeletnek (Commodity Futures Trading Comission), az ügyletek nagy része vagy OTC (over the counter) elektronikus kereskedelemben, vagy például Londonban, az idén januártól megindult International Exchange (ICE) rendszerben zajlik. Márpedig az itt folyó kereskedést az amerikai felügyelet nem tudja nyomon követni.
Az olajszakma ugyanakkor nem egységes a spekulációs hatás megítélését illetően. „Nem tartozom azok közé, akik azt vallják, hogy a spekuláció rángatja a piacot föl és le. A spekuláció a piac működési mechanizmusának része – méghozzá elengedhetetlen része -, de nem hiszem, hogy hosszabb távon is jelentős tényező lenne az árak alakulásában” – mondja Bob Tippee, a texasi Houstonban megjelenő, szakmai körökben meghatározó Oil & Gas Journal főszerkesztője. Azzal ő is egyetért, hogy egy-egy spekulációs célú óriásügylet, legyen az vásárlás vagy eladás, okozhat kiugrásokat vagy visszaeséseket az árban, de a kereslet-kínálati fundamentumok nagyon gyorsan kiegyenlítik az ilyen kilengéseket.
Tévedés azt hinni, hogy általában az olajtársaságok érdekeltek a magas olajárban. A magyar Molhoz hasonló, tehát inkább a feldolgozásban és kereskedelemben érdekelt cégek – így például a lengyel PKN vagy a Mol-leányvállalat szlovákiai Slovnaft is – sokkal érzékenyebbek a finomítói árrésre, mint önmagában az olajárra. A szerény saját készletekkel rendelkező társaságok számára alapvető, hogy a nyersanyag áremelkedését a termékárak is kövessék. Ezzel szemben a vezető termelőknek – például az orosz Lukoilnak -, jó a magas olajár, akkor is, ha a feldolgozás árrése nem tart lépést az alapanyag drágulásával. Ezeknek a cégeknek értelemszerűen inkább az az érdeke, hogy a közel-keleti konfliktus kiéleződjön.
Az amerikai gazdaság rendkívül érzékeny az olajárak alakulására. Az Egyesült Államoknak lényegesen több saját forrása van ugyan, mint Európának, viszont a felhasználás hatékonysága a tengerentúlon lényegesen rosszabb. Ráadásul az európai gazdaság esetében némiképp kompenzálja a drágulás kedvezőtlen hatásait, hogy a nagy kitermelők – a Közel-Kelettől Oroszországig – inkább az öreg kontinensről, mintsem az Egyesült Államokból származó termékekre és szolgáltatásokra költik olajmilliárdjaikat.
Így, bár az Európai Unióban is aggódnak ugyan az olaj drágulása miatt, pánikról Brüsszelben egyelőre szó sincs. Az Európai Bizottság május elején közzétett tavaszi gazdasági előrejelzésében eleve azzal számolt, hogy az olajárak a következő hónapokban tartósan magasak maradnak. Akkor a testület barrelenként 68,9 dollárra becsülte a Brent olaj 2006-ra várható átlagos árát, 2007-re pedig 71 dollár feletti előrejelzést adott ki. Bár Brüsszelben egyelőre nem kommentálják a legújabb események várható hatásait, az olajárakat eleve kockázati tényezőként vették figyelembe, amikor a bizottság májusban erre az évre mindössze 2,3, 2007-re pedig 2,2 százalékos európai gazdasági növekedést prognosztizált.
z Egyesült Államok gazdasága ezzel szemben, bár az olajfelhasználás hatékonysága hagy kívánnivalót maga után, sokkal rugalmasabb az európainál. Elemzők példaként említik, hogy amikor a kínai textilipar lenullázta az amerikai és az európai gyártókat, a tengerentúlon a szolgáltatási szektor felszívta a munkavállalókat, az uniós országokban viszont a könnyűipari munkavállalókból munkanélküliek lettek, akik olykor az utcákon tüntetnek kormányzati megoldást sürgetve. Amerikában az innovációs hajlam, és képesség is nagyobb, mint Európában. Ráadásul az olajtermelők szintén a tengerentúli gazdaságot élénkítik, amikor – miután az európai országokban bevásároltak luxushajókból, ingatlanokból, és kinyaralták magukat a Cőte d’Azur üdülőhelyein – az extraprofitjukat a Wall Streeten fektetik be. Pontos számok nem ismertek az amerikai piacra beáramlott olajtőke nagyságát illetően, de egyes szakértői becslések szerint az olajtermelők befektetései nélkül 0,8 százalékkal volnának magasabbak a kamatok az Egyesült Államokban.
Ázsiában nem ennyire árnyalt a kép. A kontinens-szerte fennmaradt állami árszabályozás okán a világpiaci áremelkedés rendkívüli terheket rak egy-egy országra, elsősorban Kínára. Ráadásul a jövőben a gazdaságuk erősödése nyomán az olajimport drasztikus növekedésével kell számolniuk, elég csak a már említett motorizációs robbanásra gondolni. Exporttermékeik révén azonban az ázsiai országok bevételeinek meghatározó része az amerikai és az európai piacról származik, s amíg ez utóbbiak elviselik a költségek emelkedését, addig nincs okuk aggodalomra.
KITERMELŐK ELŐNYBEN. Ami a nagy olajtermelő országokat illeti, azok egyértelműen haszonélvezői az áremelkedésnek. Más kérdés, hogy közülük többen is elodázzák azokat a szükséges államháztartási reformokat, amelyek nélkül, ha ismét 50 dollár környékére süllyed az olajár, akár össze is omolhat a gazdaságuk. Úgy hírlik, például az orosz pénzügyi körökben is kelt némi aggodalmat, hogy ma, amikor az egeket ostromló földgáz- és kőolajáraknak köszönhetően dől a pénz az államkasszába, a Kreml jóval kevésbé radikálisan igyekszik ésszerűsíteni az állam működési költségeit, mint Vlagyimir Putyin első elnöksége idején.
Kinek a kezében van a megoldás kulcsa? A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) kétségtelenül elvesztette kontrollját az olajárak felett, de tény, hogy minden lehető eszközzel igyekszik visszaszerezni azt. Az olajkartell mozgásterét a tartalék kapacitások határozzák meg – amelyek ma alig állnak rendelkezésre -, ezért például Szaúd-Arábia rendkívül intenzív fejlesztésekbe kezdett. Ezekhez az olajpiacról származó extraprofitja révén majdnem korlátlan forrással rendelkezik. Másrészt viszont a nagy felhasználók – Európa, az Egyesült Államok, Japán és Kína is – számottevő befolyással vannak az árakra. Elemzők megjegyzik, hogy Amerikának fogyasztási oldalon nagyobb a súlya, mint Szaúd-Arábiának a termelés oldalán. Ha a tengerentúlon széles körben elterjednek a bio- vagy a szintetikus üzemanyagok, az komoly keresletcsökkentő és ez által ármérséklő hatású lehet. Az Európai Unió esetében a jövedéki adózás lehet az egyik olyan eszköz, amely képes befolyásolni a fogyasztást, de a bioüzemanyag direktíva végrehajtása önmagában akár 5 dollárral mérsékelheti a világpiaci olajárat, hiszen keresleti oldalon kimutathatóan csökkenti a nyomást.
