Válságok zavaros bőségének korát éljük a bőség zavara helyett. Egy héttel korábban a libanoni Kána drámája söpört le minden mást a hírek asztaláról. Az a háború most is dúl, ám a világ közben félszemmel az Egyesült Államok „hátsó udvarára”, Latin-Amerikára volt kénytelen figyelni.
A Comandante, a Főparancsnok, Fidel Castro, Kuba vezére most vasárnap kórházban tölti majd 80. születésnapját. Öccsére és kijelölt utódjára, a 75 éves Raúlra bízta országát. Ám az hadügyminiszter létére óvakodik a nyilvános szerepléstől és egyetlen nyilatkozata így hangzott: „Csak a kommunista párt, mint intézmény lehet Fidel örököse”. Ennyit tudunk. És ez még akkor sem tartaná izgalomban a világot, ha felidézi a „fidelismo” történetének forradalmi romantikával teli kezdetét.
Gömöri Endre, újságíró
AMERIKA-BARÁT KEZDETEK. Negyvenhét évvel ezelőtt Fidel maroknyi harcos élén Kubát egy undorító diktátortól, Batistától szabadította meg. Batista bukásában fontos amerikai politikai erők is új nyitás lehetőségét látták. Kezdetben a fidelisták viselkedése sem volt Amerika-ellenes. Castro első útja az Eisenhower-elnökség utolsó évében, 1959-ben éppen Washingtonba vezetett.
Máig nem tárult fel teljesen, hogy miért a liberális Kennedy elnök első hivatali évében, 1961-ben történt a nagy szakítás. Az tény, hogy a hírszerzés, a CIA megszervezett egy Kuba és Castro elleni fegyveres intervenciót, amely két nap alatt belefulladt a hírhedett Disznó-öböl sarába. Ez a provokatív inváziós kísérlet lökte Castrót a Szovjetunió – konkréten Hruscsov – karjaiba, s 1962-ben (két évvel Hruscsov bukása és egy évvel a Kennedy-gyilkosság előtt) a két szuperhatalom között megrendítő válság robbant ki. Hruscsov az invázió utáni Kuba „védőhatalmaként” lépett fel, és rakétabázisokat telepített a szigetre. Kennedy ezt nem tűrhette. A világ 1962 késő őszén egy hónapig a háború peremén táncolt. Végül kiegyeztek: Moszkva viszi a rakétáit; Washington biztosítékot ad, hogy nem lesz több roham Kuba ellen.
Ez a múlt máig meghatározta Fidel Castro helyét a világban és most, ezekben a hetekben változik át valami mássá. Hogy ez a más hogyan fest majd, nem tudható. De az biztos, hogy nem lesz érthető a múlt ismerete nélkül. Nézzük: mi változott-változik – és mi nem.
1. Bush elnök Kubát változatlanul „kommunista államként” kezeli. Nem ismeri el, hogy Kuba esetében Moszkva számára egyszerűen adott volt egy stratégiailag különlegesen értékes ponton Washingtonnal dacoló Fidel, ezért szerveztek „alá” egy kommunista pártot. Utóbb Kuba a személyi hatalomra épülő latin-amerikai modell egyik altípusa maradt.
2. Washington változatlanul nem ismeri el azt sem, hogy Castro rendszere a modell legkevésbé korrupt, és egyetlen egalitárius altípusa. Ezért nem értheti a „fidelismo” egész kontinensre ható vonzását. Ezt a merevséget tükrözte Bush első, fenyegető hangú reagálása Castro betegségének hírére: „Támogatunk minden erőfeszítést egy demokratikus ideiglenes kormány létrehozására. Szemmel tartunk mindenkit, aki a jelenlegi rezsim oldaláról gátolja ezt a törekvést.”
3. Ami változott, az a lényeg: a kontinens erőviszonyai. Venezuela nagy politikai fordulata (1998) óta a földrész (Brazília és Argentína után) harmadik gazdaságát és a világ egyik olajhatalmát Hugo Chávez elnök vezeti. Chávez populista hangvételű, Washingtont támadó retorikája mögött erős gazdaság áll. Chávez és Fidel így kiegészítik egymást, és erős szövetséget alkotnak. Kubát a szovjet felbomlás után Chávez olajszállításai mentették meg a teljes gazdasági bénulástól, s Venezuelából azóta is évi 2 milliárd dollár áramlik különböző formában Castróhoz. Kuba részben orvosok és tanítók ezreinek küldésével „fizet.” Elsősorban pedig azzal, hogy Fidel a maga karizmatikus vonzerejével kész hitelesíteni Chávez olajbevételekre épülő hatalmi törekvéseit.
VENEZUELA SZÍNRE LÉP. A Castro-Chávez szövetség hatékonyságát mutatta a latin-amerikai kereskedelmi tömb, a Mercosur július végén Argentínában tartott konferenciája. Venezuela most lépett be a blokkba. Ezt a tagok (élükön a brazil és argentin elnökkel) „a mély szociális változások felé tett fordulatnak” minősítették. Ennek első lépése: a Kennedy óta, 44 éve érvényes embargóval nem törődve bővítik kereskedelmi kapcsolataikat Kubával. A második lépés: Nestor Kirchner, Argentína elnöke „történelmi tettként” üdvözli Chávez megjelenését, és sürgeti „a régió önálló arculatának” kialakítását.
Ilyen előzmények után Castro betegségének hírére okkal írta a Le Monde: „Ha úgy hozza a sors, Fidel igazi utódja csak Hugo Chávez lehet; az egyetlen, aki a Mercosurt Washington nyílt ellenfelévé formálhatja.”
