Az államfő és a külpolitika

A magyar diplomáciának nem érdeke, hogy közhatalmi viszonyainkról tovább romoljon az éber külföld megítélése.

Sólyom Lászlónak nehéz válaszolni, mert az alapoktól kellene instruálni arról, hogy az államfői látogatások előkészítése és a tárgyalási tematikák kidolgozása estenként több hónapos aprólékos munka és elemzés végterméke. Annak lényege pedig igenis lehet az, amit a Külügyminisztérium kér kimondani a magas vendégnek az államfő szintjén egy tömör mondatban: „Kapcsolataink sokoldalúan és dinamikusan fejlődnek.” Ez így kerül be a vendégnek és kísérőinek tudatába és jelentéseibe, és a kapcsolatok történetébe.

Ebben a szakmában a szavak és kifejezések a helyükön vannak, és megfelelnek nyelvtani jelentésüknek. A szakmai tárgyalási anyagok írásakor már a külképviseletünk, a minisztériumi referens és a főosztályvezető mérlegeli, hogy mely ügyet, milyen fogalmazásban, egyszer vagy többször, mely szinten, mikor – pohárköszöntőben, vagy fehér asztalnál -, és milyen hangnemben említsünk meg. Nyilván a helyükön lehetnek ezért a „visszaszármaztatott” sárospataki könyvek, és a „visszaadott” Táncsics-börtön kifejezések is.

Teljes félreértés az elnök úr részéről az, hogy energetikai ügyekben tett közléseit, amelyeket a kormány részéről ismertetett a török államfővel, tárgyalásnak minősíti.

Kétséges továbbá, hogy milyen felhatalmazás, kormány-egyeztetés alapján hozza nyilvánosságra diplomáciai megbeszéléseinek tárgyát (amelyekről az interjúban olyan bőbeszédűen nyilatkozik), amikor a tárgyalások tematikája szigorúan titkos minősítésű. A kurd ügyhöz hasonló kényes ügyben például, ha egy tárgyaló partner véletlenül nem pontosan idézi nyilvánosan partnere reagálását – például egy hosszabb érvelésből csak egy elemet ragad ki -, abból belpolitikai következmények hárulhatnak partnerére. Ezért az a bölcs magatartás, hogy államfő nem idézi a nyilvánosság előtt partnerének bizalmas tárgyalási megnyilvánulásait.
MISUR GYÖRGY
nyugalmazott nagykövet


• A bankok felelőssége
Mindenképpen hasznos (lett volna) a devizakitettséggel rendelkező cégek számára árfolyam-ingadozást kivédő fedezeti (hedge) ügyletek megkötése – ennyiben teljesen egyetértek a forintgyengülés hatásairól szóló írásukban (Kicsiknek fáj – Figyelő, 2006/26. szám) megszólaltatott banki szakemberek véleményével. Mivel azonban a forintgyengülés mostanában elsősorban a devizában importáló, ám forintban árbevételt realizáló cégeket érinti hátrányosan, árnyalnám a képet.

Ezen cégek számára évekig nem volt érdemes fedezeti ügyleteket kötni, hiszen a magyar fizetőeszköz a sáv erős oldalán volt. A forint gyengülésével egy időben azonban fordult a kocka, a fedezet nélkül maradt importáló cégek azonnali veszteséget voltak kénytelenek elszenvedni. Erre mondják a banki tanácsadók, hogy léteznek olyan opciós ügyletek is, amelyeket lényegében végtelen kombinációban, az ügyfél egyéni kívánságaira szabva lehet kérni.

Ezzel azonban több gond is van. A sima vételi vagy eladási opció megvásárlásáért fizetendő díj viszonylag magas, és azonnal ki kell fizetni – emiatt nem is túl népszerű a cégek körében. Létezik azonban az úgynevezett zero-cost opciók csoportja, amelyek lényege, hogy ingyenesek az ügyfél számára. Ezekkel azonban az a gond, hogy nem nyújtanak teljes körű védelmet, hanem általában csak bizonyos sávokon belül, illetve valamilyen feltételtől függően alkalmazhatók. Így – főleg az utóbbi időben tapasztalt jelentős árfolyam-ingadozások idején – ezek az instrumentumok sem tekinthetők abszolút megoldásnak az importőrök gondjaira.

Amit a cikkben állítanak, hogy a kis cégekkel van az igazi gond, mert nem mérik fel az e téren jelentkező óriási kockázatot, részben természetesen igaz. Véleményem szerint azonban itt részben felmerül a bankok „felelőssége” is, hiszen – miként be is vallják – a nagy cégeknek megvannak a saját e célra felvett szakemberei, tehát velük kvázi nem kell foglalkozni, elég az általuk adott kockázatfedezési ügyleteket végrehajtani. A kis cégeknek ellenben nagyon is szükségük lenne a bankok tanácsaira, hogy az e körben meglévő kockázatok tudatosodjanak. Ez jót tenne a cégeknek (csökkentenék a devizaárfolyam-változásból adódó kockázataikat), s egyúttal jót tenne a bankoknak is (növekvő devizapiaci forgalom, lojálisabb cégek).
SZŰCS TIBOR
Székesfehérvár

• Fővárosi pénztelenség
Nem csodálkoztam azon, amit Sínjáték című cikkükben olvastam (Figyelő, 2006/31. szám). Az a pénztelenség, ami már a pártállami időkben is jellemző volt a fővárosra, most éppen abban nyilvánult meg, hogy nem volt fedezet új vezetéktartó oszlopok felállítására. Időközben azonban – már a cikk nyomdába adása után – kiderült, hogy a Combinók hibásak. Rosszak az ajtók, nem bírják a terhelést. Számomra a Siemens név eddig garanciát jelentett. Érthetetlen, hogy ez a patinás, nemzetközi hírű cég hogyan engedhetett pályára hibás gyártmányokat. A fővárosban nem, de a Siemensben csalódtam.
DEL MEDICO IMRE
Budapest