Nem feltétlenül azért, amiért a szakminisztérium a figyelmünkbe ajánlja azt, úgy állítva be a helyzetet, mintha közös döntések megtétele előtt állnánk, amiből ki-ki igényei szerint kiveheti a részét. Emiatt nem érdemes a dokumentumot kézbe venni. Egyrészt azért nem (s ez meglehetősen nyomós ok), mert a tényleges döntések már megszülettek, mielőtt a kormány az anyagot vitára bocsátotta volna. Így legfeljebb egy kvíz szintjén tudnánk a különös kormányzati kommunikációs játékba bekapcsolódni. A játék szabályai alapján, ha válaszolunk a könyvben elővezetett kérdésekre, akkor a kormánydöntésekről szóló dokumentum megismerése után ellenőrizhetjük majd, vajon (az egészségügyi miniszter nézőpontja szerint) helyesen gondolkodtunk-e. Az elolvasás előtt fontos tehát tudnunk: válaszainknak nincs tétje. Legfeljebb azon a szinten változtathatunk a kormány álláspontján, hogy 300 vagy 350 forint legyen a vizitdíj mértéke.
SINKÓ ESZTER, a Semmelweis Egyetem Menedzserképzõ Intézetének oktatója
CSÚSZTATÁSOK. Valójában az sem ingerelhet a könyvecske olvasására, hogy rengeteg csúsztatás, vagy még rosszabb, hamis információ került bele, ami alkalmas arra, hogy a gyanútlan olvasót „megvezesse”. Arról írnak például, hogy a munkaviszonnyal rendelkezőknek közel a fele csak minimálbér után fizet járulékot. Helyes hivatkozásként a járulékot fizető foglalkoztatottakat kellett volna megjelölni, ahol ez a nagyság csakugyan közelíti az 50 százalékot, a minimálbéresek legnagyobb hányadát valójában a vállalkozók adják (akiknek a többsége nem rendelkezik munkaviszonnyal). Szemet szúróan pontatlan az anyag akkor is, amikor a járulékfizető foglalkoztatottak számát 10 százalékkal alacsonyabban jelöli meg a ténylegesnél, amely adat valójában 3,9 millió fizetőt takar. A pontatlanság oka, hogy még jobban felbőszülhessünk a durván félmillióra becsült potyautasnak a fizetőkhöz viszonyított magas arányán.
A társadalombiztosítási alapok hiányát bemutató ábra látszólag teljesen értetlenül keveri az „ügybe” a nyugdíjalap hiányát kiegészítő költségvetési támogatást, hacsak nem az volt a szándék, hogy elleplezze az egészségbiztosítási alap 2003 óta folyamatosan csökkenő támogatásának mértékét.
A Zöld könyv nemzetközi tapasztalatok szerint mindig a kormány álláspontját készíti elő, ezáltal azt sugallja, a kormány döntéseiben a nemzetközi trendeket követi. A könyvben például arról esik szó, hogy Európában csaknem mindenütt pontosan tudják a „biztosítottak”, mit várhatnak el befizetéseikért. A tényleges helyzet ezzel szemben az, hogy mindenütt küszködnek ezzel, nemzetközi összehasonlító kutatások épülnek erre a probléma-meghatározásra az unión belül. (Ez természetesen nem felhívás arra, hogy a kormány csökkentse elszántságát a mainál pontosabb meghatározásra.) A csúsztatás oka világos. Akik ma elégedetlenek azzal, hogy nem lehet tudni, kinek milyen ellátás jár közpénzből, erőteljesen igényelni fogják azt a jövőbeni egészségügyet, amelyben minden egyértelművé válik majd. Ilyen világ azonban csak a magánbiztosításban létezik (az Egyesült Államokban), a társadalombiztosítás keretei között, Európában nem. Erről a könyvecske nem szól.
ÉRTÉKVÁLTÁS. Ami miatt azonban mégis érdemes a dokumentumot elolvasni, annak oka elsősorban az, hogy lássuk: hogyan gondolkodnak ma az egészségügy irányítói. Víziót nem vázolnak elénk (ezt hiányolta a miniszterelnök is), csak egy-egy részelemet mutatnak be, nehogy feltűnjön: alapvető értékváltásra készül a kormány az egészségügyben a vizitdíj bevezetésével, a profitorientált magánbiztosítóknak a közfinanszírozás rendszerébe történő beengedésével. A választott eszközök helyességével kapcsolatosan rendkívül sokatmondó a kormány-előterjesztésben található alábbi mondat: „Elvi, de a nemzetközi gyakorlat alapján nem igazolt kockázat, hogy romlik a populációs szintű egészségi állapot.” Hogy pontosan értsük, miről is van szó: akkor, amikor a Zöld könyv az egyik legfőbb problémaként a várható élettartam rövidségét jelöli meg, a szakminisztérium elvi kockázatként számol azzal, hogy a reformintézkedések hatására romolhat a lakosság egészségi állapota. Ez pedig nyilvánvalóan tovább csökkenti a várható élettartamot. Elgondolkodtató.
