Haifa ma leginkább egy kísértetvárosra emlékeztet. Izrael harmadik legnagyobb településének máskor mindig zsúfolt strandjai most néptelenek. A városközpont üzleti negyedében mindenfelé lehúzott redőnyök fogadják az embert. Az ország legnagyobb forgalmú kikötője lapzártánkkor éppen üzemelt, de miután Izrael libanoni offenzívájára válaszul a Hezbollah elkezdte rakétákkal lőni a várost, bő egy hétig nem fogadott hajókat. A város olajfinomítója viszont egyelőre sértetlen és teljes kapacitással üzemel.
A konfliktus első napjaiban szakértők világszerte bizakodóan azt fejtegették: Izrael gazdasága jelenleg olyan erős és egészséges, hogy a háború csak akkor okozhat súlyos károkat, ha esetleg hosszan elhúzódik vagy a térség többi országára is kiterjedve eszkalálódik. A JP Morgan elemzői július 24-én egyenesen odáig mentek, hogy jelentésükben leszögezték: az idei első negyedévben regisztrált 6 százalékos GDP-növekedés az év egészére nézve is a gazdaság legalább 5,1 százalékos bővülését vetített előre, márpedig ez az eddigi lendület jó eséllyel a háborús állapotok közepette is megakadályozza a komolyabb mértékű lassulást. Még korábban, alig néhány nappal a libanoni harcok kirobbanását követően pedig a Fitch nemzetközi hitelminősítő foglalt úgy állást, hogy jóllehet az üzleti bizalom rövid távon alighanem megszenvedi az erőszak eszkalációját, az izraeli gazdaság olyan robosztus teljesítménnyel vágott bele a katonai akcióba, hogy annak köszönhetően vélhetően mérsékeltek lesznek a negatív következmények. Egy biztos, az izraeli fizetőeszköz, a sékel a kiszámíthatatlan helyzet ellenére továbbra is stabilan tartja pozícióját.
 |
Aggódó olajpiac
Csak akkor növelné a kőolaj világpiaci árát a libanoni konfliktus, ha Irán is nyíltan belesodródna a háborúba. Ez azonban nem szükségszerű – véli Bob Tippee, a texasi Oil and Gas Journal főszerkesztője.
– Mit gondol, mikor jut el a világ a barrelenkénti 100 dollá ros olajárakig?
– Semmiképpen sem vállalkoznék arra, hogy ezt megjó-soljam. Mi több, még azt sem mondanám ki, hogy belátható időn belül egyáltalán elérjük ezt az árszintet.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy a libanoni válság komoly fenna-kadásokat okoz a régió olajkiterme-lésében?
– Ez nem zárható ki, és az olajpiac kellőképpen aggódik is. A Hezbollah iráni kötődései miatt fennáll ugyanis a veszély, hogy a válság egy adott pontján eltűnik a világpiacról a ma Irán által kitermelt olaj, vagy legalábbis annak egy jelentős része. Ez minden-képpen olyan számottevő mennyiség lenne, amelynek a kiesése hosszabb-rövidebb időre feltétlenül fölfelé tolná a kőolajárakat. Nem állítom persze, hogy az események elengedhetetlenül ebbe az irányba haladnak majd tovább, de a libanoni krízis miatt ez az a veszély, amely jelenleg fenyegeti a piacokat.
– Amennyiben Irán belép a háborúba, elképzelhető, a térség többi olajországa is belesodródik a konfliktusba?
– Nem hiszem, hogy ez elkerülhetetlenül bekövetkezik. Úgy vélem, hogy a régió többi országa kellően pragmatikusan szemléli a fejleményeket, és tisztában vannak azzal, hogy a jelenlegi olajárak – nem beszélve a még magasabbakról – hosszú távon az ő érdekeiket szolgál-ják. Ráadásul az Öböl-térség arab országainak és Iránnak a kapcsolatai rendkívül összetet-tek, azokat minden-nek lehet nevezni, csak harmonikusnak nem. Így tehát kétlem, hogy ha a válság eszkalációja nyomán az iráni olajszállítások bármilyen módon veszélybe kerülné-nek, az az Öböl más kitermelő országaira is átterjedne.
– Képes még a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) az ellenőrzése alatt tartani a folyamatokat?
– Az OPEC még mindig nagy befolyással rendelkezik a piacon, de már valóban nem kontrollálja azt. Amikor az árak alacsonyak, az OPEC korlátozhatja a kitermelését, hogy a kínálat szűkítésével följebb húzza az árakat. A mostani árakat azonban minden bizonnyal egyik tagország sem akarja kitermelése fékezésével még följebb tornászni. Ahogyan ugyanis a világnak szüksége van az olajra, nekik ugyanúgy szükségük van az abból szárma-zó bevételekre. Az sem valószínű éppen ezért, hogy Irán az olajszállításai vissza-fogásával torolná meg a Hezbollah támogatása miatt az országra nehezedő nemzetközi politikai nyomást, hiszen azáltal önmagát is büntetné. |
|
|
|
|
BÉNULT ORSZÁGRÉSZ. Ehud Olmert kormányfőnek érdekében áll óvni ezt az állapotot, elvégre kormányának egyik legfőbb támasza Izrael – eddig jórészt elégedett – üzleti közössége. A kezdeti optimizmus azonban szertefoszlóban, s az elemzők máris jóval óvatosabban fogalmaznak. Érthető, hiszen a Hezbollah gerillaszervezet Dél-Libanonból kilőtt rakétáitól szenvedő Észak-Izrael gazdasága mindinkább megbénul. A régió mintegy kétmillió lakosának becslések szerint már legalább az egyharmada hagyta el az otthonát, hogy az ország délebbi, biztonságosabb vidékein vészelje át a harcokat. Izrael legnagyobb alumíniumtermelője, a Haifában működő SHL Alubin teljesítménye például 50 százalékkal esett vissza azóta, hogy a rakéták hullani kezdtek a térségre, ami Josszi Goldental műszaki igazgató szerint a társaságnak már a háború első szűk három hetében 10-15 millió sékel (487-730 millió forint) veszteséget okozott. A gyárban megvannak ugyan a biztonságos óvóhelyek – miként a térség nagyobb üzemeinek szinte mindegyikében -, de a háromszáz alkalmazott fele inkább otthon marad, mert attól fél, hogy munkába menet vagy jövet éri utol egy Hezbollah-támadás. Ráadásul a cég kezd kifutni az alapanyagból is, miután a szállítások bizonytalanná váltak, arról nem beszélve, hogy a szállítmányok biztosítása máris az egekig drágult, akárcsak a haifai kikötői díj.
Az óvóhellyel rendelkező nagyobb észak-izraeli gyárak többsége mindazonáltal egyelőre teljes kapacitással dolgozik. A haifai high-tech vállalatok például eddig „meg sem érezték” a háborút, a város technológiai parkjában található Intel Israel, Microsoft Israel, Amdocs, Zoran Microelectronics és a többi információtechnológiai cég eddig nem változtatott a működési rendjén. A harcokat sokkal inkább a mezőgazdaság, az idegenforgalom, illetve a rakétabiztos menedékkel nem rendelkező kis és közepes vállalkozások sínylik meg. Július az alma, a körte, az őszibarack és sok más gyümölcs szezonja, a szüret mégis szinte mindenütt áll, mert túl nagy a rakétatámadások veszélye.
A térség jelentősebb gyümölcstermesztői napi több millió sékel kieséssel számolnak. A környék szállodái csak a harcok első hetében 28 millió sékel (1,36 milliárd forint) veszteséget jelentettek. Akárcsak az SHL Alubin, a gazdák és az idegenforgalmi szolgáltók is állami kártérítésre számítanak. Az izraeli pénzügyminisztérium eddig nem végzett számításokat arról, hogy mennyibe kerülhet majd a kompenzáció, de a sajtóban megjelent becslések szerint csak az alkalmazottaknak havi 3,5 milliárd sékelt (170 milliárd forint) kell majd kifizetni a munkahely-bezárások következtében kieső bérük pótlásaként.
Libanonban az izraelinél sokkal súlyosabb a helyzet. A bejrúti közlekedési minisztérium adatai szerint az ország jelentősebb közútjainak 80 százalékánál, a hidaknak pedig a 95 százalékánál keletkezett kár az izraeli bombázások nyomán. Amennyiben nem jön hamarosan egy tűzszünet, megerősítve egy határozott elkötelezettséggel, hogy újjáépítik az országot, akkor „ez Libanon, mint önálló állam végét jelenti” – idézi az amerikai The Wall Street Journal Mohammad Szafadit, a tárca 62 éves vezetőjét. Ráadásul míg az izraeli GDP-nek az idegenforgalom „mindössze” a 2 százalékát adja, Libanon esetében ugyanez az arány 10 százalék, és ezt a bevételt az év végi keresztény ünnepek idején is nagyszámú turistát fogadó déli szomszédjával szemben szinte kizárólag a nyári hónapokban kell kitermelnie. A 4 milliós ország déli körzeteiből százezrek menekültek az északabbi területekre, és a bejrúti kormánynak egyre súlyosabb gondot okoz ezeknek az embereknek az ellátása. Az ENSZ máris 150 millió dolláros segélyt szavazott meg az országnak, mely összeg Jan Egeland, a világszervezet segélyakciójának vezetője szerint az élelmiszersegélyre és szállásra szoruló 800 ezer libanoni menekült ellátásához szükséges.
A háborút azonban nem Libanon kezdte, így nem is rajta múlik, hogy mikor fejeződnek be a harcok. Azoknak csak Izrael – vagy a Hezbollah – vethet véget. Márpedig Izraelben a háború növekvő költségei mellett a katonai akció egyre élesebb hangú nemzetközi elítélése is a harcok mielőbbi berekesztését sürgeti. Különösen a most vasárnapi tragédia után, amikor is az izraeli légierő Dél-Libanonban a Bibliából is ismert Kána falu menekülttáborát vette célba, ahol – a hivatalos nyilatkozatok szerint tévedésből – egy civileknek menedékül szolgáló házat is eltalált. Az összeomlott épület alatt közel hatvan ember, köztük 37 gyermek vesztette életét. A rettenetes incidens akár rá is segíthet a nemzetközi tűzszüneti erőfeszítésekre, de elemzők első reakcióikban azt sem zárták ki, hogy a Hezbollah a véres akció után végképp elzárkózik attól, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.
Izrael mindenesetre érzékelte a rá nehezedő nyomást, hétfőn ugyanis közölte, hogy 48 órára felfüggeszti a libanoni légi csapásokat. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a bejelentésre reagálva azonnal úgy fogalmazott, hogy „elérhető közelségbe került” a válság rendezése. Kérdés, hogy valóban így van-e. Ehud Olmert ugyanis vasárnap este, közvetlenül a kánai bombázás után – azaz alig néhány órával a „tűzszünet” bejelentése előtt – még úgy nyilatkozott: Izraelnek további két hétre van szüksége ahhoz, hogy Dél-Libanonban elérje célját. (Márpedig ez deklaráltan a Hezbollah felszámolása, miután a gerillaszervezet július 12-én egy észak-izraeli akciója során hat katonát megölt, kettőt pedig foglyul ejtett, és őket azóta is fogságban tartja.)
A válság megoldásának kulcsa azonban sokak szerint legalább annyira van Irán, mint Izrael vagy a Hezbollah kezében. „Véleményem szerint Libanon egy történelmi kísérlet helyszíne, amely meghatározza majd az emberiség jövőjét” – érzékeltette Mahmud Ahmedinezsad iráni elnök a teheráni hírtelevíziónak adott július 23-i interjújában, milyen jelentőséget tulajdonít a háború végkimenetelének. Irán köztudomásúlag évek óta atomprogramja kifejlesztésén dolgozik, ráadásul az ország rendelkezik olyan 1300 kilométer hatótávolságú rakétákkal, amelyek biológiai és vegyi – sőt, egyes titkosszolgálati jelentések szerint akár nukleáris – tölteteket is hordozhatnak. A nyíltan Izrael-ellenes Ahmedinezsad szavai azonban azért is nyugtalanítóak, mert szakértők szerint Teherán fegyverrel és pénzzel egyaránt szinte korlátlanul „szponzorálja” a Hezbollah libanoni gerilláit – akiket mellesleg az Oszama bin Laden fémjelezte al-Kaida is éppen a napokban biztosított a támogatásáról -, továbbá más, a Palesztin Hatóság területén vagy éppen Irakban működő terrorszervezeteket, hogy rajtuk keresztül is növelje befolyását a közel-keleti térségben. Nem véletlen, hogy a Hezbollah július 12-i akcióját Szaúd-Arábia, Egyiptom, Jordánia, sőt, még a Palesztin Hatóság is elítélte.
„Izraelnek betelt a pohár. Elegünk van abból, hogy az Irán által pénzelt terrorszervezet fegyvereket és rakétákat bocsát a palesztin terroristák rendelkezésére, továbbá rendszeresen szervez öngyilkos merényleteket és támadásokat az izraeli határsávon található települések ellen. Abban is reménykedünk, hogy az akció hatására az Egyesült Államok és a Nyugat többi vezető hatalma keményebben lép majd fel az iráni nukleáris program ügyében” – indokolta a fentiek alapján a libanoni háború kirobbantását a Figyelőnek nyilatkozva Shalom Harari ezredes, az izraeli katonai hírszerzés volt tisztje, a Herzlia városában működő terrorellenes központ vezető elemzője.
ELTERELŐ HADMŰVELET. Sokan továbbra sem zárják ki, hogy Izrael – esetleg az Egyesült Államoknak és a Nyugat más, szintén a háttérben maradni igyekvő hatalmainak az ösztönzésére – úgy dönt: megelőző csapást mér az épülő iráni nukleáris létesítményekre. Irán (és Szíria) ugyanis minden jel szerint arra számított, hogy az Izraellel szembeni konfrontáció kiprovokálásával időlegesen elterelhetik a nemzetközi közvélemény figyelmét Teherán nukleáris programjáról. „Ez egy iráni háború. Irán azt üzeni vele az Egyesült Államoknak: harcolni akarsz velem a Perzsa-öbölben és meg akarod semmisíteni a nukleáris programomat? Akkor én nálad, Izraelben csapok le” – értékelte a helyzetet a minap Valid Dzsumblatt, a libanoni drúzok első embere, az ország legfőbb ellenzéki vezetője. Csakhogy Teherán és Damaszkusz minden jel szerint elszámította magát. „A jelenlegi konfliktus Irán nukleáris ambícióinak veszélyeire terelte a Nyugat figyelmét. Európa, látva Irán és Szíria provokatív viselkedését, kezdi megérteni, hogy az iráni atomprogram leállításának diplomáciai útja zsákutca” – hangsúlyozta lapunknak Gerald Steinberg, a Tel-Aviv melletti Ramat Gan városában található Bar Ilan Egyetem professzora.
Irán azonban kemény dió, nem csupán a terrorizmust támogató politikája és atomprogramja jelent ugyanis veszélyt, de újra és újra azzal zsarolja a világot: bármiféle, ellene irányuló támadás esetén azonnal elzárja az olajcsapjait. Miután a Föld negyedik legnagyobb olajkitermelőjéről és -exportőréről van szó – amely napi mintegy 4,1 millió barrel kőolajat hoz a felszínre -, Teherán egy ilyen lépéssel a már jelenleg is 75 dollár körüli világpiaci árak mellett alighanem súlyos csapást mérne a globális gazdaságra. Elemzők azonban úgy vélik, ebben az esetben igaz a mondás: amelyik kutya ugat, az nem harap. Irán ugyanis legalább annyira függ az olajbevételektől, mint amennyire a külvilágnak szüksége van az iráni olajszállításokra. „Nem valószínű, hogy Irán az olajszállításai visszafogásával torolná meg a Hezbollah támogatása miatt az országra nehezedő nemzetközi politikai nyomást, hiszen azáltal önmagát is büntetné” – fogalmaz Bob Tippee, a texasi Oil and Gas Journal főszerkesztője is (interjúnkat lásd külön).
Attól tehát talán nem kell tartani, hogy Irán vagy az Öböl-térség valamely más országa közvetlenül is belesodródik Izrael és a Hezbollah háborújába. Következésképpen a libanoni válság hosszabb távon aligha tartja majd a magasban a világpiaci olajárakat. Sőt, azok elvileg akár napokon belül csökkenhetnének is, miután Irak mintegy másfél hete bejelentette: számos kút újbóli termelésbe állításával sikerült körülbelül egyötödével – napi 1,65 millió barrelről 2 millióra – növelni az ország déli olajmezőinek kitermelését. Ezzel a déli országrészben ma ismét annyi kőolajat hoznak a felszínre, mint három éve, a Szaddam Huszein rezsimjét megbuktató háború előtt. Az iraki helyzet azonban továbbra is bizonytalan – azaz senki se készüljön arra, hogy maholnap ismét a hat-nyolc évvel ezelőtti árakon tankolhatja tele az autóját.
