A cég szándéknyilatkozatában leszögezi, hogy a több szakaszban megvalósuló befektetés teljes összege várhatóan több milliárd forintos nagyságrendet ér el. Az első lépésben csaknem száz új munkahelyre lehetne számítani, majd újabb kétszázra, végül ötszázra. A Stadler elképzelései szerint befektetése 7-10 év alatt térülhet meg – olvasható a tárca közleményében.
Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. vezetője elmondta: a szándéknyilatkozatot Kiss Péter munkaügyi és Kóka János gazdasági miniszternek címezve adták át. Évi 60 Stadler Flirt motorvonatnak megfelelő járművet gyártanak majd, amelynek felét exportra szánják. Bár a részletes üzleti terv még nincs kidolgozva, a várható éves árbevétel 30-40 milliárd forint között lesz – tette hozzá.
Korábban hírt adtunk róla, hogy svájci Stadler Rail Group igazgatóságának július 4-i döntése értelmében leányvállalatokat alapítanak Magyarországon a gyártókapacitás bővítésére, és Lengyelországban a Flirt vonatok összeszerelésére.