Gazdaság

Lépcsőerőmű

Ma leginkább a Napra, a szélre, a biomasszára, a geotermikus folyamatokra vagy a folyókra vonatkoztatjuk a megújuló energiaforrás kifejezést, brit tudósok azonban az embert, illetve az általuk üzemeltetett járműveket is ekként veszik számításba.

Szerintük ugyanis járás közben a lépések számottevő energiát bocsátanak ki, csakúgy, mint az utakat megrengető teherautók; így ezek, megfelelően megcsapolva, jelentős mértékben fedezhetik az energiaigényeket.

A londoni Facility Architects nevű építészműhely mérnökei szerint lehetséges olyan épületeket tervezni, amelyek képesek e szinte korlátlan mozgási energia kiaknázására. Az ötletet az adta, hogy az amerikai hadsereg már sikeresen fejlesztett olyan cipőt, illetve hátizsákot, amely a léptek, és általában a járás során keletkező energiát a katonák felszereléséhez tartozó akkumulátorok töltésére használja fel.

Az építészek úgy gondolják, hogy bár az efféle energia mindenhol jelen van, elsőként a lépcsőkön érdemes próbálkozni begyűjtésével, hiszen ott az átlagosnál nagyobb erőt fejtenek ki a gyalogosok. Ehhez pedig hidraulikus, vagy piezoelektromos megoldásokat alkalmaznak – ez utóbbi azt a jelenséget használja ki, hogy bizonyos szilárd anyagok deformáció hatására elektromos áramot termelnek. Az így tervezett lépcsőket már jövőre kísérleti épületekbe építenék; távlati tervük azonban, hogy nagy forgalmú köztereken: vasút-, vagy metróállomásokon is bevezessék a rendszert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik