Gazdaság

Kopint: jövőre csak 3 százalékkal nő a GDP

Ebben az évben a korábbi prognózissal megegyezően 4,3 százalékkal nő a GDP, jövőre viszont nem 4, csak 3 százalékkal. A régiónkban tapasztalható kedvező trendek alól Magyarország kivétel - áll a Kopint-Datorg Zrt. legfrissebb konjunktúrajelentésében.


A feltételezések

A magyar gazdaságra vonatkozó új, a kiigazítási program alapján módosított előrejelzés 2006-ra és 2007-re azzal a – legvalószínűbbnek tartott – feltételezéssel készült, hogy egyrészt a forint árfolyama tartósan nem gyengül tovább, de erősödése is csekély mértékű lesz az év végéig. A másik feltételezés a kiigazító program betartására, és rendezett módon történő bevezetésére vonatkozik.



A Kopint-Datorg Zrt. idei prognózisa szerint 4,3 százalékos GDP-növekedés várható. A háztartások fogyasztására vonatkozó 2006-os előrejelzését azonban 3-ról 1,7 százalékra mérsékelte, a közösségi fogyasztásét pedig 1 százalékos növekedésről 2 százalékos csökkenésre módosította a kutatóintézet. A külkereskedelmi mérleg hiánya az új prognózis szerint 2,7 milliárd eurót tehet ki.


A kiigazító program a Kopint-Datorg szerint 2007-ben 1 százalékponttal 3 százalékra csökkenti a GDP eredetileg várt növekedési ütemét.


A kiigazító csomag miatt az idei inflációs prognózist 3,4, a 2007. évit 5,5-6 százalékra emelte fel a kutatóintézet. Az adók és elvonások emelésének a közvetlen áremelő hatáson kívüli közvetett, továbbgyűrűző hatását az előrejelzés szerint semlegesítheti a reáljövedelmek csökkenésének keresletszűkítő hatása – jegyzi meg a jelentés.


Megfelelő információ híján GDP arányos eredmény szemléletű államháztartási hiányt 2006-ra nem közölt a Kopint, prognózisába átvette a Pénzügyminisztérium 8 százalékos adatát.


Szükség van a csomagra


A kutatók leszögezik, hogy az Új Egyensúly Program intézkedéseire a rövid és a közép/hosszú távú szempontok miatt egyaránt szükség van: rövid távon a pénzpiaci krízis elkerülése érdekében, hosszabb távon pedig a magyar gazdaság egészséges növekedési feltételeinek a megteremtéséhez.


A kiigazítási csomagban a terhek nagy részét a reálgazdaság, azaz a munkavállalók és a munkáltatók viselik az általános adóemeléseket kivéve. Ahhoz azonban, hogy a gazdasági növekedés esélyét a kiigazítási csomag ne korlátozza, a szociális juttatások átmeneti visszafogására is szükség lehet. Ellenkező esetben a lassabb gazdasági növekedés és a versenyszféra túlzott terhelése a szociális támogatások reálgazdasági alapjait is alááshatja – hívja fel a figyelmet a jelentés.


Kivéve Magyarországot


A Kopint-Datorg konjunktúrajelentése szerint az új EU-tagországok növekedése tovább gyorsult 2006 első negyedévében és a régió átlagos 6 százalékos növekedése új történelmi rekord. Ráadásul az erőteljes növekedés szerkezetileg is kiegyensúlyozott: dinamikusan bővül az export, miközben az országok túlnyomó többségében nekilendült a magánfogyasztás is. Számottevően javulnak a munkapiaci indikátorok: a nyolc kelet-közép-európai ország közül hatban már az Eurózóna átlaga alatti a munkanélküliség – jegyzi meg a tanulmány. A kedvező trendek alól egyedül a súlyos fiskális egyensúlyi problémákkal küszködő magyar gazdaság a kivétel.


A kétszámjegyű növekedési pályán száguldó balti országokban a magas infláció jelent sajátos problémát, amely miatt Litvánia és Észtország is halasztani kénytelen az euró bevezetését.


Kedvezőek a feltételek a délkelet-európai gazdaságokban is: az első negyedévi GDP-növekedési ütemek 5,5-7 százalék közöttiek. A Kopint-Datorg konjunktúrajelentése azonban rámutat arra, hogy a modernizációhoz szükséges beruházásokat fedező importkereslet a folyó fizetési mérlegek kiugró hiányához vezetett ezekben az országokban, a makroegyensúlyi pozíciók megingottak.


A folyamatos bírálatok ellenére valószínű, hogy Románia és Bulgária is már 2007 elején csatlakozhat az Unióhoz.


Világgazdasági konjunktúra


A Kopint-Datorg szerint a világgazdasági konjunktúra 2006 közepén összességében kedvezően alakul. Az Egyesült Államokban GDP-növekedés az év egészében meghaladhatja a 3 százalékot, Kína gazdasága 9-10 százalékkal bővülhet. A fejlett világ dinamizmusát tavaly visszahúzó Európai Unió (EU15) és Japán növekedése valamelyest felgyorsult.


A gazdasági növekedés dinamizmusát 2006-ban továbbra is tartja a FÁK legtöbb országa – főleg Oroszország, ahol a magas világpiaci energiaárak közepette tartósnak látszik a 6 százalék körüli növekedés. India és Délkelet-Ázsia gyors fejlődése szintén töretlen.


A kutatóközpont megállapítása szerint a világkereskedelem volumene 8,5 százalékkal bővülhet, eközben az olajon kívüli nyersanyagok árai is erőteljesen emelkednek. A kutatók számításai szerint az Európában irányadó Brent olaj ára 2006-ban átlagában 68 dollár/hordó körül alakul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik