Szépen le lehetne faragni a személyi és dologi költségeket… A viccet szemlátomást értő, de nem szerető társaság döbbent csendje annak az egyszerű felismerésnek szólt, hogy bizony Németországban is könnyebb a reformokról papolni, azokat az íróasztal mellől nagyon akarni, mint saját bőrünkön megélni, netán elszenvedni. A lelkesedés hamar elszáll, mihelyst a reformot szorgalmazók érintetté válnak. Innen kezdődik a politika művészete: egy szakmailag alaposan kidolgozott programról kell meggyőzni a társadalmat. Nem mindegy, milyen a program, és milyen a társadalom. Vegyük a magyar esetet!
Martin József Péter, a Figyelõ fõszerkesztõje
A második Gyurcsány-kormány Új egyensúly programját az üzleti körök elsősorban azért bírálják, mert jobbára a költségvetési bevételeket növeli, ahelyett, hogy a kiadásokat csökkentené. Ennél is nagyobb baj, hogy a kétségtelenül szükséges – és remélhetőleg átmeneti – adóemelésekhez nem társul átfogó helyzetértékelés és akcióterv, amely pontosan meghatározza az elosztó rendszerek átalakításának ütemét. Márpedig a bevételek mechanikus növelése aligha vezet tartós egyensúlyjavuláshoz.
RÁCSODÁLKOZÁS. Rögtönzés és kapkodás jellemzi a régi-új kormány első néhány hetét. Egyedül a közigazgatás átalakításában látszik valamiféle rendszer, az adóreform várat magára, az áfakulcsokat tartalmazó elképzelések változási ütemét a napon belüli valutakereskedők is megirigyelhetnék. Az egészségügyben világos ugyan az irány, de kétséges a politikai támogatás, a felsőoktatási tandíj ügyében pedig az új miniszter rövid két hét alatt írta fölül a friss kormányprogramot. A kormány úgy tesz, mintha legalábbis nem ugyanazok a pártok lennének hatalmon több mint négy esztendeje (a kormányfőváltás is már majd’ két éve történt). A hangos és – különösen az ellenzék nagyobbik pártjának elképzeléseihez képest – méltánylandó reformretorikát mindeddig nem kísérték a kiadási oldal reformját megalapozó programok.
A modernizációnak mégsem ez az egyetlen akadálya. Hogyan is mondta Ralph Dahrendorf mintegy másfél évtizede? A német/brit szociológus szerint a posztkommunista országok politikai rendszerváltásához hat hónap, a gazdaságihoz hat év kell, ám mindez semmi ahhoz a hatvan esztendőhöz képest, amennyi idő alatt az emberek mentalitása átalakul. Az első két időtartamot lényegében tartottuk, a harmadikban azért jó lenne belehúzni!
A gazdaság puha tényezői, a társadalom mentális állapota talán a legnagyobb korlátja a valódi reformoknak. A költségvetési hiány mélyebb okai alighanem gazdaságon kívüliek. Ameddig az adóelkerülés, a szabályok be nem tartása, vagy a kölcsönös szívességen alapuló mutyizás – hogy csak néhányat említsünk a magyar szocializációs sémák közül – elfogadott marad, addig a közjavakhoz és a jogszabályokhoz nyugatias normák szerint viszonyuló kisebbség szinte baleknak érezheti magát. Az állami javak megcsapolásához vezető kiskapuk keresése előbb-utóbb deficiteket okoz az állami gazdálkodásban.
A REFORMOK ELLENÉRDEKELTJEI. Ráadásul – mint arra Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke egy tanulmányában rámutat – az öregedő magyar társadalomban egyre többen vannak, akik a hosszabb távú reformokban kifejezetten ellenérdekeltek, őket csak azonnali jövedelemtranszferrel tudja maga mellé állítani a politika. Márpedig ez az elsősorban nyugdíjasokból, valamint köztisztviselőkből és közalkalmazottakból álló kör választásokat képes eldönteni.
E társadalmi kórkép persze nem csökkenti, hanem éppen megsokszorozza a politikai elit felelősségét. Az emberek és a vállalkozások többségének mégiscsak a kormány mutat példát. Nem mindegy, hogy milyet. Ha a költségvetési törvényben foglaltaknál kétszer nagyobb, Európában egyedülálló mértékű államháztartási deficitet produkáló pénzügypolitikának nincsenek politikai következményei, akkor nehéz lesz meghonosítani a közjavak esetében elvárható felelős magatartást. Akkor továbbra is mindenki megpróbál majd megúszni, kiskaput keresni. Ha pedig rendszerszerű változások nélkül tovább nő az újraelosztás, az fekete- és szürkemunkára, a szabályok be nem tartására ösztönöz. Félő, hogy a gondoskodó, ám becsapható állam ideáját erősíti, még nagyobb terhet hárítva a legális gazdaságra.
Alakítsuk át a struktúrákat – javasolta egykoron Churchill -, utána majd azok alakítanak minket!
