Heves vita bontakozott ki az Európai Unió pénzügyminiszterei között, miután felvetődött, hogy az olajcégek egyesek szerint szemérmetlenül nagy profitját különadóval kellene megcsapolni. Ami azt illeti, az olajárak rekordszintre emelkedése valóban elképesztő pénzesőt hozott az olajóriásoknak az elmúlt hónapokban. A Reuters számításai szerint például az ExxonMobil, a világ legnagyobb olajtársasága másodpercenként nagyjából 1000 dollár, a Shell 785 dollár, míg a BP 660 dollár profitot kasszírozott az idei első negyedévben.
Jean-Claude Juncker, Luxemburg miniszterelnöke az EU pénzügyminisztereinek tanácskozása után közölte, hogy javaslat egyelőre még nincs az új adóra, csupán elkezdődtek az erről szóló egyeztetések. Juncker részben azzal indokolta az ötletet, hogy „a közvélemény ingerültnek tűnik” az óriásprofitok láttán. Óvatosabb hangot ütött meg Karl-Heinz Grasser osztrák pénzügyminiszter, mondván, az elképzelés megfontolásra érdemes, de csak globálisan lenne értelme bevezetni, ellenkező esetben versenyhátrányba hozná az EU olajcégeit.
Globálissá emelve a különadó ötletét, az kezd kísértetiesen hasonlítani Jacques Chirac francia elnök egy régi, a spekulációs célú tőkeáramlásokat megadóztató javaslatára. (Amit persze nem ő, hanem James Tobin Nobel-díjas közgazdász talált ki, amúgy teljesen más céllal és keretrendszerben.) Az olajadóval és Chirac ötletével is az a legnagyobb probléma, hogy mindenki csak úgy akar belemenni, ha a másik is benne van, ám így nincs túl sok esélye a megvalósulásnak.
A drága olajnak azonban az irdatlan profiton túl van egy sokkal kézzelfoghatóbb hatása is: emeli az inflációt, s így kamatemelésre kényszerítheti az Európai Központi Bankot (ECB). Jean-Claude Trichet, az ECB elnöke csütörtökön aggodalmát fejezte ki az infláció miatt, amit a pénzpiacok úgy értelmeztek, hogy a jegybank soron következő, júniusi ülésén ismét, tavaly december óta immár harmadjára is kamatot emel. Trichet intése után ezúttal elmaradt a politikai panaszáradat, az EU miniszterei nem siránkoztak azon, hogy a kamatemelés megfojthatja a kibontakozni látszó európai gazdasági fellendülést. A pénzügyminisztereket talán az nyugtatta meg, hogy a közelmúltban közzétett felmérések szerint az üzleti bizalom és az aktivitás egyaránt ötéves csúcson van.
Ha begyorsul a gazdaság növekedése, akkor az üzleti szféra valószínűleg még inkább kénytelen lesz megbarátkozni a 70 dollár fölötti olajárakkal. Edmund Daukoru, az OPEC soros elnöke szerint a jelenlegi helyzetben a legapróbb feszültségek is aránytalanul nagy árkilengésekkel járnak. A világ olajexportjának nagyjából a felét ellenőrző olajkartell csütörtökön, Venezuelában kezdi meg soron következő értekezletét. Elemzők nem számítanak a 28 millió barreles napi kitermelési kvóta emelésére, így a kínálati oldalról nem várható jelentős, az árcsökkenés irányába mutató hatás. Sőt. Minthogy Irán az OPEC második legnagyobb termelője Szaúd-Arábia után, az amerikai-iráni konfliktus bármiféle új fejleménye így erősen hat a piacra. Az árakat befolyásolhatja, hogy közeleg a hurrikánszezon a Mexikói-öböl környékén, ahol számos olajfinomító helyezkedik el. Nigéria, a legnagyobb afrikai kitermelő szállítási gondokkal küzd. Az olajpiaci bizonytalanságot tovább növelheti, hogy az Egyesült Államokban új környezetvédelmi szabályok léptek életbe az üzemanyagokra.
Ráadásul a spekulatív tőke kedvelt célpontjává vált az elmúlt években nagy áringadozásokat produkáló olajpiac, ami oda vezet, hogy az árak nemritkán elszakadnak a kereslet és a kínálat által diktált szintekről. Az elmúlt időszakban nem csupán az olaj, de – az alumíniumtól a cinkig – számos más alapanyag ára is az egekbe szökött. A látványos áremelkedés, a kereslet-kínálat fundamentumaitól vélt elszakadás, valamint az egyre idegesebb piaci reakciók néhány nagy fantáziával megáldott elemzőt arra sarkalltak, hogy egyenesen a dotcom-lufi 2000-ben bekövetkezett kidurranásával vonjanak párhuzamokat. Addig azonban az árgrafikon még a 100 dolláros szint fölé is bekukucskálhat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
