A bevallások közül több mint 1,173 milliót internetes programmal töltöttek ki, 29 574 darabot pedig elektronikus úton nyújtottak be. Az adózók 51 milliárd forint összegű adót igényeltek vissza, ebből több mint 39 milliárd forintot – több mint 680 ezren – már meg is kaptak az adóhatóság tájékoztatása szerint.
Szerdáig a várt 2,3-2,5 millió helyett 1 849 701 darab személyi jövedelemadó (szja) bevallás érkezett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz (APEH) – közölte az adóhatóság.
Ajánlott videó
- 12:08 Már az Európai Bíróság előtt az ügy, amit egy magyar cég indított a Google ellen a Gemini mesterséges intelligencia miatt
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 11:22 Agglomeráció: eddig tart az új lélektani határ távolságban
- 11:03 Ki nyer majd? Tisza-győzelem után is lehet Fidesz-többség? – a 24.hu-n elérhető a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 10:51 Ez lehet a Xiaomi eddigi legkülönlegesebb telefonja
- 10:43 Orosz biztonsági vezető: Egy orosz régió sincs biztonságban az ukrán drónprogram fejlődése miatt
- 10:27 Gáspár Bea: Evelin nagyon rosszul viseli a netes támadásokat
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 10:02 30 millió forint pénzbüntetésre ítélték Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét
- 09:27 Egész napra leállt a berlini reptér
- 09:10 Schilling Árpád: Gratulálok minden Kossuth-díjasnak, akik csöndesen, megbújva vagy lelkesen, röfögve vettek részt a NER kiépítésében
- 09:03 Már azért is felpofozta a kisgyermekeit egy apa, ha azok rászóltak, hogy ne bántsa az anyjukat, vagy nem öblítették le vízzel a hátát fürdéskor
- 08:47 Az Impériumban háború dúl, Chalamet és Zendaya gyereket vár – előzetest kapott a Dűne-trilógia utolsó része
- 07:38 Amerikai bíró: Azonnal újra kell indítani az Amerika Hangja működését
- 05:55 Valami nagyon nem stimmel a Jobbik ajánlásaival, több jelöltnél erős a csalásgyanú
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 09:10 Schilling Árpád: Gratulálok minden Kossuth-díjasnak, akik csöndesen, megbújva vagy lelkesen, röfögve vettek részt a NER kiépítésében
- 08:16 Katalin hercegné két hároméves kislányt is boldoggá tett, miközben az Ír Gárdával ünnepelt
- 08:22 Meghalt Dávid Sándor, a magyar sportújságírás meghatározó alakja
- 11:03 Ki nyer majd? Tisza-győzelem után is lehet Fidesz-többség? – a 24.hu-n elérhető a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora
- 10:02 30 millió forint pénzbüntetésre ítélték Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét
- 10:27 Gáspár Bea: Evelin nagyon rosszul viseli a netes támadásokat
- 09:03 Már azért is felpofozta a kisgyermekeit egy apa, ha azok rászóltak, hogy ne bántsa az anyjukat, vagy nem öblítették le vízzel a hátát fürdéskor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
