Néhány napja felügyeleti vizsgálat folyik a hazai bankoknál a lakossági ügyfeleket terhelő hiteldíjak elszabadulása miatt. Kritikus pont a hitel teljes futamideje alatt felmerülő kezelési költség, magas mértékét maguk a bankok is nehezen indokolják.
Ki nem mondott, de köztudott tény, hogy a napokban indított PSZÁF-vizsgálatot az OTP év eleji kondícióváltoztatása váltotta ki, amely során a 2001 és 2003 között nyújtott forrásoldali kamattámogatást élvező forint lakáshitelek esetében megszűnt az addig havi 9000 forintban meghatározott kezelésiköltség-limit. A százalékos költségtétel változatlanul évi 2 százalék maradt, de pusztán a felső korlát eltörlése mintegy kétezer OTP-s ügyfél esetében legalább tízezer forintos havi drágulást eredményezett.
A felügyeleti vizsgálat nyilván majd eldönti, hogy törvényesen vagy törvénytelenül járt-e el a bank (feltehetően törvényesen), illetve, hogy megsértett-e bizonyos fogyasztóvédelmi előírásokat vagy sem, és ha, igen, akkor visszaállítható-e az eredeti költségplafon (valószínűleg nem). Viszont addig is, amíg ez kiderül, nem árt végignézni a hazai bankok díjképzési gyakorlatát, mert számos tanulsággal szolgál.
Határ a csillagos ég
Mi most kizárólag a támogatott forintalapú lakáshitelekre koncentráltunk, amelyeknek elvileg a legolcsóbbaknak illene lenniük, legalábbis, ha feltételezzük, hogy a bankok tiszteletben tartják a kormányzati szándékot, és a kedvezményezett ügyfélkörtől extra díjak felszámítása révén nem igyekeznek lecsippenteni az állami támogatás egy részét saját profitjuk emelése érdekében.
A kamatterhek mellett a hitel teljes futamideje alatt felmerülő kezelési költségek mértékére koncentráltunk, amely éves szinten 1,5-2,5 százalék között mozog, a százalékos tételt az év elején fennálló tőketartozásra vetítik a hitelintézetek. Ez azt jelenti, hogy az az ügyfél, akinek az év elején (a saját szerződésének évfordulójakor) még mondjuk 6 millió forintnyi tartozása van, havonta durván 10 ezer forintos kezelési költségre számíthat (2 százalékos költségtétellel számolva), miközben annak, akinek még 15 millió forintot kell visszafizetnie, havi 25 ezer forint körüli lesz a kezelési költsége.
Szembetűnő, hogy csupán három bank határoz meg maximumot, havi 7500, illetve 15 000 forint összegben. Mint ahogy az egyik nagy lakossági banknál fogalmaztak, „a kezelési költség maximálása a bankok számára versenyelőnyt jelenthet és az ügyfelek döntéseit pozitívan befolyásolhatja”, mégis, ezzel az eszközzel a többi tíz vizsgált bank nem él. Esetükben a határ a csillagos ég.
Megtehetik
A laikus szemlélőben hirtelen több kérdés merülhet fel: mi kerül ennyibe egy már elbírált, az esetek többségében törlesztési késedelem nélkül futó hitelszerződés adminisztrációján (havonta!), illetve, hogy mitől jóval drágább egy magasabb összegű hitelszerződés havi adminisztrációja, és miért nem indokoltabb inkább egy havi fix költséget meghatározni szerződésenként a hitelösszegtől függetlenül?
Körkérdésünk alapján a választ mintha maguk a bankok sem tudnák. Kisebb-nagyobb lakossági bankokat, kifejezetten lakáshitelezésre specializálódó hitelintézeteket, illetve magát a Bankszövetséget is megkerestük, érdemi magyarázatot senkitől sem kaptunk. „Az állami támogatással kapcsolatban sok a havi papírmunka, a hitelhez kapcsolódó hitelfedezeti életbiztosítás díját a kezelési költség részeként fizettetik meg az ügyfelekkel, és minél nagyobb a kihelyezett tőke nagysága, annál nagyobb az adóssal szemben folyamatosan viselt kockázat” – érveltek a név nélkül nyilatkozó banki szakemberek.
Az OTP Banknál részletes listát kaptunk a kezelési költség tartalmáról: ezen a jogcímen a számlakezelés költsége, ideértve elsősorban az ezzel foglalkozó munkaerővel kapcsolatos, valamennyi költséget, az IT rendszerek összbanki (központ és fiókhálózat) szintű fenntartásának és fejlesztésének, az ügyféltájékoztató leveleknek (az ügyfélév elején a fennálló tőketartozás, az új törlesztőrészletek, az állami támogatás mértékének közlése), az esetlegesen nem fizető ügyfelek levélben történő többszöri felszólításának, valamint az úgynevezett szoft behajtásnak (a nem fizető ügyfelek telefonon történő megkeresése) költségeit érvényesíti a bank.
A jelenségre tehát alapvetően két magyarázat adódik. Vagy valóban havonta több ezer, akár több tízezer forintba is kerülnek ezek a tevékenységek, vagy az árazás egészen más szempontok alapján történik. Például az alapján, hogy mit viselnek el még az ügyfelek, illetve, hogy mekkora profitra vágynak a bankok. Valószínűleg a nyugat-európai díjstruktúrához való közeledés is szerepet játszik: az európai trend szerint ugyanis a banki bevételekben egyre magasabb arányt képviselnek a díj- és jutaléktípusú tételek, miközben folyamatosan csökken a kamatbevételek jelentősége. Ettől persze mi még messze vagyunk, de a bankok próbálkoznak: a csökkenő kamatkörnyezet dacára tartósan magas kamatrés mellett, és az igazi verseny hiánya miatt egyre növekvő díjbevételekkel növelik profitjukat. Ha másnak nem is, legalább a banki részvényeseknek az örömére.
