Rendre elszégyelli magát Varró László, a Mol Rt. vezető közgazdásza, amikor megkapja a gázszámláját. „A jelenlegi támogatási rendszer szerint a háromszobás, gellérthegyi lakásommal, ami annyit ér, mint egy fél falu a Tiszántúlon templomtoronnyal együtt, a szegény támogatott kategóriába tartozom” – adta okát a pirulásnak egy rádióinterjúban. Varró nem hiszi, hogy neki egyetlen fillér állami támogatást is kellene kapnia a földgázszámlájában, miként valószínűleg a lakossági fogyasztók 80 százaléka ugyancsak nem szorul rá az állami árkiegészítésre. Ők azok, akik minden statisztikai adat szerint ki tudnák fizetni a költségalapú, piaci fogyasztói árakat. Szakmai körökben teljesnek mondható az egyetértés: a politikusok saját maguknak állítottak csapdát azzal, hogy elodázták a piaci földgázárak bevezetését, és ezzel együtt egy önálló szociális támogatási rendszer kialakítását. Így ugyanis lemondtak a fokozatosság lehetőségéről.
Ráadásul az elmúlt években az aktuális hatalom – pártállástól függetlenül – olyan torz árszerkezetet alakított ki, amelyben a tehetősebb fogyasztók több állami támogatásban részesülnek, mint a szegények, hiszen több energiát használnak fel. Az igazán nyomorban élők pedig még csak földgázhoz sem jutnak. Az apró nyírségi falvakban, vagy a városi pincelakásokban ugyanis nincs gáz. A fogyasztók egyötöde lehet olyan nagy szegénységben élő nagycsaládos, vagy egyedül élő nyugdíjas, akinek az energiafogyasztása finanszírozásához szüksége lehet állami támogatásra – ezt azonban egy önálló rendszeren keresztül kellene megkapnia.
 |
Olajár – és származékai
Az üzemanyag-áraknak már jóval 300 forint felett kellene lenniük, hogy reálértéken elérjék a 2001-es csúcsot. Nem kizárt, hogy valóban viszonylag hamar hármassal kezdődnek majd a magyar árak, és a nyár végéig ott is maradnak. Az is benne van a kalapban, hogy a gázolaj ára ősszel is hármassal kezdődik majd. Hosszabb távon a dízelüzem-anyag egyébként is egyre drágább lesz, mivel egyre több dízelmotoros személyautó fut az európai utakon. |
|
|
|
|
LIBERALIZÁCIÓ. Az uniós direktívák értelmében 2007. július elsejétől kötelező lesz a teljes piaci liberalizáció. Legkésőbb ekkor változtatni kell a jelenlegi struktúrán, és egyszeriben rászakadnak a piaci árak a fogyasztókra. A mostani közüzemi rendszert felváltó modellben ugyanis azok a fogyasztók, akik nem szándékoznak a szabadpiacon vásárolni, az úgynevezett egyetemes szolgáltatókhoz fordulhatnak. Valószínűleg a lakossági fogyasztók túlnyomó többsége e körbe fog tartozni. Az új modellben azonban nem lesznek hatósági árak. Az egyetemes szolgáltatókat a tervek szerint pályázati úton választják ki, ebben döntő szempont lesz az általuk megajánlott ár. Nyilván egyik cég sem fogja azonban vállalni, hogy a beszerzési árnál olcsóbban adja a gázt a lakossági ügyfeleinek, ahogyan az mostanság történik. A piaci viszonyok között pedig a nagyfogyasztókra sem lehet majd, még csak részben sem áthárítani a lakosságnál megspórolt áremelés költségét, vagyis véget kell vetni a magyarországi energiaszolgáltatásban tradicionálisnak tekinthető keresztfinanszírozásnak. A világpiaci árak elkerülhetetlenül megjelennek a lakossági tarifákban, ráadásul a lehető legrosszabbkor: egy olyan időszakban, amikor számos okból igen labilisak a világpiaci szénhidrogénárak.
A földgáznak nincs önálló világpiaci jegyzése, ára az olajét követi, ami az elmúlt egy-másfél évben enyhén szólva is elszabadult: gyakorta – így most is – közgazdaságilag teljesen indokolatlan mértékben emelkedik, vagy esetleg csökken (lásd a keretes írást). A térségünkben meghatározó, északi-tengeri, Brent típusú kőolaj jegyzésára az elmúlt három hónapban 30 százalékkal nőtt, ma barrelenként 75 dollár környékén ingadozik. A jelenlegi magyarországi földgázárak ezzel szemben 55 dollár körüli olajárnál fedezik a költségeket. Szakértők szerint, minden egyes dollárnyi áremelkedés önmagában 0,6 százaléknyi fogyasztói földgázáremelést tesz szükségessé. Ez átlagosan ugyan csupán 10-12 százaléknyi drágulást indokolna most, az egyes fogyasztói csoportok árai között azonban igen komoly eltérés mutatkozik. Az ipari energiafogyasztók közel piaci áron kapják a gázt, míg a lakosságiak jóval az alatt, vagyis náluk lényegesen nagyobb az árnyomás világpiaci oldalról. A Figyelő által megkérdezett elemzők, a jelenlegi helyzetet alapul véve, 40 és 80 százalék közöttire tették a világpiaci oldalról indokolható földgázáremelés mértékét.
A Magyarországon értékesített földgáz meghatározó része orosz import. A Gazprom és a Mol között érvényben lévő, 2015-ig szóló szerződés értelmében az elszámolás alapja a Brent előző kilenc havi átlagos jegyzésára, vagyis a mostani magas árak majd csak az év második felében „gyűrűznek be”, alapvetően meghatározva a 2007-es induló árakat. Az ezredforduló környékén egyébként lett volna rá lehetőség, hogy mentesítsék a magyar piacot a földgázárak jelentős emelkedésétől. Amikor 10 dollár környékén járt a Brent jegyzése, és 65 dollárt kellett ezer köbméter földgázért fizetni, a Gazprom azt javasolta, hogy jelöljenek ki egy 86-106 dolláros elszámolási sávot, és tartsák ezen belül az árakat. Ugyanakkor folyamatosan rögzítsék, hogy melyik fél milyen mértékű kedvezményt adott a sávhoz képest, és amikor az árak egyébként a sávon belül mozognának, ezeket a kedvezményeket számolják el egymásnak. Az akkori olajipari vezetők szűklátókörűsége azonban megakadályozta a megállapodást. Volt olyan prominens, aki azzal állt elő: londoni barátai szerint a Nyugat elhatározta, hogy az oroszokat a saját olajukba fogja belefojtani, és lesz még az olajár 5 dollár is… Ma hozzávetőlegesen 300 dollárt kell fizetnünk ezer köbméternyi földgázért. Úgy hírlik, a Mol azóta többször próbált egyezkedni az elszámolás átalakításáról, mindhiába.
A lakossági földgázfogyasztók támogatása ebben az évben mintegy 130 milliárd forintot emészt fel, aminek egyrészt az állami tulajdonban lévő, s a földalatti tárolókban kizárólag tech-
nológiai célokat szolgáló, úgynevezett párnagáz értékesítéséből befolyt 60 milliárd forint a fedezete, illetve a Mol Rt. által a hazai földgázkitermelés után befizetett bányajáradék. A párnagáz eladása egyszeri tranzakció volt, a hazai földgázvagyon pedig gyorsan fogy, vagyis a bányajáradék-bevétel egyre apad. Ugyanakkor kérdés, hogy a jelenlegi költségvetési helyzetben érdemes-e százmilliárdos nagyságrendben támogatni egy termék importját, hogy azután azt áron alul kapják meg a fogyasztók, akiknek a zöme – mint Molnár László, az Energiaközpont Kht. ügyvezető igazgatója mondja – „60 százalékkal többet költ ma mobiltelefonra, mint földgázra”.
ÚJ RENDSZERBEN. A jelenlegi szisztéma igazságtalanságát és tarthatatlanságát felismerve tavaly két minisztérium – a szociális és a gazdasági – azt a házi feladatot kapta a kormánytól, hogy közösen dolgozzon ki egy újfajta támogatási rendszert a lakossági energiafogyasztók számára. Ennek ugyan július elsejével életbe kellene lépnie, egyelőre azonban egyik minisztériumban sem tudtak érdemben felvilágosítást adni, hogy hol tart az előkészítés. A két érintett tárcánál egymásra mutogatnak. Annyit sikerült mindössze megtudnunk, hogy „még folynak a szakértői egyeztetések”. „A lakossági fogyasztók legfeljebb 20 százaléka lehet jogosult ténylegesen állami támogatásra, ez évi 60-70 milliárd forintból finanszírozható” – szögezi le ugyanakkor Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója.
A mostani torz árszerkezethez egyébként azért is hozzá kellene végre nyúlni, mert komoly ellátás-biztonsági kockázatot is magában hordoz. Azt üzeni ugyanis a lakossági fogyasztóknak, hogy a földgáz olcsó energiaforrás, az állam mindent elkövet, hogy megvédjen a piaci áraktól, amivel pedig a pazarlást kompenzálja. Holott Magyarország földgázfüggősége – éppen az elmúlt másfél évtized elhibázott energiapolitikai döntéseinek következtében – már ma is aggasztó méreteket ölt.
