2002-ben a baloldal visszavágott a nagyüzemi pártépítésben, a mozgósításban. Lábmunkával. 2006-ban kész a jobboldali nagyüzem, de hiányzik az egység és a média. Baloldalon van új vezér, egység és erős médiatámogatás. Sőt, a szocialista kormány- és pártgépezetnek arra is volt gondja, hogy a liberálisokat, és az Orbánnal szembeszegülő MDF-et a parlamentbe besegítse.
Az 1998-as választások tétje a „külvilág vagy szuverén magyar állam”, illetve a „piaci dinamika vagy állami dinamika” volt. Orbán Viktor összekapcsolta a nemzetet és a polgárt, a tradíciót és a modernizációt. Orbán gaulle-ista utópiája a viszonyokat újrarendező polgári nemzetállamról egyszerre volt visszahatás a Bokros-féle liberális utópiára, és kísérlet az ország második dinamizálására. Az antiglobalista, Európa-szkeptikus, Budapest-ellenes utópia szerint van harmadik, nemzeti, kárpát-medencei, vidéki különút, amelyen járva meg lehet előzni Európát, Budapestet. Minden lemaradó polgár, régió, ország, vidék természetes vágya ez, ezért talált lelkesedésre és egyetértésre a felzárkózni akaró csoportok körében.
LENGYEL LÁSZLÓ politológus, a Pénzügykutató Rt. vezérigazgatója
MEGROGGYANT IZMUSOK. 2002-re kifáradt és elhervadt a „viktoriánus” korszak. Nemzet és polgár, radikalizmus és modernizáció ellentétbe kerültek, Orbán tartósan elveszítette Budapestet és a nagyvárosok többségét, beszorult a falvak és kisvárosok anti-modernizációs világába. A pengően kemény „kárpát-medencei magyar modellt” legyűrte az „emberarcú kapitalizmus”, a „szociális állam” és az „európai szocializmus” szétfolyó, puha populizmusa. Ennek a szociális állami megoldásnak hiányoztak a belső forrásai. A magyar mitterrand-izmus ugyanúgy megrokkant, mint a magyar gaulle-izmus. A Gyurcsány-féle aktivista, fejlesztő állam csak európai pénzekre és légvárakra építhet. A magyar-magyar és az európai-magyar Messiások megpróbáltak a vízen járni – belefúltak. A jövő válságba került. A politikai elitnek nem jut eszébe semmi új.
Populista ígéretek, ideológiák, érzelmek foszlottak szét, üresedtek ki 2006-ban. Egyik oldalon a működtetés (adó, járulék, ár, bér) teljesíthetetlen ígéretei, a másikon a fejlesztés (út, vasút, híd) Európába kapaszkodó álmai. A jobboldalon az antikommunizmus (bolsevik-liberális privatizátor réme közelít a falu széliről), a baloldalon az „antiviktorianizmus” (nacionalista államosító diktátor készül Budapest bevételére) tartja össze a szavazótáborok kemény, ideológiai magját. A jobboldal érzelmi forradalma (magyarok és keresztények vagyunk, ellenfeleink idegenek és hitetlenek) 2004 decemberében megrokkant, mert mind a hallgatag többség, mind a gyanakvó nacionalista „kismagyar” szavazó nemet mondott a munkahelyét veszélyeztető határontúliakra.
Az első forduló az érdekek és a pragmatizmus győzelme volt ideológiák és érzelmek felett. Ugyanazok a választási körök, érdekcsoportok, amelyek 1997-98-ban „beálltak” a bokrosi modernizáció, európaizáció és piaci konszolidáció, illetve az orbáni különutas modernizáció, szuverenitás és állami konszolidáció alapján egyik vagy másik oldalra, berendezkedtek a maguk redisztribúciós hálózatába, egymás ellen szavaztak. Előrelátható volt, hogy Budapest, a szociálliberális nagyvárosok, és a tőlük függő társadalmi és gazdasági környezetben élők csak Orbán ellen szavazhatnak, ahogy a viktoriánus nagy- és kisvárosok, falvak csak Gyurcsány ellen szavazhattak. Az erős gazdasági érdekek, a nyers társadalmi kapcsolatok természetesen érzelmeket és ideológiákat szülnek, de ezek inkább magyarázzák, mint okozzák a választói viselkedést.
BIZTOS NYERŐK. A szocialisták, a liberálisok és a konzervatívok már akkor is nyertek, ha a végén veszítenek. Az MSZP megerősítette, hogy gyenge kormányzás után, és komoly program nélkül is az ország legbefolyásosabb és legtartósabb csapata maradt, a legtöbb szavazót tudhatják maguk mellett. Választóik nélkülük, néha ellenükben, berendezkedtek a modernizációra és Európára. Az idő nekik, Budapestnek és a nagyvárosoknak, és nem ellenük dolgozik. A liberálisok a liberalizmus budapesti meggyökeresedésének, nem pedig pártjuk kormányzati teljesítményének köszönhetik, hogy túlélték a választást. Szavazóik 1998 óta jobb híján szavaznak rájuk. Az SZDSZ halott, a liberalizmus él. Az MDF-konzervatívok az egyetlen lehetséges dolgot cselekedték: fölvállalták a jobboldali szalonképes, balra tárgyaló, jobbra goromba anti-viktoriánus politikát. Dávid Ibolyát Európa, az európai folytatásban érdekelt gazdasági csoportok, és a média támasztotta meg a viktoriánusokkal szemben (akár 1995-1998-ban Orbán Viktort a torgyáni kisgazdák, az MDF és a MIÉP ellenében). Ha az új MDF türelmesen vár, 2010-re a jobboldal középpontjává válhat a poszt-viktoriánus korszakban.
A Fidesz beszorult a radikalizmusba, ahol nincs a győzelemhez szükséges és elégséges szavazó. Orbán nem tudta kihasználni Európa, a magyar szocialisták és liberálisok 2004-2005-ös válságát, nem újított Schüssel, Sárközy, Merkel, Saron módjára. Nyelve, gondolkodásmódja megragadt a kilencvenes években. Álma elszállt. Csak nem az a víziója, hogy lejjebb viszi a tb-járulékot és fölviszi a minimálbért? Miben hisz? Lehetetlen, hogy aki a Kárpát-medencét, Európát, sőt, a világot jött megváltani, most a 14. havi nyugdíjat nyögdécselje. Tragikus látni a megkövesedett sebességet Orbán világában: merev kitörések, lávába kövült dinamika. Mint a pompeji futó, akinek érezzük robbanó erőfeszítését, hatalmas lendületét – és mozdulatlanságát. Minden mozog, áramlik, csak a dolog maga nem. S ami az erőfeszítés, az indulat legalján van, a lélek leng, nem suhan.
MÚLTBA FALAZVA. 1989-ben és 1998-ban más és más Orbán Viktor rohant neki merészen, hittel a falaknak. 2006-ban ő a fal, vére, húsa, szelleme elkeveredett a malterral, téglával. Hisz mai magában? Aligha. Győzhet? Mindig van csoda. Lehet, hogy éppen az teszi győzelemre alkalmassá, hogy már befalazta magát saját múltjába. A magyar történelem teli halott győzőkkel.
Gyurcsány Ferenc átvette az európai és világálmokat. Előre gyártott nemzetközi termékeket árusít. Lejárt szavatosságú, nem igazán nekünk készített, kanális-szagú álmokat, de nemcsak Gyurcsány és Kuncze, hanem Blair és Merkel, Bush és Chirac, Zapatero és Barroso is ezt eszik, isszák. A világ ki van találva, tessék a járt úton haladni.
Gyurcsány Ferenc lehet felszínes. Gondolatainak és tetteinek mélységét európai és világgondolatok és kialakult működési sémák adják, és fogják adni. Orbánnak mélynek kellett lennie, mert csak magából, saját társadalmi tapasztalataiból építkezhetett. Nem tudom, hogy vajon mélységét veszítette-e, vagy bátorságát és hitét, hogy e mélységbe ismét leereszkedjen, és újat hozzon fel. Mindegy. Ennyi volt. Ezért a mai küzdelem gondatlanság, butaság, hozzá nem értés, felelőtlenség, kormányzásképtelenség körül folyik – melyikünk az alkalmatlanabb ennek a szerencsétlen országnak a vezetésére.
