Gazdaság

Kétéves mélypont: 268 forint is volt szerdán az euró

Az euró árfolyama délután négy óra tájban a 268 forintos napi csúcsponthoz képest már csak 267,00/20 forinton állt, de még ez is több mint egy forinttal volt erősebb a 265,70/80 forintos keddi jegyzésnél.

Ismét kétéves mélypontra süllyedt a forint a bankközi devizapiacon szerdán napközben, de szinte azonnal megfordult a jegyzés. A plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán 48 bázisponttal 5,40 százalékra gyengült a magyar nemzeti valuta.

A devizapiacok mozgását elsősorban az amerikai kamatemeléshez kedden fűzött indoklás határozta meg, amelynek alapján májusban további 25 bázispontos kamatemelést valószínűsít a piac. A tőkék a magasabb hozamot kisebb kockázattal kínáló dollárba indultak a feltörekvő piacokról, így a brazil, a mexikói, a török és dél-afrikai valuták szinte egyöntetűen gyengülésnek indultak, ugyanez volt tapasztalható a régióban is – mondták el a piacon.

A forint piacán továbbra is jelentős forgalomról számoltak be a kereskedők, az eurót 266,50-268 forint között jegyezték – elsősorban külföldi befektetők. Szakemberek elmondták, hogy magyar idő szerint 14 órakor gyors egymásutánban két euróüzletet kötöttek 268 forinton New York-i befektetők, ahonnan azonnal 267 forintra fordult vissza a kurzus, ezért a piacon opciós üzlet kiütését valószínűsítik. A múlt szerdai kereskedéshez hasonlóan – amikor 267,80 forintról pattant vissza a kurzus – most sem sikerült áttörni a 268-as szintet, amelyen veszteség-csökkentő megbízások életbe lépését sejtik nagy összegekre.

A piacon nincs pánik, de szakértők emlékeztetnek arra, hogy a jelenlegi forintárfolyam közel van ahhoz a 2003. december eleji árfolyamhoz, amikor pánik volt a piacon, az euró MNB fixingje pedig 272,02 forint volt. Szakértők nem vállalkoznak arra, hogy megjósolják, mikor éri el az euró/forint kurzus a 270 forintos szintet, és onnan mekkorát esik. A dollár napközben elérte a 223 forintos szintet is, négy óra tájban 222,50/80 forinton jegyezték, három forinttal magasabban a 219,50/60 forintos keddi árfolyamnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik