Vannak olyan összefüggések a társadalomban, amelyek hosszú távon feltartóztathatatlanul érvényre jutnak. Rövid távon azonban át lehet lépni minden határt. Talán nem véletlen, hogy Csaba László egyetemi tanárnak Alfred Marshall neoklasszikus közgazdász tendenciatörvénye jut az eszébe a hazai államháztartási állapotok idei kilátásait elemezve. Technikai értelemben a húrt még lehet tovább feszíteni, a lendületesen bővülő export és a továbbra is érkező külföldi tőke ehhez bizonyos mozgásteret biztosítanak. „Eluralkodhat a piacon egy olyan hangulat, amelyet nem a gazdasági ésszerűség határoz meg, és amely a választásokat követően is biztosít még néhány hónap haladékot a kiigazításra” – tesz egy megengedő gesztust Csaba László. Ám ezzel együtt úgy látja, hogy a közgazdász szakmában mindenki, „aki éppen nem miniszter vagy államtitkár”, gyors lépéskényszert érzékel.
Őket igazolja a hektikus forintingadozás is. Noha belföldi és külföldi elemzők permanensen hívják fel a figyelmet az egyensúlytalanság veszélyeire, aki az év elején a forint árfolyamára pillantott, könnyen felesleges aggódásnak minősíthette a szakértői kétkedést. A hazai pénz ugyanis stabil maradt, annak ellenére, hogy az államháztartási hiány nagyságával és az euró-bevezetés várható dátumával kapcsolatosan egyre pesszimistábbá váltak az előrejelzések. Annak, hogy az árfolyam sokáig szilárd maradt, több oka volt: a 6 százalékos kamatszint jóvoltából a forintbefektetések csökkenő, de még mindig vonzó hozamelőnye, a lakossági devizahitel-boom okozta forintkereslet (a devizában felvett hitelt ugyanis forintban folyósítják, ami felhajtja az árfolyamot), de legfőképp a kedvező nemzetközi hangulat, a külpiacokon jelentkező pénzbőség. Ám évről évre kisebb lett az a hozamfelár, amit a piac elvárt a kockázatos feltörekvő piacok kötvényeitől a biztos amerikai állampapírokhoz képest. Az idei év elejére ez a különbség szinte mikroszkopikus mértékűre, sokéves mélypontra csökkent. Mivel tovább esni már nem nagyon tud, egyre többen figyelmeztetnek a feltörekvő piacok veszélyeire. Az elmúlt hetekben arra kaptunk példát, hogy ha meginognak a régióbeli valuták, akkor minden más tényezőtől függetlenül a forint is megy a trenddel.
Elszálló hiány
Egyelőre a pénzügyi tárca is tartja magát az 1546 milliárd forintos idei pénz-forgalmi államház-tartási hiánycélhoz. Katona Tamás, a minisztérium államtitkára annak ellenére tartotta pénteki sajtótájékoztatóján teljesíthetőnek a deficit-célkitűzést, hogy az első három hónapban a várható hiány megközelíti a 400 milliárd forintot. A Reuters elemzői várakozásokat összesítő legfrissebb felmérése ugyanakkor az év egészére 1700 milliárd forintot meghaladó deficitet valószínűsít.
Minden amellett szól tehát, hogy a választásokat követően a győztes párt olyan kiigazító intézkedésekkel álljon elő, amelyek eloszlatják a piacok kételyeit, illetve hitelesítik az euró-bevezetés menetrendjét vázoló, újraírt konvergencia-programot, amelyet Brüsszel szeptemberben vár Magyarországtól. Mivel pedig választási ígéreteiben a Fidesz hitet tett a 2010-es euró-csatlakozás mellett, az MSZP pedig (a legújabb retorika szerint) 2008-ra meg akarja teremteni ennek feltételeit, logikusnak tűnne egy nyári válságelhárító csomag.
#>VÉSZFORGATÓKÖNYV NÉLKÜL. A Figyelő által megkérdezett makrogazdasági elemzők ugyanakkor – jóllehet a piac általában jól értesült e tárgykörben – nem tudnak arról, hogy a pártok boszorkánykonyháiban készülne valamilyen azonnal végrehajtandó költségvetési kiigazításra vonatkozó terv. Pletyka szinten persze vannak ilyen híresztelések, ám a szakértők szerint elképzelhető, hogy ezek inkább a pártok egymással szembeni negatív kampányának részei, s konkrét intézkedési terv nem áll mögöttük. „Az a gyanúm, hogy nem is nagyon van ilyen” – mondja Vojnits Tamás, az OTP Bank elemzési központjának igazgatója. A közgazdász szerint abból, hogy a politika szereti a „gatyába kell rázni az államháztartást” szlogent hangoztatni, nem következik az, hogy készen állna bármiféle vészforgatókönyv. Az OTP közgazdászainak becslései szerint egyébként a GDP 2-3 százalékának megfelelő, rövid távon is megvalósítható fiskális megtakarítás, illetve hasonló nagyságrendű bevételnövelési lehetőség mutatkozik a költségvetésben (lásd táblázatunkat a 22. oldalon). Ezek összevont, hosszabb távú – 3-5 éves – hatása akár a GDP 7 százalékát is meghaladhatja. „Adóemelésre van szükség, az áfakulcs visszaállítására 25 százalékra, ide kell emelni több tételt a kedvezményes körből, valamint növelni kell a jövedéki adót” – sorolja a sürgős teendőket Csaba László, aki szerint kiadási oldalon pedig az állami vállalatok és a közigazgatás drasztikus visszametszésére lenne szükség. A napokban egy konferencián Bokros Lajos volt pénzügyminiszter is kifejtette, hogy az egyensúly helyreállítását elsősorban az államháztartás terjedelmének és kiadásainak a zsugorításával lehet elérni, s szükség van adóemelésre is. Szerinte az szja adókedvezményeit, valamint a burkolt ártámogatásokat kellene megszüntetni, míg az áfa terén ő az egységes 20 százalékos kulcsot támogatja.
RIZIKÓK. A lehetséges intézkedések persze politikai szempontból meglehetősen nagy kockázattal járnának, bár a táblázatunkban szereplő tételek még mindig a viszonylag jobban kommunikálható intézkedések közé tartoznak. Ide tartozik a bevételi oldalon például a jövedéki adó emelése, az adómentes jövedelmek szűkítése, a tőkejövedelmek adóztatása, valamint a vagyonadók különböző fajtái. A kiadási oldalon mozgástér mutatkozik a közalkalmazotti szféra személyi és működési kiadásainak mérséklésében, a tb-ellátások jogosultságának szigorításában, valamint a beruházási kiadások további visszafogásában is.
A politika részéről azonban egyik oldalon sem tűnik úgy, hogy lenne bármiféle elkötelezettség a kiigazításra. A kormányfő egyes nyilatkozataiban elismeri ugyan, hogy a költségvetési törvényhez képest 300-400 milliárd forintnyi lyukat be kellene tömni az idén, ez azonban aligha nevezhető akciótervnek. „Az államháztartási hiány, köszöni szépen, jól van” – nyilatkozta a minap Gyurcsány Ferenc a Világgazdaságnak, határozottan cáfolva az esetleges áfa-emelésről szóló híreszteléseket is. (A kormányfő kijelentése amúgy meglehetősen hasonlít Ronald Reagan „aranyköpésére”: az amerikai elnök egy, a romló fiskális teljesítményt firtató újságírói kérdésre foghegyről vetette oda: „Nem féltem a költségvetési hiányt, elég nagy már ahhoz, hogy tudjon magára vigyázni.”) Egyébként Veres János pénzügyminiszter is azonnali intézkedéseket ígért egy reggeli tévéműsorban a költségvetés helyzetének javítására. Később azonban kiderült, hogy leginkább az államigazgatás korszerűsítésére gondolt. Az áfa középső, jelenleg 15 százalékos kulcsának 20 százalékra való emelését szintén Veres említette meg külföldi újságírók előtt, hogy azután erőteljes és gyakori cáfolatok következzenek. „A szokásos kettősség jellemzi az MSZP-t – mondja erre Csaba László -, a jó szöveghez nem társul cselekvés.”
Merőben más irányból közelít a problémához a Fidesz. Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint a választások után egyszerre kell elindítani a növekedésgyorsító és az egyensúlyjavító programot. Ellenzéki győzelem esetén a kormányváltástól szeptember elsejéig, a konvergencia-program benyújtásáig terjedő időszakban jelképes lépéseket kell elindítani. Például a jelenleginél kisebb kormányt alakítani, heteken belül előállni egy államreform-programmal, ami hitelesíti a kiadáscsökkentés lehetőségét. A kétharmados törvényeket illetően az új kormány javaslatot tenne a közmegegyezésre az új ellenzéknek. Ősszel pedig kiderül, hogy elfogadja-e Brüsszel az átdolgozott konvergencia-dokumentumot, beindul-e a munkahelyteremtés, lesz-e közhangulatváltás. „Ha Brüsszelben elfogadják a programot, visszaszerezzük a hitelességet, netán alá is írunk a nyáron egy közmegegyezést, és azt lehet látni, hogy nem nő a munkanélküliség, akkor ez a három pont mérsékli azt a terhet, amit a 2006-os, hihetetlenül rossz egyensúlyi mutatók okoznak majd” – mutat rá Matolcsy. A Figyelőnek kifejtett véleménye szerint az egyensúly rendbetétele, a hitelesség, kiszámíthatóság visszaszerzése, és a növekedési fordulat döntő mértékben a gazdaságpszichológián múlik: azon, hogy a hazai vállalkozások, háztartások és a külföldi befektetők elhiszik-e , hogy ugyan a 2006-os év költségvetési szempontból elúszott, de működik az adócsökkentéssel, munkahelyteremtéssel, bevételnövekedéssel párhuzamos, hosszú távú reformprogramok rendet teremtő logikája. Erre hivatkozva cáfolja határozottan a volt gazdasági miniszter, hogy a Fidesz megszorító intézkedésre készülne a nyáron. „Ha valamilyen, a fentiekkel ellentétes lépésre, például áfaemelésre vállalkoznánk, abban a pillanatban vége a gazdaságpszichológiai bizalomnak. Egyébként sem hiszem, hogy bármilyen adóemeléssel, és csupán kiadáscsökkentésre építve vissza lehet állítani a magyar egyensúlyt. Nyolc-tíz százalékos GDP-arányos hiány mellett ez már nem működik” – hangsúlyozza Matolcsy.
HIÁNYZÓ AKARAT. „A lélektannak valóban nagy szerepe van, de öt év ráolvasás után valamit csinálni is kell a gazdaságban” – reflektál Csaba László, akinek a választási kommunikáció ellenére is az a benyomása, hogy a politikai erők is próbálnak ebben az irányban gondolkodni, de nem mernek előállni a konkrét elképzelésekkel. „A politikusok most már mindenkinek azt mondják, amit azok hallani akarnak” – szögezi le Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója, aki szintén nem hallott semmiféle „kiigazító” csomagról. A lapunknak nyilatkozó közgazdász úgy véli, abban az esetben, ha a törvényhozási választásokon szoros eredmény alakul ki, akkor a politika aggódó szemeit az őszi helyhatósági választásokra szegezi, s óvakodik bármiféle népszerűtlen intézkedés meghozatalától. Akkor viszont, ha valamelyik nagy párt kényelmes parlamenti többséget szerez, elképzelhető, hogy – részben a másik rovására – megpróbál valamiféle kiigazítást végrehajtani. Duronelly azonban rámutat: a költségvetés fogyasztási kiadásai már annyira visszaestek, hogy komolyabb egyenlegjavítást csak strukturális változtatásokkal lehet elérni. Azonban az erre irányuló politikai akarat még a rövid távú megoldásoknál is kétségesebb.
Bizonytalanságra berendezkedve
A piac dolga, hogy idegeskedjen, mi nyugodtak vagyunk – nagyjából ezt üzente egy banki devizakereskedő szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azzal a döntéssel, hogy hétfői ülésén ismét változatlanul hagyta az alapkamatot. Járai Zsigmond jegybankelnök elmondása szerint nem akadt olyan tag a monetáris tanácsban, aki szigorítást javasolt volna, viszont a testület elmerengett azon, hogy mikor helyes változtatni: ha gyengül az árfolyam, vagy ha eltérés látszik az inflációs céltól. Persze előbbiből könnyen következik is az utóbbi.
Ma viszont még (vagy már) nincs ilyen gond. Igaz, a piaci szereplők jó része meg van győződve arról, hogy ha a grémium öt nappal korábban ülésezik, vagy ha a forinteladási hullám érkezik ennyivel később, a jegybank bizony habozás nélkül lépett volna. A múlt héten több felmérés is arra utalt, hogy a piac akár 100 bázispontos kamatemelésen sem lepődött volna meg. A forintgyengülés azonban megállni látszott, s noha hétfőn – most éppen lengyel hatásra – ismét csúszdára került a hazai pénz, a jegybank keze nem remegett meg.
A „kamatot emel-e a jegybank, ha tovább gyengül a forint” kérdésre kissé virágnyelven, de megadták a választ: igen. A monetáris tanács közleménye szerint, ha a nemzetközi tőkepiaci környezet változása, vagy a hazai egyensúlyi helyzet tartós hatást gyakorol az inflációs kilátásokat meghatározó folyamatokra, azokat a tanács figyelembe fogja venni. Mind a hiányról, mind a nemzetközi helyzetről megállapították, hogy az fokozódik, de nem annyira, hogy most változtatni kelljen. A lényeg, hogy noha az áfacsökkentés a vártnál kisebb mértékben vetette vissza a fogyasztói árindexet, a középtávú folyamatoknál nincs változás, kedvező az inflációs kép. Még akkor is, ha a 251-es árfolyamnál készült korábbi inflációs prognózishoz képest 260-nal számolva már magasabb számok jönnek ki.
Az euró/forint árcentrum az idén kilengésekkel tarkítottan ugyan, de nagyjából 250 környékéről 10 forinttal feljebb tolódott. Mit is jelent ez? Nyertek 4 százalékot az exportőrök és veszítettek az importőrök, utóbbiak ezt megpróbálják továbbhárítani a fogyasztókra. Legalább ennyit buknak a devizahitelt fizetők is. Legalább, mert közben a svájci jegybank kamatot emelt, így a devizahitelesek többségét kitevő svájci frankban eladósodottak inkább 4,5-5,0 százalék körüli törlesztőrészlet-emelkedésre számíthatnak. Aprócska pozitívum, hogy az utóbbi hetekben a svájci valuta is gyengülgetett kissé az euróval szemben, ami azt jelentette, hogy a forint a frankkal szemben kisebb mértékben veszített, mint a közös európai pénz ellenében. A 4 százalékos forintgyengülés semmiképp sem számít zuhanásnak, de jelzi a növekvő piaci változékonyságot. Ezt pedig a gazdaság szereplői nem igazán szeretik. A forint tavaly az egyik legstabilabb devizának bizonyult, kevésbé lengett ki, mint a világ vezető devizapárja, az euró/dollár. Ettől a kellemes helyzettől, úgy fest, elbúcsúzhatunk, folyamatosan a további esés rémképe vetül a piacra, mindenki attól tart, hogy ha bármi okból újabb eladási hullám indul, akkor ismét a forint húzhatja a legrövidebbet a feltörekvő devizák közül. Ebben a helyzetben nagy valószínűséggel emelkedik azon cégek száma, amelyek fedezeti ügyleteket kötnek a kellemetlen árváltozások kivédésére, ami önmagában jó hír, de növeli is költségeiket.
Senki sem tudja, merre indul a forint a következő hetekben, de az biztos, hogy sebezhetőbbé vált, mint néhány hónapja. Láttuk, hogy egy kis feltörekvő „para” könnyen megingatja, ezért aztán a kamatkülönbségre játszó befektetők is óvatosabbak lesznek: most látták, hogy pár nap alatt elbukhatják a forintesésen azt, amit a kamaton nyernek. A devizahitelek vonzereje is csökken kicsit a forinthitelekéhez képest. Csak egy biztos tehát: a növekvő bizonytalanság.
