Könnyen pórul járhatnak azok az óvatlan máltaiak, akik Lettországból mobiltelefonálnak haza, egy négyperces beszélgetés ugyanis a tavaly októberi adatok szerint több mint 13 euróba kerül. Ezzel szemben azok a finnek, akik ugyanennyit beszélnek Svédországból, mindössze 0,2 eurót fizetnek. „Egyértelmű, hogy a piac nem működik” – vonta le a következtetést a 65-szörös különbséget látva Viviane Reding, a távközlésért is felelős brüsszeli bizottsági tag, aki nem titkolja, hogy „torkig van” az uniós mobiltársaságok roaming számlázásával.
Viviane Reding. Az EU illetékese szigort mutat.
VÁDAK. Brüsszel szerint semmi sem indokolja az észveszejtő árakat, ha csak az nem, hogy a szolgáltatók visszaélnek a helyzettel. A „vád” abból indul ki, hogy a nagykereskedelmi roaming díjak (amelyeken az egyes cégek elszámolnak egymással) a piaci versenynek köszönhetően csökkentek az elmúlt években, ám az ügyfelek az esetek többségében mégsem fizetnek kevesebbet a hívásokért. Eszerint tehát a szolgáltatók lenyelték a különbözetet, és indokolatlanul tartják magasan a már eleve is sokallt tarifákat. „A roaming hívás díjának meghatározó eleme a fogadó hálózat szolgáltatója által felszámított nagykereskedelmi díj, ezen túl a roaming működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges műszaki és pénzügyi megoldások költségeit is ki kell fizetni” – árnyalja a képet Marchhart Pál, a Vodafone Magyarország távközlés-politikai igazgatója.
Az EU végrehajtó szervének érvelése arra épül, hogy technikailag nincs különbség a nemzetközi és az úgynevezett nemzeti roaming között. Ez utóbbira Magyarországon akkor volt példa, amikor az 1999 végén induló Vodafone-nak még nem volt saját országos hálózata, s előfizetői a riválisokét használhatták, hogy biztosítva legyen a versenyhez szükséges megfelelő mértékű országos lefedettség. A piacot vezető két társcég tehát átmenetileg saját bázisállomásainak használatát is lehetővé tette, ami valóban hasonlít a nemzetközi roaming szituációhoz. Néhány uniós országban ma is bevett gyakorlat a nemzeti roaming, két cég például kölcsönösen egymás hálózatára engedheti a másik ügyfeleit, hogy földrajzi értelemben mindkettőnek meglegyen a teljes lefedettsége. Nagyobb országokban ugyanis nem gazdaságos bizonyos ritkán lakott területekre annyi hálózatot építeni, ahány szolgáltató van. Az egymás közötti elszámolásban viszont más díjat számláznak ki a cégek a nemzeti, illetve a nemzetközi roaming után, ami már régóta szúrja Reding szemét. Szerinte ez diszkrimináció azokkal szemben, akik átlépnek egy uniós országhatárt, így sérül a szolgáltatások szabad áramlásának alapelve. Ugyanakkor a mobilpiac kiskereskedelmi árazásában szabad verseny van, egy központi rendelet pedig ezt sértheti.
Mi a roaming?
Jelentése: vándorlás vagy barangolás. Lényege, hogy a GSM nemzetközi szabványának köszönhetően az egyes országok egymás közt kompatibilisen építik ki hálózatukat. Így lehetőség van arra, hogy egyik ország előfizetője, ha külföldre utazik, bekapcsolódjon az illető ország hálózatába és használja azt, vagyis az adott országban „vándoroljon”.
A bizottság szerint viszont az a probléma, hogy nincs igazi verseny a roamingban, mert a külföldről telefonálók korlátozottan válogathatnak a hálózatok között, ha pedig kényelmességből a telefonjukra bízzák a döntést, az általában az éppen legerősebb jelet adó hálózathoz kapcsolódik, az viszont nem feltétlenül a legolcsóbb. A telefonszámlákban a nemzetközi roaming díjak általában nem képviselnek nagy arányt, így – jóllehet a különbségek korántsem elhanyagolhatóak (a három magyarországi szolgáltató esetében példáinkat lásd külön) – csupán ennek az elemnek a drágasága nem készteti szolgáltatóváltásra az előfizetőket, a verseny tehát eléggé korlátozott.
Az Európai Bizottság nem most indított többfrontos támadást az árak letörésére. „Az elmúlt másfél évben a piacelemzési eljárások, illetve az európai szabályozó hatóságok átfogó szektorális vizsgálata során háromszor teljesítettünk mindenre kiterjedő adatszolgáltatást az Nemzeti Hírközlési Hatóság felé” – mondja Marchhart Pál. Az átláthatóság fegyverével próbálkozva az uniós biztos egy olyan internetes oldalt is létrehozott, amelyen az előfizetők összehasonlíthatják a díjakat. Ennek nyitóoldalán a látogatókat Reding mosolyogva fogadja, ám a lap hatékonysága egyáltalán nem ad okot a vidám hangulatra. „Amikor októberben elindítottam a roaming weboldalt, világosan megmondtam a cégeknek, ez az utolsó alkalom, hogy a partvonal mellett maradok” – emlékeztetett az uniós illetékes.
Az árleszorítás e közvetett módszere nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért készül most Reding a rendelet fegyveréhez nyúlni. A tervek szerint tavasszal megszülető jogszabályi javaslat azt írná elő, hogy a nemzetközi roaming nem lehet drágább a nemzetinél. Egyelőre nem tudni, mi lenne ez a mértékadó tarifa azokban az országokban, így Magyarországon is, ahol jelenleg nincs nemzeti roaming. A jogszabály leghamarabb 2007 második felében léphet életbe, ha az Európai Bizottság és az Európai Parlament elfogadja. Ez automatikusan át fogja írni a tagországok törvényeit, a nemzeti jogszabályokba nem kell külön beilleszteni.