Gazdaság

Bernanke: további kamatemelések jöhetnek

Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) új elnöke nyitva hagyta egy későbbi kamatemelés lehetőségét egy kongresszusi meghallgatáson, ahol először fejtette ki véleményét a gazdasági helyzetről.

Az Egyesült Államok gazdasága magához tért a tavaly év végi gyengélkedés után, bár az infláció feléledésének veszélye továbbra is fennáll. A munkaerőpiac, a termelés, a kiskereskedelem, a vállalatok januári aktivitása arra utal, hogy az amerikai gazdaság továbbra is növekedési pályán van és jó úton halad – jelentette ki Bernanke. Ugyanakkor a magas energiaár, a foglalkoztatási helyzet javulása, a munkanélküliség 4 éves mélypontra való csökkenése, és a stabil gazdasági növekedés felerősítheti az inflációs nyomást, ezért a Fednek résen kell lennie.

A tavalyi év utolsó negyedében a gazdasági növekedés üteme mindössze 1,1 százalék volt, a legalacsonyabb három év óta, a hurrikánok okozta károk következtében, illetve azért, mert az energia drágulása visszavetette a fogyasztói kiadásokat, illetve a beruházásokat.

Bernanke kifejtette, egyetért a Fed január 31-kei ülésén elhangzottakkal, miszerint a kamatokat esetleg még tovább kell emelni. Az akkori ülésen újabb negyed százalékponttal 4,50 százalékra emelték az irányadó kamatot – a legmagasabb szintre öt év óta –, és kilátásba helyezték, hogy márciusban várhatóan ismét sor kerül egy újabb emelésre, ami valószínűleg az utolsó lesz a 2004 júniusa óta tartó kamatemelési sorozatban.

A megkérdezett szakértők többsége úgy véli, hogy a Fed március 28-i ülésén további negyed százalékponttal 4,75 százalékra emeli a kamatot, és ezzel egy időre felhagy a további szigorítással.

Bernanke a meghallgatáson elmondta: Fed a pénzpolitika fókuszában továbbra is a hosszú távú árstabilitást tartja, mert ez biztosítja a tartós fellendülést, a foglalkoztatás további növelését.

A Fed arra számít, hogy a gazdaság az idén 3,5 százalékkal, jövőre 3-3,5 százalékkal fog gyarapodni. Az infláció 2 százalék körüli lesz, a munkanélküliség 4,75-5 százalék körül alakul az idén és jövőre. A gazdasági fellendülést veszélyeztető kockázati tényezők között Bernanke az infláció mellett az energia drágulását említette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik