Múlt hét pénteken délben írták alá a regionális közlekedési szövetség alapításáról szóló szándéknyilatkozatot hat települési önkormányzat (Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár, Szombathely, Kapuvár, Szentgotthárd) és hat közlekedési vállalat vezetői, valamint Horváth Zsolt Csaba, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára.
Tovább bővül a szövetség
A szándéknyilatkozat pénteki aláírásán ugyan Zalaegerszeg és Nagykanizsa polgármestere nem vett részt, de percekkel később az utóbbi jelezte, hogy technikai félreértésről volt szó. A regionális szövetség vezetői örömmel nyugtázták az újabb csatlakozási szándékot, mert egy erősebb és nagyobb szövetség több pénzre tarthat igény.
Regionális Közlekedési Szövetség bámulatos gyorsasággal jött létre. Horváth Zsolt Csaba helyettese államtitkártól a FigyelőNet megtudta, hogy mindössze nyolc hónapra és négy tárgyalásra volt ehhez szükség. A sietség nem véletlen. Több magyarországi régióban is komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy tető alá hozzanak hasonló szervezetet, de most Nyugat-Dunántúl bizonyult a leggyorsabbnak. „Az elővárosi közlekedés fejlesztésére a 2007-től 2013-ig terjedő időszakra vonatkozó Nemzeti Fejlesztési Terv jelenleg előzetesen országosan 550 milliárd forintos uniós forrással számol” – közölte a GKM helyettes államtitkára a soproni eseményen. Erre a pénzre azonban csak a regionális szövetségek pályázhatnak. Minél előbb jön létre tehát egy szövetség, annál komolyabb esélye van arra, hogy nagyobb szeletet hasítson ki magának a tortából.
Szeptemberben már működhet
Az újonnan alakult regionális közlekedési szövetség egyik legfontosabb feladata a menetrendek összehangolása és közös bérlet kibocsátása. Rövid időn belül megalakul a Nyugat-dunántúli Közlekedési Iroda, amelynek technikai és személyi feltételeit a GySEV Rt. biztosítja. Ács Sándor, a szövetségben részt vevő GySEV Rt. vezérigazgató-helyettese szerint nem illúzió, hogy a szándéknyilatkozat aláírását követően 2006 szeptember 1-jén már ténylegesen működik a rendszer. Horváth Zsolt Csaba helyettes államtitkár a FigyelőNet kérdésére elmondta, hogy a helyi közlekedési vállalatok szövetségbe hangolása előzetes számításaik szerint néhány százmillió forint állami támogatást igényel, ehhez képest nagyságrendekkel nagyobb lehet az az uniós összeg, amelyet a fejlesztésekre megnyerhetnek.
A Nyugat-dunántúli Regionális Közlekedési Szövetség jelenleg 1,1 millió potenciális utast érint, de hamarosan átível a határokon is. A helyettes államtitkár szerint az egyik legfontosabb cél, hogy kapcsolódjanak a burgenlandi regionális közlekedési szövetséghez, ennek persze a jogi feltételeit meg kell teremteni.
