Jánvári József, a téli olimpia létesítményeihez is különféle szivattyúkat szállító tatabányai cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a felmerült három hazai lehetőség közül még nem választották ki az új helyszínt.
Mint megtudtuk, a magyarországi gyártást összefogó Grundfos Magyarország Gyártó Kft. a 2004-es 19,6 milliárd után tavaly több mint 27 milliárd forintos árbevételt ért el. A világ 25 országa számára közmű- és épületgépészeti szivattyúkat gyártó cég üzemeinek bővítése az elmúlt évben fejeződött be, így a vállalatnál ma már közel ezren dolgoznak a három, összesen 39,1 ezer négyzetméternyi csarnokban.
A tavalyi 5,5 milliárd forintos beruházási összegből 2,8 milliárdot fordítottak a szeptember elején felavatott legújabb üzemre. A projekt keretében tízezer négyzetméterrel bővítették a társaság 2000-ben átadott, 15 ezer négyzetméteres, elektromos szivattyúmotorokat előállító gyárát. A csoport másik hazai érdekeltsége, a magyar mellett a szlovák, román és ukrán piacot, valamint a volt jugoszláv tagköztársaságokat ellátó, 1996-ban alapított törökbálinti Grundfos Hungária Kft. itthon tíz, az exportpiacokon 40 százalékos forgalomnövekedést ért el.
