Adatok
A távhőszolgáltatók adatai alapján a hazai távhőcégek ügyfelei 72,6 százalékban a lakossági, 13,4 százalékban az önkormányzati, kommunális és 14 százalékban a vállalati körből kerülnek ki. Ebből a 3 körből az elmúlt években egyedül az üzleti fogyasztók esetében tapasztalható némi bővülés.
A távhőszolgáltatók nettó árbevétele – 1998-as árakon – 1998-2003 között 4 százalékkal csökkent, míg a teljes energiaágazaté ugyanezen időszak alatt 3 százalékkal nőtt. Ezzel összhangban a távhőcégek nyereségrátája – 2002. évet kivéve – rendre elmarad az energiaipari vállalatok átlagos nyereségességétől, és a saját tőke hiánya miatt a külső finanszírozási igény is egyre növekszik.
A hosszú lejáratú kötelezettségek a távhőágazatban 2003-ban 28 milliárd forintot értek el, ami közel ötszöröse a hat évvel korábbi értéknek. Ez azt tükrözi, hogy az időközben megvalósított nagy összegű beruházásokat csak hitelből tudták finanszírozni.
A KSH adataiból az is látható, hogy a távhőszektorban a foglalkoztatottak száma a vizsgált 7 év alatt mintegy 5,6 százalékkal, 2600 fővel csökkent. Ez pedig a kutatás készítői szerint hatékonyságjavulásra utal. A hatékonyság viszonylag magas, 10 százalék körül van, ez pedig uniós összehasonlításban jó számnak tekinthető.
Piaci alapon számított gázártarifákat, a lakossági földgáz-támogatási rendszerének átalakítását, szűkítését, és csupán szociális szempontok alapján való +alkalmazását, a helyi távhőszolgáltató szektor érdekérvényesítő képességének megerősítését, valamint a hazai távfűtési rendszerek korszerűsítését javasolja a GKI Energiakutató Kft. egy tanulmányában.
A paradigmaváltással is felérő javaslatok nyilvánvaló apropója az elmúlt hónapok gázszolgáltatói nehézségeiben keresendő. A tanulmány készítői a piaci liberalizáció mellett teszik le a voksot, ugyanakkor elismerik, hogy piacgazdasági viszonyok között is léteznek olyan részpiacok, ahol a tevékenység jellege miatt a verseny általános szabályai nem teljesen érvényesülhetnek. Ilyen általában a vezetékes infrastruktúra (víz-, villany-, gázszolgáltatás). Így előfordul, hogy az állam az ellátás biztonsága érdekében, illetve társadalom- és szociálpolitikai megfontolásokból beavatkozik. A fenti körülmények között a fogyasztók érdekének, a szolgáltatás minőségének megőrzése, a fejlesztési igényeknek, és a lakosság teherbíró képességének egyidejű figyelembe vétele az állam feladata.
Azonban, mint arra felhívják a figyelmet, a távhő- és a földgázszolgáltatás árszabályozásában az állami beavatkozás egyre inkább olyan érdekeket követ, amely jelentősen torzítja a valódi verseny érvényre jutását és a racionális gazdálkodás lehetőségét.
A hőpiacon a földgáz kettős szerepet játszik: egyrészről a földgáz a távhő – elvi – versenytársa, másrészről a távhőszolgáltatás egyre jelentősebb költségtényezője. Az energiaköltségek csökkentése és a környezetvédelmi követelmények szigorodása miatt a távhőellátás tüzelőanyag-felhasználásában egyre inkább meghatározó szerepe van a földgáznak. Jelenleg mintegy 70 százalékát teszi ki a piacnak.
Ugyanakkor a hazai árazási rendszerben – az uniós országok közül egyedülállóan – az ipari nagyfogyasztók átlagos földgázára jelentősen meghaladja a lakosságnak szolgáltatott földgáz átlagos árát. Ezért a távhőszolgáltatók jóval drágábban kapják azt, mint a lakosság. A másik oldalon az önkormányzatok, mint tulajdonosok, a lakossági távhő értékesítési árait – politikai okból, illetve az alacsonyabb gázárral való verseny miatt – lenyomják. A távhőszolgáltatás az állami beavatkozás révén e kettős hatás miatt jelentős versenyhátrányból indul.
Versenyképesség ellen
Ahhoz, hogy Magyarországon a földgáz importára alapján indokolt – az uniós árelvekkel összhangban lévő – gázárarányok legyenek, igen jelentős lakossági gázáremelés szükséges, ami azonban jelenleg politikailag nem vállalható, még kompenzációs rendszer mellett sem – áll a tanulmányban. Az elmúlt években a gázáremelés politikai csatározások tárgyává vált, s az árak kevéssé tükrözik a piaci változásokat, a valós költségeket. A 2005 őszi és a 2006 év eleji gázáremelés ismét „féloldalasra” sikerült, azonban amit a – gázzal fűtő – lakosság nem fizet meg, azt az egyéb szektorok (vállalkozások, önkormányzatok, költségvetés) kénytelenek megfizetni. Vagyis a hazai vállalkozások versenyképessége és így munkahelyteremtő képessége is gyengül a rossz szabályozás miatt.
Felborult arányok
A nem megfelelő gázárarányok miatt a gázzal és a távhővel ellátott lakások átlagos havi fűtési költségei tovább távolodnak egymástól. A háztartási energiára, illetve fűtési szolgáltatásra fordított kiadás egy főre jutó értéke a távfűtéses lakásban élő háztartásokban (a lakosság 20 százaléka él így) rendre – 10-40 százalékkal – meghaladja a vezetékes gázzal fűtő háztartásokét.
Ugyanakkor a statisztikák nem alkalmasak arra, hogy a fűtési szolgáltatások költségei közötti jelentős eltérésből a tanulmány készítői szétválasszák a távfűtés és az egyedi gázfűtés technológiai különbségéből adódó eltéréseket. Amennyiben azonban a lakossági és az ipari földgázárak egymáshoz mért aránya az európai tendenciát követné, a háztartások fűtési kiadásai között jelzett különbségek jelentősen csökkennének, vagy teljesen el is tűnnének.
Mindezek ellenére a távfűtés lakossági ügyfeleinek száma alig csökken. Ez sajnos annak köszönhető, hogy bár a szolgáltató szabadon választható, ám a leválás és az átállás körülményes és költsége relatíve még mindig magas – állítja a kutatás.
