A Fidesz meghökkent
Értelmetlennek és meghökkentőnek nevezte a kormányfő vállalkozók bankjára vonatkozó kezdeményezését Kósa Lajos fideszes politikus, aki keddi sajtótájékoztatóján azt is kifejtette: a bankalapítás sem a munkanélküliségen, sem a vállalkozók helyzetén nem segít. Debrecen fideszes polgármestere hangsúlyozta: semmilyen haszonnal nem kecsegtet, ha a kormány a választá-sokig hátralévő két hónapban közpénzből akar bankot alapítani.
Ez a meghökkentő ötlet nem vonul be a modern közgazdaság-tudományba – jegyezte meg.
Kóka János hasonlóan érvelt a keddi kormánydöntést követően, amikor kijelentette: most is sok száz milliárd forintnyi hitel és rengeteg uniós pénz áll a vállalkozások rendelkezésére, azonban ezekhez a forrásokhoz nagyon sok helyen lehet hozzájutni, a vállalkozók nagy része viszont nem is tudja, hol és hogyan. A kérdés jelentőségét növeli, hogy 2007-től évente három-négyszeresére bővülhet a piacon elérhető pénz mennyisége, tette hozzá Kóka János.
Össze kell gyúrni
A kormány döntése szerint meg kell valósítani, hogy egységesebb rendszerben, jobb minőségű szolgáltatásokat, olcsóbban lehessen kínálni. „Sokkal kevesebb kht.-ra, vezetőre, felügyelő bizottságra, de sokkal több szolgáltatásra van szükség a kis- és középvállalkozások számára” – fogalmazott Kóka János, aki szerint a változtatással sok százmillió forintos azonnali és több milliárdos hosszú távú megtakarítás érhető el.
A gazdasági miniszter közölte: a kormány arról döntött, hogy a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht.-t, a regionális támogatásközvetítés intézményeit és minden olyan intézményt, amely eddig a vállalkozói tőke- és egyéb pályázati támogatásokban segédkezett, „a Magyar Fejlesztési Bank ernyője alá teszi”. „Így alakul ki a Magyar Vállalkozások Bankja, ez lesz a Magyar Fejlesztési Bank új definíciója” – fogalmazott Kóka János.
Professzionális szolgáltatóház
Szavai szerint az érintett intézmények – amelyek egy része össze is olvad – tulajdonosi, felügyeleti kontrollját átveszi majd az MFB, amely egyfajta „szolgáltatóházként” működik majd a vállalkozók felé. Hozzátette: az intézményrendszer átalakítása gyakorlatilag azonnal megkezdődik, de a fejlesztési bankról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslat legkorábban a parlament következő ülésszakán kerülhet napirendre. Ezzel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc hétfőn azt ígérte, hogy az új szervezet létrehozásához szükséges jogszabályokat február végéig elkészítik.
A gazdasági miniszter közlése szerint a végcél, hogy ez év végére rendelkezésre álljon az az intézmény, amely professzionális hatékonysággal képes közvetíteni a megnövekvő uniós forrásokat. „Hat-hétszázmilliárd forintnyi hitel és tőke, és legalább ennyi uniós támogatás az, amire a vállalkozók egyetlen intézményben válnak majd jogosulttá” – emelte ki Kóka János.
