Név- és arculatváltásra készül a Pannon GSM Rt. – állítja a Világgazdaság. A társaság kommunikációs igazgatója, Somlyai Dóra a lap kérdésére csak annyit árult el, hogy a hazai mobilpiac második legnagyobb szolgáltatója valóban fontos bejelentés előtt áll. Ugyanakkor a bejelentés időpontja egyelőre titkos, bár a lap úgy tudja, hogy a lépésre néhány héten belül sor kerül, várhatóan még februárban.
A hazai mobilpiac másik két szereplője már korábban átesett az átkeresztelőn. Elsőként a piacra legutolsónak érkezett brit Vodafone, amely a magyarországi leányvállalatát néhány évig az alapító cégek (Vodafone, RWE, Antenna Hungária és a Magyar Posta) névbetűiből összeállított mozaikszó alapján VRAM Rt.-nek nevezte, igaz, magát a szolgáltatást kezdettől Vodafone márkanéven viszi. Két évvel később már a hazai cég nevét is az anyacégére változtatták.
A piacvezető T-Mobile-nál 2004-ben lépték meg a márkaváltást a német anyacég egységes arculatával magyarázva. Az indoklás szerint a globális márkákkal jelentős költségmegtakarítás érhető el.
A Pannon GSM Rt. megalakulása óta viseli ezt a nevet. Esetében a váltást minden valószínűség szerint nem az anyacég márkanév-egységesítése indokolja, hiszen a norvég Telenor a külföldi leányvállalatai korábbi nevüket használják. Elképzelhető, hogy a névváltást a technológiaváltás is magyarázhatja, hiszen jönnek az újabb, már nem GSM-alapú fejlesztések.
