A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetője a sajtótájékoztatót megelőzően Budapesten tárgyalt a visegrádi négyek másik három országának, Csehországnak, Lengyelországnak és Szlovákiának, illetve Ausztriának, Horvátországnak, Romániának és Szlovéniának az energetikáért felelős vezetőivel.
A magyar miniszter a nyolcoldalú tárgyalásokat követően elmondta: a megbeszélésen három fő kérdésről tárgyaltak. Egyrészt arról, hogy a térségben alacsony az energiafelhasználás hatékonysága, s ezen változtatni kell, felgyorsítva az ezzel kapcsolatos kutatás-fejlesztést. A másik fő téma az volt, hogy fejleszteni kell az energiaellátás infrastruktúráját, diverzifikálni kell a gázbetáplálást, gáztárolókat kell építeni, s a tárolókat a lehetőségek szerint regionális szinten össze kell kapcsolni. A harmadik téma az volt, hogy miképpen tudnak közösen fellépni az országok az energiaellátás biztonságának növelése érdekében.
Kóka János közölte: a jövő hét közepéig közösen ajánlást dolgoznak ki az unió számára, s ennek révén megpróbálják befolyásolni a most alakuló, március végére elkészülő uniós energiapolitikai stratégiát. Az ajánlást a brüsszeli bizottság mellett eljuttatják más nemzetközi fórumokhoz is.
Az uniós országok képviselői március közepén fogadják el az energiapolitikai stratégiát. Ezt megelőzően a most tárgyaló felek, kiegészülve a balti és balkáni államok képviselőivel, ismét találkoznak álláspontjuk egyeztetése céljából – mondta a miniszter.
