Már az autópálya építésének híre elég volt ahhoz, hogy meginduljon a beruházási hullám: a két legnagyobb befektető közül a Flextronics 2000-ben, az Electrolux 2004-ben érkezett – osztotta meg korábbról származó tapasztalatait a lappal Giba Tamás, Nyíregyháza alpolgármestere. Az M3-as nyomvonalának meghosszabbítása a tervek szerint 2007 végéig kapcsolhatja be a szabolcsi és hajdú-bihari területeket az országos autópálya-hálózatba. A nyíregyházi önkormányzat már 1996-ban elhatározta egy ipari park létrehozását a tervezett autópálya közvetlen közelében lévő önkormányzati területen.
Debrecenben jelenleg nem állnak sorba a befektetők – mondta a lapnak Percze István János, a Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Park Kft. ügyvezetője. Véleménye szerint ennek oka a jelenlegi politikai és gazdasági helyzet – a 2002–2003-as beruházási hullám után 2004-ben és 2005-ben egyre kevesebb befektető érkezett. Az autópálya és az infrastruktúra fontos tényező a befektetőknek, de nem a legfontosabb: Percze szerint mindazonáltal a térség akkor értékelődik majd jelentősen fel, ha lesz összeköttetése az észak-erdélyi autópályával (ami Ártándnál kapcsolódna be a magyar közúthálózatba).
A dél-alföldi térség már rendelkezik autópálya-kapcsolattal. Szegeden eddig a fejlődés gátja volt, hogy az autópálya nem ért el a városig, és korábban az is problémát okozott, hogy az M5-ös Kiskunfélegyházáig meglévő szakaszán irreálisan magas útdíjat kellett fizetni. Az egységes matricás rendszer bevezetése óta kilenc százalékkal nőtt a térségben a cégek árbevétele – mondta Botka László. A polgármester szerint óvatos optimizmusra adhat okot az autópálya elkészülte, ám hirtelen, robbanásszerű fejlődésre nem, inkább fokozatos gazdasági fellendülésre számítanak.
