A hosszú távú gázszállítási szerződések korlátozzák a piacot, és hozzájárulnak az árak emelkedéséhez, ugyanis megakadályozzák új versenyzők piacra lépést, évekre elveszik az esélyt más szállítók elől – mondta a hivatal vezetője, Ulf Böge.
A legnagyobb EU-beli földgázpiacon, Németországban az E.On piaci részesedése 60 százalékos, a cég szállítási szerződései akár húsz évre is hozzá kötik az elosztó társaságokat, és a megállapodásokban igyekeznek az elosztók teljes szükségletét lefedni. A versenyhivatal szerint kisebb mennyiségekre és rövidebb időre szóló szerződések lehetővé tennék, hogy az elosztók időnként versenyeztethessék a lehetséges szállítókat.
Az E.On Ruhrgas bíróságon akarja megtámadni a versenyhivatal döntését, habár azt is felajánlotta, hogy egyes szerződéseket „könnyíteni” fog, ennek részleteit egyelőre nem közölték. Vitatja a cég azt is, hogy megvalósítható-e a rövid lejáratú szerződésekre való átállás olyan hirtelen, ahogyan a versenyhivatal elképzeli, és úgy véli, hogy az elosztóknak, a fogyasztóknak – különösen a mai szűkös helyzetben – joguk van ahhoz az ellátási biztonsághoz, amit a hosszú távú szerződések adnak.
Az európai energiaellátás maroknyi nagy közszolgáltató kezében van, jóllehet az EU-beli előírás szerint 2007-re teljesen liberalizálni kellene a piacot.
