Drágulásra számítanak
Az olaj kurzusának emelkedésével számolnak az elemzők ezen a héten – múlt pénteken a hordónkénti ára 63,92 dollár volt a New York-i tőzsdén –, amit egyrészt az iráni helyzettel, másfelől a Nigériából érkező aggasztó hírekkel magyaráznak.
A nigériai erőszakhullám aggodalommal töltheti el Kína egyik vezető olaj-, és gáztermelő vállalatát, a CNOOC-ot (China National Offshore Oil Company) is, hiszen a minap 2,27 milliárd dollárért az ország egyik nagy tengeri olaj- és gázkitermelésre kijelölt, Akpo névre keresztelt félezer négyzetmérföldes területének 45 százalékát szerezte meg a Niger folyó deltájában. Érdekes módon a befektetésért folytatott küzdelemből a nagy ellenfél, az indiai állam tulajdonában lévő – 2 milliárd dolláros ajánlatot tevő – Oil & Natural Gas azért hátrált ki az utolsó pillanatban, mert túl kockázatosnak tartotta az ügyletet.
Terjeszkedni mindenáron? Tény, mind Kína, mind India a gazdaság dinamikus növekedése miatt igen komoly energiaszükséglettel rendelkezik, amelyet a hazai termelés aligha tud már kielégíteni. India immáron az olajigényének 70 százalékát importból szerzi be, míg Kína esetében 36 százalék ez az arány. A külföldi terjeszkedés éppen ezért létszükséglet, amit jól mutat az is, hogy míg a nyugati vállalatok igencsak megfontolják, hogy belevágjanak-e egy kockázatosabb tranzakcióba, addig Kína szinte pillanatok alatt csap le a befektetésekre. A China National Petroleum Corp. tavaly szeptemberben az ecuadori EnCana Corp.-ot szerezte meg 1,42 milliárd dollárért – szintén az indiai Oil & Natural Gas-t ütve ki a versenyből –, míg egy hónappal korábban a PetroKazakhstant vásárolhatta meg 4,18 milliárd dollárért. A mindeddig indonéz és ausztrál érdekeltségekkel rendelkező CNOOC sem ült ölbe tett kézzel, ám a kiszemelt célpontot, az amerikai Unocal olajtársaságot – amelyért 18,5 milliárd dollárt ajánlott – végül az amerikai Kongresszus ellenkezése miatt nem sikerült megszereznie.
A három legnagyobb kínai olajtársaság (CNOOC, PetroChina, China Petroleum & Chemical) külföldi terjeszkedését a kormány is szorgalmazza, az ország olajszükségletei az elmúlt évtizedben ugyanis több mint duplájára nőttek. Három futballpálya méretű olajtartályhajók futnak be a Kelet-Kínai-tenger partján lévő Ningbo kikötőjébe többek között Szaúd-Arábiából, Ománból, Iránból, Jemenből, Guineából, Angolából és Kongóból, s a kínai kereslet növekedése a magas olajárakon is érződik.
A nigériai befektetéshez mindenesetre meglehetősen vonzó áron jutott hozzá a CNOOC, amennyiben az elmúlt időszak tranzakcióival vetjük össze: a hordónkénti ár 4,60 dollárra tehető, szemben a 10 dollárral, amelyet a Chevron fizetett ki az Unocal olajtartalékaiért. Ráadásul a jelentések szerint a becsült mennyiségen túl további készleteket is rejthet magában a nigériai olajmező, ahol a kitermelés – a több mint ezer méter mélyen lévő tengeri blokk kialakítását követően – a tervek szerint 2008-ban indul el. (A mezőket egyébként a francia Total olajtársaság fedezte fel, s jelenleg a terület 24 százalékát mondhatja magáénak.) A befektetéssel tehát elégedettnek tűnik a CNOOC, amely a tervek szerint 78 ezer hordónyi olajat termelne évente. Ám piaci szakértők szerint ezt a mennyiséget inkább a nemzetközi piacon értékesíti majd, ugyanis nagyon költséges lenne kínába szállítani.
Együtt könnyebb
Az indiai olajtársaságok az elmúlt hónapok akvizíciós kudarcait követően meglepő lépésre szánták el magukat: Kínából szövetségest próbálnak faragni, s 2006-ot a barátság évének keresztelték el. Ezt a szándékot mutatja, hogy az elmúlt hónapban a két ország állami tulajdonú olajvállalata, az indiai Oil & Natural Gas és a China National Petroleum közösen szállt harcba a szíriai Al Furat Petroleum 38 százalékos pakettjáért. Az együttműködésre nem ez az első példa: a két ország Szudánban közösen dolgozik egy nílusi olajprojekten. Az indiai energiaügyi miniszter ráadásul az elmúlt héten Pekingben tárgyalt a kínai illetékesekkel a további közös fellépésekről.
A piaci elemzők azonban meglehetősen szkeptikusan ítélik meg a két ország „egymásra találását”, mondván aligha valószínű, hogy a kínai társaságok megosztanák akvizíciós terveiket az indiai versenytársakkal, főként, hogy jobb árajánlatokkal tudnak előrukkolni. Az együttműködésre tehát India van inkább rászorulva, ráadásul az sem elhanyagolható tényező, hogy az ország jóval nagyobb mértékben függ az olajimporttól is. Az import jelenlegi 70 százalékos aránya ráadásul 15 éven belül akár a 85 százalékot is elérheti, míg Kína esetében legfeljebb 50 százalékig mehet fel a behozatal aránya az elemzők szerint.
