Gazdaság

Nincs jelentkező a Tokodi Üveggyárra

A rendelkezésre álló időben egyetlen ajánlat sem érkezett, így a napokban eredménytelenül zárult az a pályázat, amelyet a Tokodi Üveggyár Kft. vagyonára írtak ki. Hasonló érdektelenség kísérte egyéként az első pályázatot is.

A csaknem félmilliárd forint összértékű tender keretében ajánlatot lehetett volna tenni a társaság ingatlanjaira (a két, összesen 5,6 hektáros területen 14 épület áll), a Tokodi Üveggyár három érdekeltségére (Új Üvegtermelő és Kereskedelmi Kft., Web’3 Kft. és Tokodi Üveggyár 1892 Kft.), a cég több mint 800 millió forintos követelésállományára, valamint különféle gépekre, berendezésekre és a társaság készleteire – mondta a Napi Gazdaságnak Kárpáti Péter. A felszámolóbiztos tájékoztatása szerint a következő pályázatot tavasszal írják ki, az irányárakon pedig valószínűleg nem változtatnak.

A Tokodi Üveggyár vagyona messze nem elegendő összes tartozásának kiegyenlítésére, hiszen a hitelezők több mint 1,8 milliárd forintot követelnek a társaságtól. Ráadásul a cég második legértékesebb vagyoneleme, a csaknem 722 millió forintos kártérítési követelés (amelyet 100 millió forintért adnának el) meglehetősen bizonytalan. A két regionális és egy országos hatáskörű környezetvédelmi felügyelőség ellen indított pert ugyanis nemrég első fokon elvesztette a társaság. A döntés ellen egyébként a vesztesek fellebbeztek, az ügy a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik