Másokat is
Nem Magyarország az egyetlen megrovásban részesülő uniós tagállam. Szerdán rovót kap Nagy-Britannia is, és a briteknek is egyéves haladékot adnának az államháztartási hiányuk 3 százalék alá csökkentésére. De Szlovákia és Csehország élete sem fenékig tejfel. Északi szomszédainkat költségvetési kiadásaik visszafogására buzdítja az Európai Bizottság.
A Reuters által a napokban megszellőztetett európai bizottsági dokumentum szerint a grémium nem fogadja el Magyarország konvergenciajelentését. De a szigorú büntetés helyett – immár sokadik alkalommal – inkább a meggyőzés eszközét választotta, s szeptemberig haladékot adott Magyarországnak, hogy a konvergenciaprogramját a tényekhez igazítsa.
A hazai fiskális politikát évekre meghatározó, illetve az euró bevezetésének útját szabályozó jelentést december 2-án küldte el a kormány az Európai Bizottságnak. Ám a minden évben kötelezően postázandó, s az őszi – euróbevezetés körüli hercehurca miatt – mindenki által oly régen várt beszámolóból egy lényeges elem hiányzott. A kormány úgy küldte el jelentését, hogy abban egyetlen egyszer sem szerepelt az euró bevezetésének dátuma. Ekkor a pénzügyi tárca azzal takarózott, igaz ugyan, hogy ez a dátum nem szerepel a jelentésben, de szerepel egy másik. Nevezetesen 2008, amikorra Magyarország – szerintük – teljesíti a maastrichti kritériumokat, vagyis az ezt követő két év múltán akár be is vezetheti az eurót.
Kirobbanó optimizmus
A jelentést amúgy a kincstári optimizmus lengte körül, s leginkább az államháztartási egyenleg prognózisában jelentkezett. A kormány ugyanis tartja magát a korábbi elképzeléseihez, és a jelentésben a 2006-os 6,1 százalékos államháztartási hiány után 2007-re 4,7, 2008-ra pedig 3,4 százalékos deficitet prognosztizál.
Ehhez a szokásos, részleteiben nem ismertetett úton kíván elérni: csökkentenék az állami kiadásokat. Mivel azonban az Európai Uniótól származó források felhasználásához szükséges társfinanszírozás elsőbbséget élvez, ezért az egyéb kiadási területeken strukturális átalakításokat terveznek – áll a jelentésben. A kiadáscsökkentés elsősorban a közszféra működési költségeinek visszafogásából és a fejlesztéseknél korábban meglévő párhuzamosságok megszüntetéséből származik. Eközben csökkennek az adóterhek.
Felülvizsgálat
Ezt a szöveget már az Európai Bizottság gyomra sem vette be, s a hétfőn kiszivárgott – egyébként is mostanra várt –, de szerdán megjelenő értékelésben felülvizsgálatra szólítja fel Magyarországot. Azonban a bizottság is tisztában van azzal, hogy tavasszal választások lesznek az országban, így a felülvizsgálat, s vélhetően egy reálisabb jelentés elkészítését már a következő kormányra bízza. A korrigált jelentés leadási határideje szeptember elseje.
Hiányos
A magyar konvergenciaprogram értékelésében a bizottság úgy véli, hogy Magyarország nem közölt részleteket, miként csökkenti hiányát az euróövezeti tagsághoz szükséges, a GDP-hez mért 3 százalék alatti értékre 2008-ig – írta hétfőn a Reuters.
„Mivel hiányoznak a szükséges specifikációk és mennyiségi adatok, a program költségvetési alapállása a jelek szerint nem összeegyeztethető a deficittúllépés korrigálásával 2008-ig” – idézett a dokumentumból a hírügynökség.
A Bizottság állásfoglalásáról az EU pénzügyminiszteri tanácsa (Ecofin) mondja ki a végső szót. Az EU bizottsága azt javasolja, hogy a magyar kormány szeptember 1-jéig készítse el a konvergenciaprogram konkrét részletekkel javított változatát.
Retorzió?
Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a Bizottság szeptemberig nem tesz semmit (Magyarország ügyében) – mondta egy nevének elhallgatását kérő bizottsági illetékes a Reutersnek. Ha azonban szeptemberben az új jelentés nem lesz kielégítőbb, akkor valaki esetleg majd megnyitja a vitát a kohéziós alapokból való kiutalások felfüggesztésére.
Mivel Magyarország nem tagja az euróövezetnek, a 3 százalékos deficithatár megsértéséért nem fenyegetik afféle közvetlen pénzbírságok, mint az euróövezeti tagokat.
A hiány
A magyar konvergenciaprogram szerint a tavalyi, fölfelé módosított hiánycél – eredményszemléletben, ESA95 szerint 6,1 százalékos volt, az idén 4,7 százalékos, jövőre 3,3 százalékos, 2008-ra 1,9 százalékos.
Az államháztartás tavalyi, helyi önkormányzatok nélküli pénzforgalmi hiánya 984,4 milliárd forint volt, a GDP 4,4 százaléka, közölték a Pénzügyminisztériumban csütörtökön.
A hiány a prognózisnál mintegy 40 milliárd forinttal kisebb: az eredeti törvényi előirányzat 1022,6 milliárd forint volt. A pénzforgalmi hiányt a GDP 4,6 százalékára várta a pénzügyi kormányzat.
A pénzügyi tárca szerint a végleges eredményszemléletű mérleg elkészítése és lezárása még néhány hónapig eltart, az államháztartás uniós módszer szerinti hiánya, figyelembe véve a nyugdíjreform miatti kiadásokat, azonban nem haladja meg a GDP 6,1 százalékát, vagyis e téren is teljesül a hiánycél.
